Gabbiadini számára nem gond a Juve ellen pályára lépni

Manolo Gabbiadini nem aggódik amiatt, hogy problémát jelentene számára a Sampdoria mezében a Juventus ellen megmérkőzni szombaton, a szezon első Serie A találkozóján.

Gabbiadini Manolo_tarkóra tett két.jpgA csatár jelenleg a két klub közös tulajdonában van, a Juventus 2012 nyarán vásárolta meg játékjogának ötven százalékát az Atalanta együttesétől, majd idén nyáron a játékjog bergamoi részét megszerezte a Sampdoria, a Juventus pedig továbbra is ötven százalékban tulajdonosa a csatár játékjogának, a játékos pedig idén a Sampdoria színeiben ismét bizonyíthat.

„Ugyanolyan mérkőzés lesz, mint bármely másik” - nyilatkozta az U21-es olasz válogatott a Corriere dello Sportnak. „Hogy ünnepelni fogok-e, ha sikerül gólt szerezni? Először lássuk, sikerül-e betalálni a kapuba…”

„A Juventus védelme nagyon erős, mindannyian olasz válogatott játékosok. Azonban ők is ugyanúgy hibázhatnak és késznek kell lennünk kihasználni ezeket a rövidzárlatokat.”

Manolo Gabbiadini a felkészülési mérkőzéseket jó formát mutat és nem tagadja, kicsit meglepte, mennyire gyorsan be tudott illeszkedni a genovai klubnál..

„Nagyon szerettem volna jól kezdeni a szezont, de nem gondoltam, hogy ennyire jól fogom érezni magam ilyen hamar. Köszönettel tartozok a csapattársaimnak, akik segítettek a gyors beilleszkedésben.”

Manolo Gabbiadini az elmúlt szezont a Bologna csapatánál töltötte kölcsönben, ahol hat gólt szerzett harminc mérkőzés alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr645472745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.08.23. 21:19:02

Meg is értem,tudja ő is,hogy úgyse fog túl sokszor találkozni a labdával,szal gond egy szál se...:DDD

Trieszt120506 2013.08.23. 22:18:23

Lehet még a srácból valaki. A nyár eleji utánpótlás Eb-n kifejezetten jól játszott, a felkészülési meccseken és az előző heti kupameccsen pedig összesen 6 gólt szerzett.

MDaniel98 2013.08.24. 18:46:15

Én a játékjogának a felét nem adtam volna el,csak kölcsönbe adtam volna oda a Sampnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása