A Juventus edzőjét nemigen zavarta csapatának Inter elleni kedd éjszakai veresége, nyilatkozatában pedig azt mondta, hogy ez az eredmény nincs hatással arra, hogyan is tekint a következő szezonra.
A torinói bajnokcsapat 10-9 arányban, tizenegyesekkel alulmaradt az Inter ellen, miután a büntetők tizedik körében Mauricio Isla büntetőjét hárította Juan Pablo Carrizo.
A vereség ellenére Antonio Conte az újságíróknak adott nyilatkozatában inkább az elkövetkező szezonról beszélt, amely, véleménye szerint, kihívásokat tartogat a bajnoki cím védőjének.
„Ez az év nem lesz egyszerű számunkra” - mondta Antonio Conte a média képviselőinek a meccset követően. „Három scudetto megnyerése sorozatban nem egyszerű feladat. Rendkívül nehéz év vár ránk. Ennek pedig számos oka van, a játékosok tisztában vannak azzal, hogy nehéz év előtt állnak.”
„Amíg a játékosok és a tulajdonosok megértik azt, hogy lesznek veszélyes helyzetek az év során, úgy gondolom, hogy ismét főszereplői lehetünk ennek a szezonnak.”
Amikor az újságírók a torinói csapat International Champions Cup tornán szenvedett kudarcairól kérdezték az edzőt, úgy tűnt, hogy a mestert nem zavarja, hogy csapata az utolsó helyen végzett.
„Ma váratlan hibákat követtünk el a támadásépítés során, de figyelembe véve a meleget és az elvégzett nagy munkamennyiséget, ez érthető” - mondta a mester. „Az Inter ellen csupán tizenegyesek révén veszítettünk és tulajdonképpen kiegyensúlyozott mérkőzést láthattunk. Az előző években a Trofeo TIM vagy a Trofeo Berlusconi meccseit követően is általában a vesztes oldalon álltunk…”
„Nagyon jól dolgozott a csapat és elégedett vagyok azzal, amit láttam. Angelo Ogbonna megbízhatóan játszott, míg Carlos Tévez összekovácsolódott Mirko Vuciniccsal – aki bizonyította tudását a támadások vezetésében.”
„Az eredmények nem fontosak, mivel elég pozitív játékot mutattunk. Két döntetlent értünk el és egy vereséget szenvedtünk az L.A. Galaxy ellen. Lehetőséget biztosítottunk a visszatérő válogatottaknak, hogy kezdjenek és kilencven percet játsszanak, így készülve a Lazio elleni szuperkupa mérkőzésre. Még sok tennivalónk van a szezon előtt, és számos előkészület vár még ránk.”
„A fontos meccsek, ahogy mondtam, a bajnokságbeli meccsek és a kupamérkőzések. Ezeken kell eredményeseknek lennünk. Elkerülhetetlen, hogy a szezon előtti felkészülés hatással volt a teljesítményünkre és nyilvánvalóan az egyes játékosok teljesítményére.”
„Olyasmit érhetünk el, ami nem történt meg az 1930 és 1935 közötti időszak óta, amikor is egy csapat öt bajnoki címet nyert meg sorozatban.”
„Játékosként pályára léptem sorozatban négy döntőben, három Bajnokok Ligája és egy UEFA kupa döntőben, de soha nem nyertem sorozatban három olasz bajnoki címet.”
„Mindenkinek meg kell értenie, hogy nem lesz természetes ismét győzedelmeskedni és figyelmen kívül kell hagynunk azokat, akik minket favoritnak tekintenek” - vonta le a következtetést az interjú végén Antonio Conte.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2013.08.07. 11:31:13
The king of alibis 2013.08.07. 14:43:17
Főleg, ha te sem változtatol 1-2 dologban(formáció váltogatása, rotáció,balszélső érkezése, szélső támadóközéppályás érkezése, Padoin Peluso elfelejtése). Ha ezek megvalósulnak, amit írtam, akkor szerintem szép lesz a szezon.