Peluso: "Harmadik bajnoki cím"

A Juventus legnagyobb sztárja, Simone Padoin után Federico Peluso is megszólalt az előszezoni felkészülés alatt.

Peluso Federico_1.jpgA védő is megerősíti csapattársa korábbi nyilatkozatait, melyek szerint a csapat célja a harmadik zsinórban megszerezhető Scudetto begyűjtése.

"Meg akarjuk nyerni a harmadik bajnoki címet is. Óriási büszkeséggel töltene el bennünket, hiszen ez eddig csak egyszer történt meg a futballtörténelem során, 1935-ben.

Szeretnék minél inkább hozzájárulni a csapat sikereihez, valamint annyi játékidőt kapni, amennyit csak lehetséges."

Az egykori Atalanta-játékos úgy vélekedik, klubjának mindent bele kell adnia annak érdekében, ha meg akarják őrizni trónjukat a Serie A-ban.

"A munkánkat a pályán mutatott teljesítményünk alapján fogják megítélni. Szeretnénk napról napra fejlődni csapatként. Az összes riválisunk jól erősített a nyáron, így a Serie A most is tele lesz kiváló játékosokkal és bajnokokkal."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr785418042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bianconeri78 2013.07.22. 18:06:12

"A Juventus legnagyobb sztárja, Simone Padoin.." :DDD

Tony. 2013.07.22. 18:11:43

Elsőre azt hittem Apuleius írta a cikket. :D

Amúgy baszki Peluso úgy beszél, mintha évek óta meghatározó tagja lenne a Juventus-nak. Közben a haverjával együtt itt sem kellene, hogy legyenek.

bianconeri78 2013.07.22. 18:26:45

Az első mondatot elképzeltem,ahogy mondjuk ifj Jenő fapofával elmondja az esti sporthírekben..:D

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.07.22. 18:37:30

Már csak ez a pelúzó hiányzott... padoinnal kézenfogva sétálhatnának elfele. Jó messzire Torinótól. Itt van Caceres, meg most már talán Pepe is, úgyh semmi szükség nincs rá. Főleg, ha még Zuniga is jön. Még DC-t is inkább nézem bármikor a baloldalon, mint ezt.

Hoods121 2013.07.22. 18:42:44

:D Vegem ez a bevezeto mindent vitt eddig!

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.07.22. 18:52:07

@Hoods121: Igen. tök jó, h pont ez a két semmirekellő szólal meg és ad "értékes" nyilatkozatokat, mintha legalább 10 éve hordanák a Juve mezt.

MDaniel98 2013.07.22. 19:15:42

@bianconeri78: Ha ez valóban így van,akkor kezdhetünk aggódni...:)

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.07.22. 19:21:21

Én ettől a mondattól félek leginkább: "Szeretnék minél inkább hozzájárulni a csapat sikereihez, valamint annyi játékidőt kapni, amennyit csak lehetséges."
remélem, h ez a zéróhoz fog redukálódni leginkább. Bár ahogy Contét ismerem, a szerelmei annyit fognak játszani, h majd csak győzzük róluk kapni a potyákat.

MDaniel98 2013.07.22. 19:36:24

@Kotrevák Kelly: Szerintem nem(legalábbis remélem,hogy nem így lesz),a kupameccseken még beállhat.De neki legalább profi a hozzáállása.

juve28adam 2013.07.22. 19:53:00

Padoin-nal karöltve mehettek vissza Bergámóba.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.07.22. 19:59:27

@Juventus FC 15: ja. a kupameccseken beállhat cserének a 88. percben, vagy kezdőnek egy serie c-s csapat ellen...

Hoods121 2013.07.22. 21:05:54

@Kotrevák Kelly: Mindenki tisztaban van vele hogy 2 semmirekello de valljuk be eleg viccesen lett bevezetve.
"A Juventus legnagyobb sztárja, Simone Padoin után Federico Peluso is megszólalt az előszezoni felkészülés alatt."
En jot mosolyogtam attol fuggetlen hogy igazi nyomorultak es remelem hogy soha egy meccsen se latom oket.

tjunior 2013.07.22. 21:36:56

@Tony.: mit is mondott konkrétan? A Summer Villagen szinte minden játékost megkérdeznek, tőmondatokban kellene válaszolnia?
Nem fárasztó ez az állandó negatív hozzáállás?

MdewC 2013.07.23. 01:16:55

Forza! 1 teóra: Nekem rémlik egy olyan Real aki tele van sztárokkal, nagyképűek, mindenki klasszis, de alulmotiváltak és nem nyernek semmit. Na ettől rosszul lennék. Kivételesen azt mondom, hogy az ilyen játékosokra is szükség van, akik beleadnak minden tőlük telhetőt, másnem motiválva tartják a többieket. Persze ettől még jöhetne mondjuk egy Kolarov szintű (vagy jobb) játékos a helyére, de ha nem, viszont megint bajnokok lehetünk, akkor... Nem is folytatom, a lényeg, h mindig nyerjünk, mind1 ki játszik, csak tisztelje a csapatot, a mezt és a szurkolókat. Olaszok előnyben. :)

FinoallaFine 2013.07.23. 09:43:06

@Kotrevák Kelly: Neked aztán sok eszed van, te is menj inkább Bergamóba Padoin barátoddal. Cáceres balszélen? Láttad te már ott játszani? Conte kipróbálta de azóta többször nem mert olyan botrányos volt. De Ceglie? Akkor inkább öreganyám legyen a balszélen.
Pelusoval meg nincs is baj, csak szeretik itt szidni a játékosokat, 1 hibája volt az első meccsén de a többi meccsen jó volt. Az az egy hiba meg Conte hibája volt mert minek kellett bedobni 2 nap után.
Na majd jön most nektek Biabiany és verhetitek rá :D :D :D

Type-R 2013.07.23. 09:50:00

@Hoods121: hát igen, keshudioo már csak ilyen vicces :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9918) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4143) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása