Zúñiga érkezhet, Zieglert a Leverkusen és a Schalke figyeli

A Tuttosport értesülései szerint a Juventusnak sikerült megegyezni Zúñigaval szerződésének személyes feltételeiben.

Zuniga_feketeben.jpgA 28 éves kolumbiai játékosnak kétségei vannak afelől, hogy karrierjét továbbra is a nápolyi csapatban folytassa és kacérkodik a gondolattal, hogy elfogadja a Juventus által kínált lehetőséget.

A Tuttosport és a Goal.com híre szerint tehát  könnyen lehet, hogy a szélső Torinóba teszi át székhelyét, ahol egy négy éves szerződés keretében évente 2.5 millió eurót keresne.

A transzfer némiképp nehezítheti, hogy az Inter is az érdeklődők között van, viszont egybehangzó sajtóértesülések szerint a Juventus vezeti a versenyt a Zúñiga aláírásáért folyó küzdelemben, aki egyébként nem újította meg szerződését a Napolival.

A dél-olasz csapat eddig nem szívesen adta volna el játékosát az egyik legfőbb riválisának, azonban annak érdekében, hogy pénzt is lássanak a 2014-ben lejáró szerződésű játékosból, úgy döntöttek, hogy mégsem gördítenek akadályt a transzfer útjába.

Az újságok címlapján nem csak az érkező játékosok vannak terítéken, de egy-két távozó helyzetéről is hallani, most éppen Reto Ziegler neve merült fel, akiért a hírek szerint két német csapat, a Bayer Leverkusen és a Schalke 04 is érdeklődik.

A 27 éves svájci játékos az idény végén visszatért Torinóba, miután a szezont a Fenerbahce csapatánál töltötte kölcsönben. Azonban nagyon valószínű, hogy amilyen gyorsan visszatért, olyan gyorsan is fog továbbállni, ugyanis szintén a Tuttosport értesülése szerint több német klub is érdeklődik iránta.

Ziegler 2011 nyarán ingyen érkezett Torinóba a Sampdoriatól, de egyetlen tétmeccsen sem kapott lehetőséget zebracsíkos mezben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr785374273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2013.06.23. 16:46:06

Én max abban az esetben hoznám Zunigát Kolarov helyett, ha igazak a pletykák, és el tudjuk cserélni Matrira, vagy Q-ra. De erre kicsi esélyt látok, így jobb lenne Kolarov. Mondjuk, ha 5 millióért megszerezhető lenne, még el lehetne fogadni. De szerintem ő is 10 milla körül lenne. Így max a fizetése szólna mellette, semmi más.

keshudioo 2013.06.23. 16:47:09

Ez a Zuniga dolog nem csak onmagaban gaz, de raadasul azt is csiripelik, hogy a Juve meg az Inter megallapodast kotott, hogy az Inter lemond rola, amennyiben a Juve meghagyja a milanoiaknak Kolarovot(!!!), es odaadja Islat. Igazan logikus.

juve28adam 2013.06.23. 16:49:27

Kolarov lenne a mi emberünk és beszarok ha a sinter megszerzi a szerbet, nekünk meg itt marad ez a favágó paraszt. Bocs mindenkitől, de én utálom a kolumbiait...

babo0410 2013.06.23. 16:53:25

@keshudioo: Mondjuk ez hatalmas kacsa. Nem hiszem, hogy vagyunk akkora hülyék, hogy az internek átadjuk Islat, és Kolarovról is lemondunk az inter javára. Ha ez igaz, nagyon ciki, de nem hiszek benne. Amúgy azért nézte ki Marotta is Zunigát, mert a Napoli figyeli Matrit, Islat és állítólag Q-t is. Szerintem Zunigat játékoscserével szeretné Marotta megoldani. Mert 10 milláért egyértelműen Kolarov kell. Annyiért szerintem ő is elhozható.

Tony. 2013.06.23. 17:17:14

Azért akármennyire nem szimpi sokaknak, Serie-A szinten elég jó játékosnak számít. Be tudja játszani mindkét szélt, erős fizikummal rendelkezik, gyors, védekezést és támadást is tudja segíteni.

Ha a lejáró szerződése miatt olcsón hozzá lehet jutni, akkor szerintem mindenképp megérné szerződtetni.

Cannavaro 2013.06.23. 17:17:45

sztem, örülni kell zuniga-nak is, mert kolarov, sajna nem marotta szintje!! jöjjön, és ne pelus legyen a kezdő, én már ezzel is ki egyezek!!!

The king of alibis 2013.06.23. 20:26:08

Jöhet, de csak akkor, ha ezzel nem gátolja Kolarov érkezését. Mert ha mégis meg esne az a dolog, amit keshudioo írt, akkor magam megyek el Torino-ba és 2 kezemmel fojtom meg Barmottát.

Csucsukaaa 2013.06.23. 20:29:55

Idáig vettem komolyan a cikket:DD "A Tuttosport értesülései szerint"

2013.06.23. 21:13:24

Újabb teljesen felesleges igazolás lenne,Zuniga semmivel se jobb,mint bárki a jelenlegi keretből(még Peluso-nál sem),egyszerű hülye favágó,nem képvisel semmiféle magasabb szintet,feleslegeses pénzkidobás volna...vagy jöjjön Kolarov,vagy inkább hagyjuk a faszba,ZS-megoldásokkal már tele a padlás!

tjunior 2013.06.23. 21:54:50

Kolarovot egyáltalán el akár jönni a cityből? se tőle se az ügynökétől semmi ilyet nem hallottam, csak az ùjságok kétes kitaláciòi...lehet Pellegrini számít rá, kitudja .

Victor90 2013.06.24. 10:48:46

Fogalmam sincs,hogy miért megy ez a nagy sírás-rívás Zuniga miatt....
A Napoli alapembere/standard játékosa,ismeri a közeget már évek óta,több poszton bevethető,gyors,jó fizikummal rendelkező játékos...
Én örülnék ha megszereznénk a kolumbiait!

ajtjr87 2013.06.29. 15:41:37

@Victor90: gyorsabb és ügyesebb is mint Kolarov

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása