Marchisionak három hete lenne a bizonyításra?

Az elmúlt hetek átigazolási pletykáinak megjelenéséig szinte teljesen megkérdőjelezhetetlennek tűnt Claudio Marchisio jövője. Juventus szurkolók milliói imádják, az edzői klub szinten és válogatott szinten egyaránt nagyra tartják, és az „MVP” középpálya nélkülözhetetlen eleme, amely középpálya sorozatban két bajnoki címhez segítette a sikerre kiéhezett Öreg Hölgyet; minden úgy tűnt, hogy a torinói születésű középpályás nem kerülhette el, hogy teljes pályafutását, játékosként, majd a klub elöljárójaként, annak a klubnak az alkalmazásában töltse, amelyet egész életében szolgált.

Beppe Marotta_kabatban.jpegAzonban az olasz válogatott játékos státusza, mint megkérdőjelezhetetlen kezdőjátékos az elkövetkezendő pár évben, kissé megrendült a bajnokság vége felé és az elmúlt hetekben, amikor is több pletyka látott napvilágot, amelyek szerint a Monaco kiemelkedő ajánlattal kívánja magához csábítani a játékost. A Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta, nyilatkozatával pedig egyáltalán nem nyugtatta meg a korántsem állóvizet: „Tiszteletben kell tartanunk a költségvetésünk, de a cél a csapat minőségi szintjének az emelése. Azonban természetesen a játékos kívánsága is fontos szereppel bír…”

„MARCHISIO TOVÁBBRA IS A JUVE PILLÉREINEK EGYIKE”
A Juventus nem kívánja kiárusítani értékes játékosait. Különösképpen meg kívánják őrizni Arturo Vidalt, Paul Pogbat és Claudio Marchisiot. A feletteseivel megejtett számos csúcstalálkozón Antonio Conte világossá tette, hogy ezekre a pillérekre alapozza csapatát rövidtávon és középtávon.

E kijelentéseken kívül további jelek is utalnak arra, hogy Antonio Conte Claudio Marchisionak is kulcsszerepet tulajdonít. Amikor a közelmúltban az edző megérkezett a Juventus nyári edzőtáborába, Bardonecchiaba, a bajnokedző arra a kérdésre kellett válaszoljon, hogy van-e a jelenlegi olasz futballban olyan játékost, aki utódjának tekinthető. Hogy mit válaszolt erre Antonio Conte? „Igen. Claudio Marchisio. Sok szempontból hasonlít rám.” Ez segít megértenünk azt, hogy mit lát Antonio Conte a középpályásban, azonban a játékos is annál a klubnál szándékozik befejezni a karrierjét, amelynél kezdte azt.

Európában számos klub mérlegelte Claudio Marchisio leigazolásának a lehetőségét, különösen a Monaco, azonban valamilyen szenzációs ajánlatra lenne szükség ahhoz, hogy elcsábuljon a Juventus vezetősége, és még ebben az esetben is megeshetne az, hogy így sem sikerül Claudio Marchisio elcsábítása az Öreg Hölgytől.

Romeo Agresti | Goal.com Juventus szakértője

A Juventus szurkolókat váratlanul érő töménytelen mennyiségű hírt követően Claudio Marchisio is úgy érezte, hogy meg kell szólalnia az ügyben, és így nyilatkozott a Tuttosportnak: „A Juventusnál akarok maradni. Továbbra is trófeákért kívánok harcolni és győzedelmeskedni azzal a klubbal, amelynél felnőttem.”
Ugyan a következő pár hétben le kell vetnie az imádott zebra mezt, és a válogatott színeiben kell küzdenie országáért, az Azzurri következő meccsei lehetőséget biztosítanak Claudio Marchisio számára, hogy ezt a kérdést mindörökre lezárja.

A péntek esti, Cseh Köztársaság elleni világbajnoki selejtezőtől kezdődően egészen a Konföderációs Kupa végéig a huszonhét éves játékosnak hat mérkőzés áll rendelkezésére a bizonyításra, hiszen játékát figyelemmel fogja kísérni a világ futballszerető közönsége, valamint, ami talán még fontosabb, a Juventus vezetősége. Amennyiben képes nemzetközi szinten is kiemelkedőt alkotni, akkor minden bizonnyal elhallgattathat minden vezetőt, aki Vinovoban a játékos pénzzé tételét fontolgatta.

Marchisio Claudio.jpgAzonban amennyiben Il Principe személyiségének másik oldalát mutatja meg ezeken a mérkőzéseken, azt a Claudio Marchisiot, aki a fontos meccsek kulcspillanataiban hibázik, amikor pedig csapatának egy hősre lenne szüksége (utóbbira példa volt az Öreg Hölgy kiesése a Bayern München ellen), akkor továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a Juventus szakmai stábja máshol keresse meg azt a játékost, akiről Giuseppe Marotta beszélt: a játékost, aki a következő szintre emeli a csapatot.

A szenvedélyének és elhivatottságának ellenére Claudio Marchisiot elég nehéz bármely játékoskategóriába is besorolni. Ő nem az a harcos, rendkívül erős és energikus játékos, mint Arturo Vidal. Nem nevezhető ugyanakkor kreatív, játékostársait helyzetbe hozó vagy karmesterszerű középpályásnak sem, amilyen Andrea Pirlo, illetve nem is képes olyan távoli lövésekre és passzokra, mint Paul Pogba. Amit a szívben és lélekben megkérdőjelezhetetlenül bianconero középpályás biztosít csapata számára, az egy luxusnak számító harmadik opció a középpálya közepén. És bár ez a recept bevált a legutóbbi két szezon jelentős részében, Paul Pogba csapatba robbanása és idei meccseken nyújtott teljesítménye, amely lassan kezdő szerepre méltóvá teszi a francia középpályást, nem segít Claudio Marchisio helyzetén.

A szezon vége felé a csatárok gyenge teljesítményének is köszönhetően támadó középpályásként lépett pályára, hogy a francia játékosnak is helyet szorítson az edző, azonban ez nyilvánvalóan nem állandósulhat, mivel nem jelent megoldást. Szóval mi várható most? Vajon a Juventus és Antonio Conte továbbra is kitart a saját nevelésű játékos mellett abban a reményben, hogy Il Principe továbbra is képes néha fordítani szorult helyzetekben, avagy inkább a kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó játékosok mellett teszik le a voksukat?

Nem nehéz rájönni, miért imádják annyian Claudio Marchisiot egy olyan klubnál, mint a Juventus, amelynek a szurkolói a hűséget egy futballista szinte összes egyéb tulajdonságánál többre becsülik – elég csak megkérdezni a 2006-os csapat bármely tagját, függetlenül attól, hogy a maradás vagy távozás mellett döntöttek –, azonban az Empolinál kölcsönben megfordult játékos karrierje könnyedén fordulóponthoz érkezhet a közeljövőben.

Ugyan Antonio Conte erőteljesen és magabiztosan kiállt Claudio Marchisio klubbéli mozdíthatatlan státusza mellet, egy, az AS Monaco csapatától érkező óriási ajánlat próbára teheti a Juventus vezetők határozottságát. Néhány kiemelkedő teljesítménnyel hazája mezében a Juventus nyolcasa minden kételyt irrelevánssá tehetne, többé nem tevődne fel a kérdés, hogy szüksége van-e a klubnak Claudio Marchisiora, illetve az, hogy mit keres Il Principe a kezdő tizenegyben. Azonban néhány halovány szereplés könnyedén gondolkodóba ejtheti az átigazolásért felelős vezetőket, és megfontolnák, hogy pénzzé tegyék a középpályást.

Egyáltalán nem zárható ki, hogy az olasz válogatottal töltött három hét Claudio Marchisio Juventus karrierjének legfontosabb időszakának bizonyul.

Goal.com cikke alapján

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr565350881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2013.06.08. 13:17:13

Marad! Erről se többet,se kevesebbet!

babo0410 2013.06.08. 13:26:35

Ha eladják (amire nem látok nagy esélyt), akkor a székházat lerombolom, mikor a vezetőség is benn van! Imádom, és egy igazi Juventino! Nem szabad a kp-ről senkit eladni! MVPP marad!

The king of alibis 2013.06.08. 13:34:26

Barmotta mennyi időt kap a bizonyításra? Én már rég elzavartam volna a 3,14 csába.

Goku06 2013.06.08. 13:53:36

viszont ott a cikk közepén amit megemlítenek az igaz... az MVP középpálya már nem feltétlenül a legerősebb felállásunk, mert a PVP középpálya megbízhatóbbnak tűnik.. aztán Pirlo háttérbe szorulásával visszatérhetünk az MVP-hez..
(és egyébként a bayern meccs után elkezdett felállás lehetne a "speciális, nagycsapatok elleni felállás" amiben mind a 4en fenn vannak, 1 csatár előttük.. mert egy bayern, barca ellen kell 4 ilyen jól passzoló játékos a csapatba, BL kieséses szakaszban én tuti bepróbálnám ezt.. bár a csatárigazolástól is függ ez majd)

RuidaRobert 2013.06.08. 14:11:45

Az ilyen goal.com irományok semmit sem érnek...

Györijuventino 2013.06.08. 14:23:23

Conte kedvence és saját magát látja benne. Innentől kezdve van kérdés?

supicool 2013.06.08. 14:39:25

1 könnycseppet sem hullatnék érte, 1értelműen jobb játékos a posztján Pogba.
Viszont nem lehetünk idióták, hogy 25 millióért adjuk el, ha tele van a Monaco, mint a deles.
40 millióért menjen amerre lát, és helyére jöhet szélső, csatár, amit akarunk...

west30 2013.06.08. 15:03:06

@supicool: 35-40ért valóban nagyszerű üzlet lenne

Egyébként szimpatikus srác és nem rossz kis játékos,de amikor igazán kellene egyszerűen semmi a teljesítménye.

juvebt 2013.06.08. 15:18:12

@RuidaRobert: +1
Egy dolgot nem értek, állítólag a fél szezont úgy játszotta végig, hogy mandula gyulladása volt. Ezzel magyarázta a gyengébb teljesítményt. Miért készül erre a konfederációs bohóckodásra?

ggbuffon 2013.06.08. 15:29:34

Ha Fernandinho 30M volt fontba, akkor mi is kérjük meg szépen az árát, aztán bocsássuk útnak...

én sose értettem mi ez a hype körülötte, meg Principo meg egyéb f*szságok.. Vidal 2éve van itt, de már karizmatikusabb karakter a középpályán mint Claudio..

Én egyébként szeretem a játékát, de ha a mi kutyánk kölyke ha nem, azt bekell ismerni, h néha édeskevés tud lenni

az meg h márc közepétől azért nemvettük észre a pályán mert mandulagyulladás, az nekem színtiszta púder

venember83 2013.06.08. 15:30:31

@RuidaRobert: magánvéleményem szerint pedig igenis érdekes kérdést feszeget és vannak helytálló meglátások benne, még ha itt-ott kissé túlzó is.

Alessandro86 2013.06.08. 15:32:56

Hatalmas butaság lenne Marchisiot eladni. Nem klasszis, de nagyon hasznos és jó játékos, aki ugyan néha csak az átlagos szintet hozza, de sokszor képes kiemelkedőt is nyújtani. Akik könnyedén elengednék őt, szerintem jobb ha belegondolnak, hogy a Pirlo, Pogba, Vidal hármas nem fogja tudni a teljes szezont végigjátszani sérülések és eltiltások nélkül, viszont Marchisio és Asamoah az a két játékos a keretben, aki a helyükre beugorva minőséget tud vinni a játékunkba a középpálya közepén. Pirlo hamarosan kiöregszik, Pogba még rutintalan és sokszor fegyelmezetlen, tehát van elég indok hogy miért is ne engedjük el Marchisiot, legalább azokat a posztokat ne gyengítsük, ahol erősek vagyunk.

MdewC 2013.06.08. 15:48:26

Marci maradjon. Nekem az 1ik kedvencem. Azt a szintet tudja hozni, ami elvárható. Ha minőségben meg tudjuk erősíteni a csatársort, véleményem szerint a középpálya teljesítménye is javul. Több szerepet kellene vállalnia, ennyi.

juvebt 2013.06.08. 15:56:51

@Alessandro86: Így van. Sőt, én már inkább Vidal-Pogba-Marci kp beszélnék, mondjuk 4-3-3 esetén.
Lehet, hogy nem zseni(néha ez is kijön belőle), de ha elmenne és helyette padoint kellene néznünk, szerintem mindenki visszasírná.

vágóistván 2013.06.08. 16:10:17

nehéz kérdés,főleg úgy hogy egyértelműen nem tud hosszútávon jó teljesítményt nyujtani.vidal sokkal jobb játékos. saját nevelés,néha azt érzem csak ez menti meg a kritikáktól.

RuidaRobert 2013.06.08. 16:39:07

@venember83: Nem azt mondom, hogy nem jogos amit felvet, de nézd vissza az ilyen goal.com "blogbejegyzéseket", aminek semmi forrása sincs, csak az ő véleményük. És abból hány jött be, átigazolások terén.

Hurka75 2013.06.08. 17:50:43

@vágóistván: Teljesen igazad van! Valóban jó játékos, de nagyon sokat nyom a latba, hogy saját nevelés!!!

babo0410 2013.06.08. 18:16:22

Milyen érdekes, a milannal felmerült, hogy a City adna 40 millát El Shaarawyért, és Galliani eladhatja. Egy emberként vannak felháborodva az egyik legjobbjuk eladásának még csak a pletykája miatt is! Nálunk meg egyesek mert volt pár rosszabb meccse, már elzavarnák! Ilyen egy igazi juve drukker?

4Evorg 2013.06.08. 18:20:22

@babo0410: Babo, mindenkinek van véleménye, ahogy neked, úgy nekik is, van aki eladná, van aki nem. Nem ettől lesz valaki Juve drukker.

Egyébként számomra nehéz Marchisio megítélése. Alapvetően számomra szimpatikus játékos és szerintem nem is játszott annyira vállalhatatlanul, mint az lejön itt a hozzászólásokból, sőt voltak egészen jó meccsei is, ezenkívül csupaszív Juvés és már csak identitás szempontjából sem szabadna eladni, viszont egy 40 millás ajánlat esetén nem sirnék érte (persze csak akkor, ha megfelelően lenne elköltve az a pénz).

babo0410 2013.06.08. 18:31:34

@4Evorg: Mivel te is eladnád, persze, hogy ezt mondod nekem, de szerintem egy igazi juve drukkernek a fejében az, hogy az egyik ikonunkat eladjuk! Ha 34-35 éves lenne, és az elengedéséről lenne szó! D még az se! Szerintem 40 milla még kevés is lenne érte! Egyébként az olasz drukkerek Nagyon nagy felháborodását váltaná ki az eladása!

babo0410 2013.06.08. 18:42:30

@babo0410: Mármint meg se fordul a fejében! :D

4Evorg 2013.06.08. 19:06:59

@babo0410:
Nem, alapvetően nem adnám el, viszont egy 40 millás ajánlat esetén igen, mert annyit nem ér. Tudom, hogy számodra aki Juvés az sokkal többet ér, de ez a valóságban nem így működik.

babo0410 2013.06.08. 19:14:39

@4Evorg: Nem! Marchisio egy nagy alakja a jelen Juventusának, így meg se fordulhat a vezetőség fejében az eladása, max akkor, ha azt maga a játékos kéri! De ha el is gondolkodnának rajta, azt csakis egy nagyon magas ajánlat esetén szabad. Minimum 60 milla lenne! De én még 100-ért se adnám el! Egy Juventus ne a legjobbjai eladásából akarjon még jobb lenni. És a másik, hogy hol találnál még egy ekkora juventinot? Azt csak kinevelni tudnánk. De mi ne Arsenal legyünk! Marchisio nem eladó!

Hurka75 2013.06.08. 19:14:52

@4Evorg: Ezek szerint mi nem vagyunk igazi JUVE drukkerek!!! :(:(:(
40 misiért még "házhoz" is szállítaném!!:):):):)

babo0410 2013.06.08. 19:20:35

Aki 40 milláért, sőt akármennyi pénzért röhögve eladná bármelyik ikonunkat az nem igazi juventino! Buffon (akit amikor sérült volt, nagyon sokan elzavartak volna, hogy utoljára adnak érte jó pénz), Chiellini, Vidal (aki mióta itt van elég sokszor mutatta már jelét annak, hogy a szíve a csapaté), Marchisio ilyenek! Őket nem szabad eladni, csak ha ők akarnak menni!

WASD 2013.06.08. 19:34:33

@babo0410: Magyarázd el légyszíves mit jelent IGAZI juve drukkernek lenni.

4Evorg 2013.06.08. 19:38:20

@babo0410:

Erről a további vitát lezárom, nem te döntöd el, hogy ki az igazi juventino!

"Egy Juventus ne a legjobbjai eladásából akarjon még jobb lenni."

Nem tudom, hogy mióta követed figyelemmel a Juventust, de ez már nem is egyszer megtörtént, lásd pl Zidane esete.

Még egyszer mondom, hogy megértsd, alapvetően nem adnám el, viszont ha egy egészen magas ajánlat jönne érte, akkor meg lehetne fontolni az eladását. Inzaghi, Zidane, Tacchinardi, Rossi, Vialli, Baggio. Deschamps mind-mind nagy játékosok voltak, nem egy közülük igazi juventino volt (azt hiszem Baggiot is talán ide sorolhatom, aki anno a Fiorentinától jött) mégis idővel eladtuk őket, azt meg hozzá sem teszem, hogy egyelőre Marchisio a felsoroltaktól igen távol van.

Én is támogatom tehát, hogy a klub őrizze meg az identitását és ne emberkereskedelemmel foglalkozzon, szimpatikus játékos ez a Marchisio, kedvelem is, viszont 40 milliót bőven nem ér meg, ennyiért eladnám. Vidal más kategória, játékban legalábbis, ő érte 80-90 millió se lenne elég szerintem.

4Evorg 2013.06.08. 19:43:59

@babo0410:
"És a másik, hogy hol találnál még egy ekkora juventinot? Azt csak kinevelni tudnánk."

Nem a "juventinoság" fog neked bajnokságot nyerni, hanem az akarat és a technikai képességek. A csapat sikere nem (csak) attól függ, hogy valaki juventino e. Vidalt sem mi neveltük ki, de szerintem meghalna a Juve mezéért. Amiatt mert valaki itt nevelkedett még nem ő a megváltó.

De még egyszer utoljára: alapvetően kedvelem Marchisiot, de az nevetséges érv, hogy nem lehet kinevelni még egy olyan játékost mint ő.

Goku06 2013.06.08. 21:27:01

és az is egy kicsit túlzó hogy csapatunk egyik ikonja..
még sajnos nem az.
csak mert saját nevelés futuro capitanonak becézik, de a pályán nem képes vinni a csapatot..
Buffon-Chiellini-Vidal valamint Pirlo nevezhető ikonnak a jelenlegi csapatból.. Marchisio nem az a szint..
egy 40ért már rá lehetne bólintani az eladására, de ha nem fogadnánk el se lenne baj, mert jövőre még többet fog érni, viszont most a kezdő pozicióért már meg kell szenvednie.. de amúgy a Bayern is azért nyerhet BL-t mert amikor egy fontos meccsen lesérül Kroos a padról beáll helyette egy Robben..
nálunk is jó lenne, ha a 3 középpályás posztra rendelkezésre állna egy Pirlo-Vidal-Pogba-Marchisio-Asamoah-Giaccherini 6os mondjuk

hellan (törölt) 2013.06.08. 21:34:35

Nehéz megítélni Marchisiot. Hosszasan gondolkoztam, hogy hány olyan jelenetét tudnám felsorolni eddig, amelyre egyből csettintenem kellene. Alig pár darabnál megakadtam. Marci Juve-nevelés, de nem klasszis és azt kell mondjam h nem a pótolhatatlan kategória.
Mikor Vidal repül messziről az ember már tudja, hogy labdát fog szerezni, de Marci csak teng-leng a pályán.
35M-nál simán gondolkozás tárgyát kell h képezze az eladása.

west30 2013.06.08. 22:10:11

Senki nem mondta hogy Marchisio rosszul játszana és ezért legyen eladva, egyszerűen csak nem kiemelkedő sőt meccsekre eltűnik és 40milláért az év üzlete lenne eladni.Arról nem is beszélve hogy ő nem egy ikon pláne nem vezér,egy egyszerű szürke eminenciás aki a Juventusnál nevelkedett és jó pár éve ott is játszik.

@babo0410: Lehessen már mindenkinek saját véleménye és lehessen már mindenki akkora Juventus szurkoló amekkora akar,köszi.

epaska 2013.06.08. 22:12:49

Megvédeném babo-t! Marchisio igazi Juventino! A DNS-ében van a Juve! Ő nem eladó!
Zidane és Baggio nem voltak vérbeli Juvésok! Egyáltalán nem!

juvebt 2013.06.08. 22:35:27

Szerintem egy szerethető játékos, olykor zseniális megmozdulásokkal, olyanokkal amikről még évek múlva is szívesen beszélünk. Nem pótolhatatlan, de hoz egy olyan átlagot ami még bőven jó ebbe a csapatba. Azt, hogy Ő mennyire vezér, mennyire tölt be fontos szerepet az öltözőben nem hiszem, hogy megtudjuk ítélni, sőt én inkább az ellenkezőjét gondolnám. Nekem nagyon is összetartóerőnek tűnik.

babo0410 2013.06.08. 23:07:59

@Goku06: marchisio nem ikon, aki már a B-ben is itt volt, de Pirlo, aki inkább nevezhető Milan ikonnak, ő ikon? Mitől lesz akkor valaki ikon? Elég az, ha remekül játszik? Szerintem annyi nem elég. Pirlo mindig is nagy kedvencem volt, de juve ikonnak nem nevezném. De az is vicces, hogy csak azért nem adnád el 40 milláért, hogy jövőre többért lehessen. Vajon ezt az olasz ultrák előtt is el mernéd ismételni? Marchisio nem eladó!

Tony. 2013.06.08. 23:45:45

Ahhoz, hogy valaki egy csapat ikonja legyen, ahhoz a következő egyszerű tételnek kell teljesülnie:

Hosszabb ideig, folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtva szolgáljon egy klubot. Illetve a személyiségjegyek sem elhanyagolhatóak.

A Juventus-nak jelenleg egyetlen igazi ikonja van. Gigi Buffon. Hozzá lehet mérni bárkit akit ikonnak akartok hívni.

Marchisio=Buffon? Ezt ugye senki nem gondolja komolyan?!

ggbuffon 2013.06.08. 23:47:47

@babo0410: te egyébként miről beszélsz? Marchisio ikon? Ikon egy Del Piero volt, vagy egy Platini, Boniperti,Boniek, Bettega és lehetne kurvasokáig sorolni...ettől a "principo"-nk olyan messze van, mint Balotellitől az intelligencia..

Marchisionak az a rohadt nagy szerencséje, h volt egy Calciopoli..anélkül meggyőződésem h vmely középcsapat megbízható kis futballistája lenne..kétségkívül sokoldalú középpályás, aki mindenből tud egy keveset, de egyiket se világklasszis szinten, így ez hátránya is egyben..én amondó vagyok h ha úgynézem mint egy játékost, akkor simán a pótolható kategória.

Persze eltékozolnunk nem kell semmiféleképpen sem, mert néha jól jönnek az ilyen all-rounderek, de túlértékelni se szabad, csak mert Juve nevelés..ez még önmagában nem ér semmit, manapság a címercsókolgatás nemsok mindenre elég, ahogy régen se volt feltétlenül az..

Egyetlen negatívuma lenne számomra a távozásával, h valszeg vmelyik Samp-os köcsögdudást hoznánk a helyére..

Egyébként hasonló legendakreálás kezdődött szurkolói körökben már Marrone kapcsán is, főleg mikor szóba került h Firenzébe kerül, holott a gyerek még az égattazegyvilágon semmit nem tett le az asztalra

ggbuffon 2013.06.08. 23:50:28

@babo0410: Vidal már Leverkusen mezben is szívecskét mutatva ünnepelt..valszeg szeret nálunk lenni, de nagyon naiv az, aki szerint ő nálunk fog megöregedni..

babo0410 2013.06.09. 00:00:16

Szerintem meg Marchisio letett annyit az asztalra, hogy a Juve ikonjának lehessen nevezni! Ha ezért hülye vagyok, akkor vállalom! De akiért a Monaco, az Mu, a PSG meg nem tom még kik állnak sorban, az a játékos szerintem már bizonyított valamit!

2013.06.09. 00:00:27

Sokan bírálják,hogy eltűnik mérkőzéseken,meg ilyenek,de érdemes megnézni,hogy mikor támadásban nem megy,olyankor mit nyújt védekezésben...tapad az ellenfélre,labdákat szerez és ami a legfontosabb,hogy SOHA NEM ÁLL MEG!Fantasztikus akarás jellemzi,és azért a képességei is olyanok,hogy ha Conte belehajtaná,hogy vállaljon sokkal többet,akkor igazi klasszis lenne,néha ígyis villant egy-két olyan váratlant(még amikor nem megy neki,akkor is),hogy arra mindenki felhördül!Lehet,hogy nem ikon,de az egyik legfontosabb láncszeme a gépezetnek,ez tagadhatatlan!Pogba csakugyan zseniális,nem is hagynám egyiküket se a padon,ha rajtam múlna,Vidal csakugyan abszolút megkérdőjelezhetetlen!Tökéletes a középpályánk,ne rontsuk el!Marchisio marad,erről ennyit!

Goku06 2013.06.09. 02:52:41

@babo0410: igen, Pirlot nem mint Juve-ikon írtam le én sem, hanem mint az európai futball, mint az olasz futball ikonja.. aki a Juvéval együtt tért vissza a csúcsra...
Buffon és Chiellini hasonlóan Juve és olasz ikonok, míg Vidal az utóbbi két év legnagyobb alakja, akit Zidane itt eltöltött időszakához lehetne hasonlítani (valószínűleg pár éven belül hasonló végkimenetellel).. ez a 4 játékos neve bárhol a világon ismert, nincs csapat aki nemet mondana rájuk. rajtuk kívül nincsenek ilyen játékosaink jelenleg a keretben.

Marchisio megtartását pedig azért mondtam kétértelműre, mert ha itt marad sem lesz baj, mert nem rossz játékos.. csak hát nem nélkülözhetetlen, vannak nála fontosabb láncszemek is.. elég sok fontosabb láncszem vagy nagyobb jövőjű láncszem van a csapatban nála..

4Evorg 2013.06.09. 08:22:12

@babo0410: "marchisio nem ikon, aki már a B-ben is itt volt"

Most ezt úgy mondod, mintha annak idején sztár lett volna. Egy ifista volt, akinek megadatott, hogy bekerüljön a Juve (megtépázott kezdőjébe), annak idején a lehető legjobb opció volt ez számára. Mit csinált volna? Elmegy egy Sampdoriához? Egy Juve kezdő még a B-ben is vonzóm mint egy elsőosztályú kis csapat kezdője.

LaVecchiaSignora 2013.06.09. 11:17:39

Én Pogbát többre tartom mint őt, addig igy is marad amig egy szezonban kb. 10 értékelhető meccse van...

LaVecchiaSignora 2013.06.09. 11:18:23

@ggbuffon: És Leverkusen címert is csókolgatta? Olyat nem láttam, itt már megtette azt is.

ggbuffon 2013.06.09. 11:21:37

@LaVecchiaSignora: a mai világban tök mindegy mit csókolgatnak

pénz beszél, kutya ugat

2013.06.09. 22:02:47

@ggbuffon: Épp emiatt kéne az olyan hűséges játékosokat értékelni,mint Marchisio,nem elüldözni basszus...az egyik legjobb játékosunk,ráadásul imádja a várost és az egész klubot,itt nőtt fel,itt akar megöregedni!Miről beszélünk még mindig?!

2013.06.09. 22:05:19

@babo0410: Ez meg a másik,hogy ha olyan nagyon rossz játékos lenne,aki semmit sem bizonyított,akkor miért akarná az összes nagy pénzes köcsög leigazolni?!Ezen gondolkodjanak el azok,akik szemrebbenés nélkül eladnák a csapat egyik alappillérét,az egyik legjobb játékost,aki valóban küzd minden meccsen azért,hogy a csapatban lehessen!

ajtjr87 2013.06.29. 17:54:52

@fire06: teljesen igazad van.Amikor Pirlo v esetenként Pogba tudja szervezni a játékot akkor sok esetben Marchisio biztosítja nekik a területet. Egy játékosnak labda nélkül is jól kell játszania, sok csapat azért nem tud egyről a kettőre jutni mert nincs ilyen középpályásuk. Pont ezért klasszis mert minden téren van hová fejlődnie és meghalna a Juventusért.Marchi játéka nélkül hosszú távon nem lenne meg az összhang a csapatban. Kevés olyan játékos van mint ő és ezt a többi nagycsapat is felismeri úgylátszik csak mi nem ha el akarjuk adni. Játékstílus alapján talán De Rossi és Bousqets hasonlít rá és ha muszály lenne
valakivel pótolni az én tippem De Rossi lenne de ő nem úgy viszonyulna a Juvéhoz anogy Marchisio. ( Bousqets már csak azért is alkalmatlan lennne mert nem igazán üti meg a technikai szintet)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása