Egyes források szerint a Sampdoria egyezségre jutott Simone Zaza átigazolását illetően a Juventus és a Napoli csapatával egyaránt.
A 21 éves játékos rendkívüli szezont futott 2012/13-ban az Ascoliban, ahol harminchat meccsen tizennyolcszor zörgette meg az ellenfelek hálóját és ezzel számos első osztályú csapat érdeklődését is felkeltette, többek között a Juventusét és a Napoliét is.
A Mediaset Premium jelentései szerint a Juventus egy olyan megegyezésen gondolkodik, melynek keretében a játékos közös tulajdonba kerülne, míg a Napoli meg kívánja venni a támadót és ezért 5 millió eurót sem sajnálna.
Mindezektől függetlenül azonban a Sampdoria elsősorban azt szeretné, ha játékosa a következő idényben kölcsönben még visszatérne a Luigi Ferraris stadionba és ott mutatná meg kiváló játékát.
A 21 éves támadó az Atalanta ifjúsági csapatában nevelkedett, ahonnan 2008-ban került fel a nagy csapathoz. 2010-ben a Sampdoria vásárolta meg, akik a több játéklehetőség érdekében kölcsönadták őt, először a Juve Stabianak, majd a Viareggionak, végül pedig az Ascolinak, ahol már egészen impozáns teljesítményt nyújtott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2013.06.08. 11:26:17
Cannavaro 2013.06.08. 11:33:43
Tony. 2013.06.08. 12:04:08
Persze, ha jól teljesít jöhet vissza... Melyik játékos jött vissza valaha is? Csak feljebb említetek 2-t a 100 hasonlóból.