A Juventus csapatkapitánya és kapusa, Gianluigi Buffon eléegedetten nyilatkozott a legutóbb Paul Pogba teljesítményéről, azonban úgy érzi, hogy a fiatal francia válogatottnak még fel kell nőnie.
A középpályás tavaly nyáron igazolt Torinóba a manchesteri vörös ördögöktől és fiatalsága ellenére huszonnyolc Serie A mérkőzésen vetette be őt Antonio Conte, és ezeken a találkozókon öt gólt is szerzett, az új csapattárs ilyen fokú hatása a csapatra pedig kellemesen meglepte a Juventus első számú kapuőrét.
„Kijelenthető, hogy nagy és kiváló meglepetés volt Paul Pogba játéka, mivel, amikor megérkezett, nem tudtuk, mennyire jó játékos válhat belőle” - nyilatkozta Gianluigi Buffon az RMC munkatársainak.
„Bebizonyította a pályán, hogy nagyon jó játékos tud lenni, és megismertük a szezon során. Kiváló srácról van szó, nagyon alázatos.”
„Még akadnak gondjai a pontossággal, de ez természetes, hiszen még fel kell nőnie, érettebben kell viselkednie. Azonban biztos vagyok benne, hogy rajta hagyja majd kézjegyét a Juventus és a francia nemzeti csapat történelmén” - mondta optimistán a Juventus élő legendája.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.