Kérdezz - felelek (II. rész)

Questionmark.pngAz első részben az elmúlt szezonnal foglalkoztunk. Most azonban a jövőbe révedünk, megpróbáljuk megjósolni hogy mik lesznek a következő szezon történései és persze a szezon legizgalmasabb részére, a mercatora is kitérünk. Kik lehetnek az érkezők és kik a távozók, milyen eredményeket célozhatunk meg a következő szezonban és ezekhez hasonló kérdésekre próbálunk meg választ adni a következőkben.

Eme második rész talán még izgalmasabb lesz mint az első, itt ugyanis szabadjára engedhetjük a fantáziánkat, így továbbra is arra biztatunk benneteket, hogy mondjátok el véleményeiteket a kérdésekkel kapcsolatban.

1. Mit vársz az átigazolási szezontól érkezők és távozók tekintetében?

Lassus: Már jó régóta napirenden van a csatárkérdés, szóval azt várom, hogy végre érkezzen egy olyan támadó, akivel mindenki elégedett :) Nevet nem írok, ötleteim vannak, de ők biztosan nem jönnek. Na jó, mégis írok: Cavani lenne a legjobb, de ő elérhetetlen álom több okból is. Ezen kívül mindenképpen kellenének szélső középpályások, mert a 3-5-2 néha kiborító, és Llorentének kellenek a beadások. A védelmet is frissíteni kellene, főleg a széleken.
Távozókat nehéz megjósolni. Úgy érzem, a csatárposztokon lesz mozgás nyáron, máshol csak a lehetőséget egyáltalán nem kapó töltelékek mennek.

Type-R: Remélem, végre érkezik egy normális csatár! És ez alatt nem jómunkásembereket értek, hanem igazi klasszist, vagy legalább kis jóindulattal annak nevezhetőt. Ha Llorente mellé már egy ilyen, valamint egy épkézláb, beadni is tudó balszélső érkezik, én már boldog leszek. Persze Marotta elkezdhetné törni a fejét Pirlo pótlásán is, mert az teljesen világos, hogy akármekkora zseni is Andrea, rajta is fog az idő vasfoga. Talán pluszba valamelyik fiatal védőnket is csatasorba állíthatnánk.

Apuleius: Két komoly színvonalú támadót várok még Llorente mellé, s ez egyben azt is jelenti, hogy a már bizonyítottan hasznavehetetlen támadóktól meg kell válnunk. Matri és Giovinco távozását különösen jó néven venném. Elengedhetetlen feladat a szélek megerősítése (Cuadradót szívesen látnám), a védelembe is elkelne egy kis frissítés, s nagyon rizikósnak érezném, ha úgy futnánk neki a következő szezonnak, hogy nem igazolunk egy Pirlo helyettesítésére alkalmas középpályást. Ja és a legfontosabb: Padoint nem szeretném többet Juventus mezben látni! Mondjuk Giaccherini után sem ejtenék könnyeket.

keshudioo: Szeretnék végre normális támadókat az utolsó harmadba. Örülnék, ha a Higuaínos pletykák igaznak bizonyulnának, és 20-22 millió körül meg tudnánk szerezni, mellé pedig egy gyorsan futó, előkészítő cselgépet képzelek el. Nagy kedvencem Suárez, de ő túl drága. Második opció legyen mondjuk Alexis Sánchez olyasféle transzfer keretein belül, mint anno az Ibrahimović-Milan-üzlet. Ha két csatárral fogunk játszani, akkor Higuaín-Sánchez a voksom, ha háromcsatáros taktikánk lesz, akkor legyen egy szélső az argentin mellé, például Nani. Én Llorentét mindenképpen kevesellem. Egyébként pesszimistán indulok ennek a mercatónak; túl sok csalódás ért az elmúlt pár évben...

venember83: Komoly erősítésre számítok a támadórészlegben, nem lennék meglepődve, ha Giovincon kívül (sajnos kiskedvencnek tűnik) mindenki repülne, még ha Quagliarellát sajnálnám is, de nincs értelme, hogy padozzon. Kétlem, hogy formában lévő játékost hoznának a Juventushoz, inkább valami olcsó (de jó?) variáns lesz, remélhetőleg Híguain, Villa kaliber, aki azért már bizonyított valahol. Ezen kívül várok valakit a jobb és bal szélre, mert botrányosak a csapat beadásai, márpedig Llorentének akkor veszi a legtöbb hasznát a Juve, ha lesz olyan, aki a fejére varázsolja a labdát valamely oldalról. Ezen kívül valószínűleg jönni fog egy-két elfeledett védő a padra s kb. ennyi.

4Evorg: Már többször hangsúlyoztam, hogy véleményem szerint ez a mercato lesz a vízválasztó Marotta karrierjében. Én (Llorrentén kívül) két jobb csatárt várok, ezek közül az egyik lehet egy fiatalabb tehetség (kb. Jovetic kategória), a másik pedig egy kőkemény gólgyáros legyen. Ibrahimovicsnak nagyon tudtam volna örülni, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy esély sincs a megszerzésére, így nagy valószínűséggel ezt a szerepet Híguain fogja betölteni. A csatárokon kívül 2 minőségi szélső lenne az általam elvárt. Ezen igazolásokon felül jöhetnek csak a töltelékemberek. Pirlo pótlása véleményem szerint a következő nyári bevásárlás nagy feladata lesz. Ja még annyit, hogy jó lenne megint egy fiatal csillagot kukázni valahonnan (Mattheus?). Nálam Vucinic, Gio, Matri és Isla mindenképpen a távozók között lenne, Vuciból talán még jelentősebb pénzt is látnánk, Quagliarellát pedig mindenképpen megtartanám. A kiegészítő embereket pedig akkor, ha tényleg csak tartalékok lesznek.

2. Szerinted mennyi pénzt költünk el a legdrágább igazolásra és mennyit kaszálunk a legnagyobb eladásunkból?

Lassus: Ez egy nehéz kérdés, összeget nem is írnék. Úgy gondolom, mélyen a zsebünkbe nyúlunk egy vagy két klasszis támadóért, és Vučinić lesz a legértékesebb távozó (legalábbis nagyon bízom benne).

Type-R: Most sem fogjuk szórni a pénzt, ahhoz kell még vagy 2-3 évnyi BL negyeddöntő-elődöntő. Viszont lesz lehetőségünk mélyebben a zsebünkbe nyúlni, ezért egy klasszis(ka) csatárt várok, de olyan aki jó áron van. Szerintem 25 millió eurót kifizethetünk egy támadóért, ami valljuk be nem egy eget rengető összeg, de az elmúlt néhány évhez képest mindenképp előrelépés. Az eladások még annyira sem Marotta asztala, mint a vásárlás. Nagy bánatomra kifelé áll Quagliarella szekere rúdja, szerintem őt olyan 12 millió körül elpasszoljuk majd.

Apuleius: Úgy gondolom, hogy a legdrágább igazolásunk sem fogja elérni a 30 milliót, s szerintem 20, de maximum 25 millió a plafon, ez pedig érthető módon eleve leszűkíti a számunkra elérhető támadók listáját. Azok a játékosok közül, akik valószínűsíthetően, vagy talán távoznak, Vucinic hozhatja a legtöbb bevételt. Padoin eladása hosszú évekre megalapozhatná a fejlődéshez szükséges anyagi keretet, de hát ugyebár ő érinthetetlen.

keshudioo: Igazolni fogunk egy támadót 25 millióért és mellé egy fiatal, tehetségnek kikiáltott csatárt kölcsönben vagy 10 körül/alatt. A jelenlegi csatársorból kettő minimum távozik, szerintem Quagliarella és Matri fog menni fejenként 7-10 milliós összegért. Isla szerintem búcsúzik, Marrone pedig kölcsönbe távozik a fejlődés érdekében. Valamint biztosan jönnek még fiatalok, olcsó középszerű játékosok vagy mellőzött veteránok kölcsönben.

venember83: A legdrágább igazolás, ha lesz egyáltalán drágának nevezhető, olyan húsz-huszonötmillió körüli lesz, Híguain érkezését valószínűsítem, de Sánchezt se bánnám, sőt. A legjobban eladható játékos Vidal, de ő nyilván nem fog eladólistára kerülni, következésképpen a selejtből vagy a padmelegítőkből kell válogatni, talán Quagliarellaért lehet a legtöbbet kaszálni, olyan tízmillió körül, talán a montenegrói csatár eladási ára közelíti meg az amúgy érthetetlenül mellőzött Fabio értékét, Matri és Giovinco (ha megy) aprópénzért fogják elhagyni a klubot.

4Evorg:  Szerintem is a 25 millió euró a plafon, ennél többet nem hiszem, hogy ki fogunk adni egy játékosra. Most már csak az a kérdés, hogy az a 25 millió tényleg minőségi játékosra lesz-e elköltve (ha el lesz egyáltalán egyben költve ennyi pénz). Aki a legértékesebb játékosunk, az egyértelműen Vidal, viszont őt semmi pénzért nem adnám el és nagyon bízom benne, hogy Torinóban is így gondolkoznak. Akiért pedig reális esély van arra, hogy pénzt is látunk, az talán Vucinic. Jó esetben még 15 - 20 milliót is kaphatunk érte.

3. Mik az elvárásaid a következő szezonnal kapcsolatban?

Lassus: Egyértelműen a bajnoki cím (hogy végre a Szövetség szerint is meglegyen a 3. csillag), és a BL-ben a legjobb négy közé való jutás. Bár a legjobb nyolc között sem lennék azért elégedetlen.

Type-R: Természetesen a bajnoki cím, ez alap és ami most már minden tekintetben legitimmé teszi a 3 csillagunkat. Emellett legalább a 8 közé várom a csapatot a BL-ben, de szeretném ha ezúttal elődöntőt játszhatna. Azt nem merem mondani, hogy a döntő és győzelem is realitás lenne, a legjobb négy közé jutás valós célpont. És nagyon jó lenne ha mindezt nem kóvályogva a pályán, tanácstalanul érnénk el, hanem sikerre éhesen, kreatív, kombinatív játékkal és Conte úgy nyúlna bele a meccsekbe, ahogy azt kell.

Apuleius: A minimum a bajnoki cím, de nagyon jó lenne, ha behúznánk végre az Olasz Kupát, s még tovább tudnánk jutni a Bajnokok Ligájában. Mondjuk egy döntővel elégedett lennék, s ha már addig eljutunk, akkor persze nyerjük is meg. Szeretnék egy olyan szezont végre, amelyben akad egy legalább 11 bajnoki gólt szerző csatárunk. 

keshudioo: Élvezetesebb játékot várok, több csatár által szerzett gólt és kevesebb 1-0-t. A Scudettót meg kellene védenünk, az első ezüst csillag (Olasz Kupa) is már csak egy hajszálnyira van. BL-ben jó lenne minimum egy negyeddöntő, és ha kiesünk, azt tegyük emelt fővel és szép támadójátékkal.

venember83: Javuljon a támadójáték, és legalább ugyanilyen eredményes legyen a csapat a bajnokságban és a BL-ben. Nem gond, ha kiesik a Juve a negyeddöntőben, a lényeg, hogy ne nézhetetlen és impotens játékkal tegye mindezt. Illetve jó lenne megnyerni végre az Olasz Kupát, csak az íze kedvéért, legyen meg végre az ezüst csillag.

4Evorg: A bajnoki cím megvédése számomra az alapelvárás. Ezen felül jó lenne megnyerni a kupát, a nemzetközi szereplést illetően pedig stabilan ott lenni az egyenes kieséses szakaszban.

4. Ki/kik lehetnek a legfőbb riválisaink a következő évben?

Lassus: Sorrendben: Milan, Napoli, Inter, Roma

Type-R: A bajnokságban egyértelműen a Milan és Napoli törthet borsot az orrunk alá, de befogni nem tudnak majd. A BL-ben a Barca-Real-Bayern hármast leszámítva mindenkivel partiba lehetünk az egész kiírást tekintve.

Apuleius: Ha valóban úgy sikerül a nyári erősítés, ahogy azt mindannyian várjuk, akkor nem lesznek riválisaink a következő szezonban.

keshudioo: A szokásos brigád: Milan, Inter, Napoli.

venember83: Esetleg a Milan, de leginkább az elégedettség és elbizakodottság.

4Evorg: A Milanra mindenképpen figyelni kell majd, ahogy a Napolira is és szerintem az Inter is megnehezítheti a dolgunkat, így hogy csak a bajnokságra kell majd koncentrálniuk. A Roma mindig szétesik, ahogy a Lazio is. A Fiorentinában pedig még nem érzek elég kraftot, hogy tényezők legyenek.

5. Szerinted jövőre hány pontot verünk az Interre?

Lassus: Passz. Nem az számít, hogy hány pont lesz a különbség, hanem az, hogy mögöttünk végezzenek, és lehetőleg legalább kétszer győzzük le őket. Ha kiesnének a Serie A-ból, persze nem lennék szomorú :)

Type-R: 92

Apuleius: Az Inter szurkolóinak nem sok sikerélményt ígér a következő néhány esztendő, így jobban teszik, ha a velük vélhetően fej fej mellett bukdácsoló alsóházi középcsapatok elleni rangadókra tartogatják a görögtüzeiket. Ahogy annak sincsen jelentősége, hogy hány ponttal végzünk majd a Sassuolo csapata előtt, az is érdektelen, hogy mennyit verünk a milánói kiesőjelöltre.

keshudioo: Semennyit, az Intert ugyanis nyáron elmeszelik a Serie C-be egy újabb bundabotrány következtében, Morattit pedig megvadult zebrák fogják halálra tiporni.

venember83: A lényeg, hogy ne kerüljenek BL-közelbe jó ideig, számomra teljesen mindegy ezen túlmenően, mennyit ver rájuk a kedvenc csapatom. Ha számot kell mondani, huszonötöt.

4Evorg: Ugyan az előző kérdésben az Intert a "riválisok" között említettem, mégis örömmel töltene el, ha legalább ennyi pont lenne a különbség a két csapat között jövőre is, mint jelen pillanatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr275302902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakajuveésalex 2013.05.17. 21:19:56

Nagy respekt! Szuper a sztori!

A magam módján itt az egyém:
1.Mint mondtam már az én álmom a Neymar-Aguero kettős,de ezt hagyjuk.
Reálisan nézve a colos mellé max Higut fogjuk megvenni.Bizok benne , hogy abból a 7-8 játékosból akit kért Conte(állítólag)3-4 jó is lesz.Ebben az esetben Higu,Nani,Robben?(ez lehet,h túlzás...),Sancez.
De ami tény:még 2 csatár,balszélső,(szerintem),jobbra is,1 fasza belső védő,balhátvéd,és persze Pirló...
távozó:Q(őt el fogják vinni)Vuci(remélem,mert akkor biztos veszünk még csatárt)Matri,Marrone,Bendt,Análka(mindenki fikázzá,de én megnéztem volna Q melett 2-3 meccsen).
2.Úgy érzem a zsigereimbe,h 35-40et is elérheti.(tudom,h hüje vagyok , de ez valami 8.érzék...én se értem:D
Legtöbbet Vidal,Marci és Pogba.Az első kettő kizárt,de félek tőle,h Marci be lesz áldozva...
3.3 csillag+1 ezüst+bl serleg a mezen.szerintem ennyi elég .ja meg Higu gólkirályi cím a bajnokságban és a bl-ben.lehet egy Alexis asist is:)
4.Ez nem kérdés.csak a Milan.A Napolit szétkapják nyáron.
5.12pont...enyivel lesz jövőre több bajnoki címünk (hivatalosan) mint nekik.

danimester1 2013.05.17. 21:22:05

1. Mit vársz az átigazolási szezontól érkezők és távozók tekintetében?
Ezt a dolgot két szemszögből közelíteném meg.
1.Optimista:Ha azt az oldalát nézem a dolognak,hogy elméletileg van pénzünk(Bl,bajnokság,eladások,stadion,szponzorok,Elkann?),Conte kért 2 csatárt,szélsőt/ket.Szerintem lehet szemezgetni a "nagyoktól" és itthonról is.Így én Sanchez,Nani,Higuain,Dzeko,Jovetic,Di Maria,Coentrao,Cuadrado,Ibarbo(nem csak azért mert gólt lőtt nekünk,a gyorsasága miatt :-))és egy fiatal támadó a mi kutyánk kölke közül valaki ill. a védelembe kell még igazolni.Természetesen a leírt nevek csak az én elképzeléseim és nem mindegyik csak közülük valaki.Az eladások:Isla vissza,esetleg beszámítani az árát Asamoah árába.Vucinic legfőképpen a mentalitása végett,majd a kora,cserének maradhat ha nem kell senkinek.Matrihoz nem akarok hozzáfűzni semmit.Jaki lejárt lemez élősködő.Lichti csak akkor ha megfelelően pótolják pl. Piszcek.Gio,mint szélső talán maradhat,de egy jó ajánlat vagy csere miatt nem szökne könny a szemembe.Padoin szintén mehet Dc-vel karöltve.Peluso cserének maradhat.(Pepe?)Immobilie Genovába való,belőle megint lehetne pénzt csinálni.Számomra Q aki fejtörést okoz nem tudom mit lehetne vele kezdeni,mert Contenak nem gyere be és ezért szerintem távozni fog,igaz csereként szerintem jó lenne egy évig még biztosan.Szerintem ha a fizetések terén meg tudunk egyezni egy-egy kiszemelttel,fentről is megkapjuk a megfelelő támogatást anyagiakban nem lehet gond.
Pesszimista (Károgó)
Marotta.Szerintem a feljebbjutáshoz egy karakteresebb formáját kéne mutatnia(már ha van neki ilyen),az ügyintézést gyorsabban kellene intéznie,persze nem eszetlenül az első ajánlatra ugrani eladás-vétel egyaránt (igaz ez nem jellemző rá)nem hetekig esetenként hónapig húzni halasztani a dolgokat.Ha nem megy tovább kell lépni.Az érkezőknek időt kell hagyni a beépülésre,mert tudjuk ha nem győzi meg Antoniot,akkor pad vagy lelátó.
Ennyit Beppéről.Lehet nem fog érkezni top/minőségi játékos különböző indokokra hivatkozva ár,fizetés stb..
2. Szerinted mennyi pénzt költünk el a legdrágább igazolásra és mennyit kaszálunk a legnagyobb eladásunkból?
Klubunk nem arról híres,hogy szórja a pénzt,mint bolond gyerek a lisztet.A minőségi előrelépéshez ez viszont tényleg elkerülhetetlen lesz.Itt megint csak Cobrettit venném elő.Hiányolom tőle,hogy nem próbálkozik részletfizetéssel.(nem a kölcsön+opcióra gondolok,hanem mint pl. a milan Balotellivel)Elkótyavetyéli a nem bevált játékosokat,szinte ingyen kölcsön+opcióval amíg nem jár le a szerződésük.Nem próbálja meg a lehető legtöbbet kisajtolni belőlük.Szerintem a legnagyobb igazolás max.25-30M lesz.Az eladásokból szerintem ennyit össze lehetne szedni egy 30-40M-t,de ez már a plafon.Inkább abban hiszek,hogy ha rámegyünk pl. Jojora,akkor bevonással tudjuk csökkenteni a vételárat.Sajnos azok akiktől mi szabadulnánk csak itthon eladhatóak és az olasz kluboknak nincs pénzük vagy ha külföld,akkor áron alul.
3. Mik az elvárásaid a következő szezonnal kapcsolatban?
Részemről ez az igazolásoktól is függ.Szerintem ha tényleg minőség érkezik lehet nagyot álmodni.Nem Bl győzelemre gondolok,de ott min. a 8 közé,max. elödöntő,de ne a scudetto kárára.Itthon pedig szeretnék látni egy duplázást,mert nem kivitelezhetetlen,idén sem voltunk tőle messze.Így lehetne egy 3 arany és egy ezüst csillagos mezünk Vidal felirattal!:-)
4. Ki/kik lehetnek a legfőbb riválisaink a következő évben?
Nem mondanám a szokásosat,mert nem mindegy milyen változások lesznek a riválisoknál.(edző keringők ki kit ad el pl. Cavani,stb.)Egyébként a Milant tartom a legnagyobb riválisnak majd Napoli és Roma,az inter szerintem El helyért fog küzdeni.
5. Szerinted jövőre hány pontot verünk az Interre?
Miért!!??Seria A-ban lesznek???Feljutottak???Elég lesz nekik megint a 8.-9. hely.Elfogyott a falsopoli előnyük,így 25 évig megint nem nyernek semmit.
Zárszóként még annyit,hogy nagyobb tüzet várok és azt,hogy Conte hamarabb nyúl bele a meccsekbe és a taktikai repertoárját ismét latba veti.Köszi,hogy elolvastátok.:-)

hellan (törölt) 2013.05.17. 21:42:56

1. Mit vársz az átigazolási szezontól érkezők és távozók tekintetében?

Ahogy minden Juventus szurkoló úgy én is a támadó szekció megerősítését várom, ugyanis számomra elfogadhatatlan, hogy a bajnokságban a legjobb támadónk 10 góllal zár. Így részemről az össze csatár távozhatna, Giovinco távozásának külön örülnék, de ő védett.

Érkezők terén védelembe egy olcsó, backup jellegű védőt kis fizuval.
Középpályán a legégetőbb probléma lassan Pirlo pótlása lesz, hiszen sem Pogba, sem Marrone nem tudott a posztján nagyot alkotni. Mivel nem ismert, hogy milyen felállásban játszanánk jövőre, így nehéz tippelnem is a szélsőket illetően, de a bal szélső posztot elég lyukasnak érzem.
Véleményem szerint marad a 3-5-2, de Conte többször fogja alkalmazni a 4-3-3-at is, így Kolarov lenne a legcélrevezetőbb. Olcsó, ismeri a Serie A közegét, nem lutri.

Így el is érkeztünk a legégetőbb problémához, a támadó szekcióhoz.
Higuainnal kapcsolatban valahogy nagyon érzem, hogy meg tudjuk szerezni őt. Minden hír arról szól, hogy a játékos jönni akar, a Madrid eladná, Conte akarja és már 3. éve környékezzük meg, komoly ellenfelünk sincs, ezt innen már csak elrontani lehet. Igazából sokan emlegetik az argentint, mint befejezőt, de én ennél őt komplexebb játékosnak tartom, visszajön védekezni és elég odaadni neki a labdát és bizony nagy eséllyel rezeg a háló. A helyzeteinek 43%-át értékesíti, igazi csapatjátékos, nagy kedvencem és sztem zseniális húzás lenne a megszerzése.
Mellé Jovetic még és egy Higuain-Jovetic-Vucinic-Giovinco-Llorente támadó sorral azért Conte végre rotálhatna.
Illetve Diamantit tutira veszem még érkezőnek.

Távozók: Padoin (kötelező jelleggel), De Ceglie, Matri, Q, Bendő, Anyelka

2. Szerinted mennyi pénzt költünk el a legdrágább igazolásra és mennyit kaszálunk a legnagyobb eladásunkból?

25 millió euró lesz a maximum, amelyet kiadunk játékosra, míg eladás esetében ha Mirko távozna akkor olyan 15M, ha nem max 6-8M Matri/Q eladásából.

3. Mik az elvárásaid a következő szezonnal kapcsolatban?

Bajnokságot meg kell nyernünk, míg a BL-ben ismételten min. a negyeddöntőt, ha szeretnénk a folyamatos fejlődést fenntartani.

4. Ki/kik lehetnek a legfőbb riválisaink a következő évben?

Ha a leírt igazolásaink megvalósulnak, akkor hiába a Milan Balo-Fáraó kettőse elől, mivel nem lesz pénzük igazolni, előnyben leszünk hozzájuk képest.
A Napoli sorsát nagyban befolyásolja h Cavani megy-e, én úgy vélem ha Mazzarri megy Cavani is. Ez esetben a Napolinak lőttek is, nincs aki a gólokat szállítsa és nem hiszek benne h megfelelő helyettest találnának.
Az Internél nincs nemzetközi szereplés, ergo bevétel is alig van, rossz irányba haladnak, velük ugyanott számolhatunk ahol most.
A Lazio szezon közben kipukkad majd, Udinese, AS Roma nem veszélyes ránk nézve.

5. Szerinted jövőre hány pontot verünk az Interre?

Nem az a lényeg hány pontot verünk rájuk, hanem h agyaljuk meg őket rendesen oda-vissza alapon. :D

babo0410 2013.05.17. 23:11:47

1 Mit várok adás-vétel tekintetében? Csak a realitást. Én a Hiigu-Sánchez duót megszerezhetőnek érzem, és szerintem jönni is fognak. Sánchez nem is olyan gólerős, másrészt szerintem menni fog a Monacoba nagy pénzért. Másrészt azt is szeretném, hogy se Lodi, se Poli ne jöjjön. Harmadrészt jöjjenek végre fiatal és tehetséges játékosok. És most elég sokkal szóba is hoztak minket. Remélem az érkezők között nem lesz középszer, de a távozók között meg Vuci legyen a legnagyobb név. De ő nem bánnám, ha menne.
2. Szerintem Higu jönni fog, ő meg állítólag 30 milláért is jönni fog, mert akkor részletekben fizetjük ki. De több ilyen drága játékosra nem számítok. Ha jön Jovetic, ő is két játékos + 10-15 milláért fog. Eladás tekintetében meg Vagy Vuci, vagy Lichti lesznek a legdrágábbak. értük 15 milla körül lenne reális De Lichti nem lehetetlen, ha nagyon kell a PSG-nek és a Realnak is, hogy 20 milláig feltornázzák licitháborúval.
3. Újabb bajnoki cím, és a BL-ben minimum a legjobb nyolc közé jutni. Ott meg a sorsolástól függ, hogy mi lesz az elvárás. A kupát is mondanám, de az ha nagyon kell, feláldozható. De nem olyan lebonyolítás mellett, mint idén. Mert ha megint letudnánk januárban, akkor kötelező a döntőbe jutni végre. Mert idén már sajna a Roma be is előzhet az első ezüstcsillaggal. De inkább a kupát dobjuk el, mint a bajnokságot, vagy a BL-t.
4. A legfőbb ellenfeleket még lehetetlen megjósolni, mert a Lazio idén nyáron a januári kudarc után tuti jól beerősít a padra is, így sztem Petkoviccsal erősek lesznek. A Napolinál ha megy Mazzari és Cavani is, akkor nagyon meg is erősödhetnek, de gyengülhetnek is nagyot. És a BL sokat fog kivenni belőlük. A milantól meg állítólag távozik Allegri a Romahoz, ők így kérdésesek még a számomra nagyon. Az inter viszont teljesen tiszta. Előbb fognak a kiesés elől menekülni, mint bajnokesélyesek lenni. Így a rajt-cél győzelem nem lehetetlen jövőre sem.
5. Az idén a Palermo esik ki a 18. helyen, rájuk 45 pontot vertünk. Mivel az inter jövőre búcsúzik végre a Serie A-tól egy jó időre, így az a 45 pont meglesz minimum! De mivel jövőre megdől Capello rekordja, így 50 pont se lehetetlen! :D Álmom, hogy az inter kiessen végre!

tjunior 2013.05.18. 08:19:59

1. Mit vársz az átigazolási szezontól érkezők és távozók tekintetében?
Sok kérdés itt nincs szerintem, sok kérdésben körvonalazódnak a dolgok. 2 nagy igazolás elvben lesz, mindkettő a csatársorba. A középcsatárpontra lennének jelölteim, de maradjunk Hiuainnál, teljesen jó megoldás,a Madridi lepattanók általában beválnak :). A másik Cuadrado, de őt nem látom, hogy tudnánk megszerezni, a Fionak 5 milliós opciója van rá, bolondok lennének nem élni vele. Viszont Joveticet kihagynám, nem látom miért érne meg 30 milliót, a feléért jó igazolás, 30ért pénzkidobás. Diamanti szinte már Juve játékos, meg nagyon mondják ezt a Berardi srácot a Sassouloból. A védelembe is kellene egy cserehátvéd.
2. Szerinted mennyi pénzt költünk el a legdrágább igazolásra és mennyit kaszálunk a legnagyobb eladásunkból?
Higuain, és remélem nem Jovetic :)
Lehet eladjuk Lichtit, hogy legyen még több pénz az igazolásokra, a pótlása is megoldott, érte talán 15 milliót is kaphatunk. Amúgy valamelyik csatár, nyilván. 8-10.
3. Mik az elvárásaid a következő szezonnal kapcsolatban?
Valószínűleg keményen ráfekszünk a BLre, még ha ez a bajnokság rovására is megy. Jelen pillanatban azt mondom még ezzel együtt is bőven meglehet a scudetto, de várjuk meg a Mercato végét. Olasz kupa győzelem lassan 20 éve volt, valamit jó lenne már ott is alakítani, már csak az ezüst csillag miatt is.
5. Szerinted jövőre hány pontot verünk az Interre?
Mennyit verünk a Cataniára? Parmára? Bolognára? Nem foglalkoznék olasz közép és kiscsapatokkal :)

buubreds 2013.05.18. 11:11:40

Én csak a következő kérdésre reagálnék
"Ki/kik lehetnek a legfőbb riválisaink a következő évben?"

Milant mondanám legfőbb riválisnak, de valószínűleg Allegri a Romahoz távozik, ki tudja, hogy kit találnak e helyére. Mindenesetre egész jól kezd alakulni ez az új Milan, folytatják a mostani átigazolásaikat és egy jó edzőt szereznek akkor szerintem veszélyt jelenthetnek. Másik fő riválisnak Romat mondanám, elég sok pénz került a csapathoz + Allegri odakerül valószínűleg, idén is előrébb végezhettek volna, ha nem a retardált Zemannal kezdik meg a szezont. Inter nagyon mély gödörben van, onnan még jövőre sem kászálódnak ki annyira, hogy bármilyen esélyük legyen. Napolinál szerintem azon múlik minden, hogy eladják-e a két nagy sztárjukat (Cavani, Hamsik) vagy sem.

Trieszt120506 2013.05.18. 13:11:18

Én nagyra tartom Allegrit. Ha a Rómánál köt ki, 1-2 okos igazolással(védő poszton), simán dobogósak lehetnek.

babo0410 2013.05.18. 16:49:25

@babo0410: Na jó nem tom mit írok össze-vissza, de a Higu-Sánchez az inkább Higu-Jovetic lenne! :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása