Antonio Conte elzárkózott attól, hogy könnyed mérkőzésként tekintsen a Celtic elleni Bajnook Ligája nyolcaddöntőre, annak ellenére, hogy a skót fővárosban rendezett első találkozón a Juventus 3:0-ás győzelmet aratott.
Az Öreg Hölgy fél lábbal a kiírás legjobb nyolc csapata között érezheti magát, de a mester igyekezett kihangsúlyozni, hogy a párharc még nem ért véget.
"A szerdai mérkőzés nagyon fontos." - nyilatkozta. "Még hátra van kilencven perc, amit le kell játszanunk egy büszke csapat ellenében, amely javítani akar az első mérkőzés eredményén."
"Fontos próbatétel vár mindenkire: a játékosokra, rám és a klubra is. A Celtic egy olyan csapat, amely soha sem adja fel. Maximális összpontosításra lesz szükségünk szerdán."
"Az első találkozón elért eredmény azt jelenti, hogy komoly esélyünk van a továbbjutásra, de a labdarúgásban meglepetések érhetik azt, aki nem a megfelelő módon áll hozzá egy mérkőzéshez."
Az előny tudatában napvilágot láttak olyan találgatások, amelyek szerint Conte pihentetni készül néhány kulcsjátékosát, különösképpen azért, mert egyesek, mint Stephan Lichtsteiner, Claudio Marchisio vagy Arturo Vidal, számára egy esetleges sárga lap egy mérkőzésre szóló eltiltást eredményezne a következő párosításban.
"Azoknak a játékosoknak, akiknek egy sárga lap hiányzik az eltiltáshoz, ugyanúgy egy sárga hiányzik majd a szerdai találkozót követően." - tette hozzá Conte.
"Meg kell fontolnom bizonyos dolgokat. Bizonyos emberek játszani fognak, míg másokat talán pihentetni fogok. Azon is múlik, hogy kik lesznek bevethetőek."
Az első találkozót követően a Celtic edzője kritikával illette a játékvezető ténykedését, valamint a Juventus taktikáját.
"Minden egyes szögletnél akad egy Celtic játékos, aki akadályozza a kapust. Ez, ahogy a szabálykönyv kimondja, szabálytalanságnak minősül."
"Ha Lennon a játékvezetők miatt panaszkodik, az azt bizonyítja, hogy készen áll arra, hogy Olaszországban vállaljon munkát, hiszen itt mindenki így tesz. A tréfát félretéve, a Celtic kiválóan teljesít, s ő egy felkészült szakember."
A Juventus egy a Napoli ellen lejátszott, 1:1-es döntetlenre végződött rangadót követően készül majd a mérkőzésre, amelyen ellenséges légkört kellett megtapasztalniuk.
"A legkevésbé sem higgadt hangulatban érkeztünk meg a stadionba, hiszen rendőrök kísértek bennünket, s betörték a buszunk ablakait. A csapatot nem tudták megfélemlíteni, s mindez nem volt kihatással a teljesítményünkre."
Contét megkérdezték azokkal a híresztelésekkel kapcsolatosan is, amelyek szerint nevét szóba hozták a Chelsea és a Real Madrid csapataival is.
"Egyértelmű, hogy bizonyos híreszteléseket megtisztelő hallani. Jól teljesítünk mind otthon, mind külföldön, s ha valaki jól végzi a munkáját, normális, hogy nem marad észrevétlen."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SoloLaJuve 2013.03.06. 17:19:18
nemrég már volt kifogáskeresés meccs előtt,akkor egy döntetlen jött.továbbjutás szempontjából elég lenne,de amúgy nem.fontos lenne győzni ami plusz mentális erőt adhat.ami igencsak ráfér az egész csapatra.