Antonio Conte sajnálkozásának adott hangot, amiért csapata eltékozolta előnyét a Napoli elleni találkozón: "A markunkban volt a győzelem."
A zebramezeseknek 2000 óta egyetlen alkalommal sem sikerült győztesként távozniuk a San Paolo gyepéről, s az utolsó alkalommal a Juve mai edzője még a csapat középpályáján játszva vette ki részét a diadalból.
"Az első félidőt látva, a markunkban volt a győzelem, s az esély, hogy növeljük előnyünket a Napolival szemben." - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italianak.
"Nem jártunk sikerrel, de ami a csapat karakterét illeti, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk, rendkívül tüzes légkörben. Dicséret illeti a játékosokat, amiért tartották magukat ebben a stadionban."
"Nem veszítettük el higgadtságunkat, s az egész mérkőzésen versenyben voltunk. Tizenegy forduló van hátra, s minden nyitott még, így teljes erővel kell tekernünk a pedált, hogy az élen maradhassunk."
"A Scudetto matematikailag nagyon messze van még, mivel hat pont az előnyünk, ami ugyan komoly előny, de még harminchárom pont szerezhető. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy még játszanunk kell a Milan és az Inter csapataival, valamint a szezon meglepetéscsapatával, a Cataniával."
"Mindvégig keménynek, elszántnak és motiváltnak kell maradnunk, hogy begyűjtsük a pontokat, mivel minden mérkőzés nehéz, s egy esetleges meglepetés mindig ott lebeg a fejünk fölött."
"Nincs több lehetőség tréfára és botlásokra. Ha jól teljesítünk, elérjük a célunkat, azonban, ha nem így teszünk, teljesen normális, hogy másvalaki végez majd az élen helyettünk. Ezért kell szerénynek maradnunk."
A Napoli elleni rangadó időpontja péntekre került, hogy a Juventus nyugodtan készülhessen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágójára a Celtic ellen.
"Ebben a szezonban a Bajnokok Ligájára is oda kell figyelnünk, ami rengeteg energiát elvesz mind fizikai, mind pszichológiai értelemben. Azt kértem a csapattól, hogy maradjanak koncentráltak, hiszen mostantól a végéig mindenkire szükségünk lesz."
"A Scudetto elhódítása hatalmas fegyvertény volna. Az első felvonást 3:0-ra hoztuk a Celtic ellen, de távolról sem vagyok nyugodt. Egészen addig, míg felhangzik a mérkőzés végét jelző sípszó, nem fogok megnyugodni."
"Amíg a mérkőzés nyitott, ott kínálkozik a lehetőség az ellenfél számára az a csoda, hogy megfordítson mindent. Számos lehetőségünk volt, hogy eldöntsük a mérkőzést, a 2:0-ás vezetés súlyos pszichológiai csapás lett volna a Napoli számára."
"A szurkolóik szünet nélkül buzdították csapatukat, s ugyanígy tettek a mi szurkolóink is, mivel hallottam őket a kispad mögött. Nem lehetett egyszerű hallatni a hangjukat ebben a légkörben."
"A Napoli sokkal elővigyázatosabb volt a szünetet követően, visszavettek, területet hagyva nekünk, hogy támadást vezethessenek a megüresedett területen. Szükségszerű, hogy az ember megfontolja a lehetőségeket egy ilyen mérkőzésen, mivel nem kell ész nélkül támadni, s kockázatot vállalni. Az érettség jegyének tekintem ezt a srácoktól."
Contét megkérdezték a Giorgio Chiellini és Edinson Cavani között lezajlott küzdelemről is. A Juventus védője meghúzta az uruguayi támadó haját, aki viszonzásul belekönyökölt ellenfele arcába.
"Giorgio csak ellenőrizte, hogy van-e Cavani haján zselé. Ami a könyöklést illeti, a felvétel ott van, így mindenki meghozhatja róla a saját ítéletét. Ezek a szituációk előfordulhatnak az ilyen feszült mérkőzéseken, s mindenki maga ítélkezhet róla."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rockitbaby 2013.03.02. 17:46:05
juve28adam 2013.03.02. 21:44:16
regularjohn 2013.03.02. 22:03:08
Drughi Di Bianconeri 2013.03.02. 22:20:50
Azért illeti őket, mert szürkén, enerváltan, egyszóval : SZARUL játszottak ezen a mérkőzésen ? Beleértve a középpályát is, talán még Vidal volt úgy, ahogy rendben, de magához képest ő is pontatlanul, szürkén játszott.A "csatár"-nak gúnyolt barmaink egyre szarabbak...és könyörgöm senki ne merjen azzal jönni,hogy : az eredmények Contet igazolják, mert ez egy nonszensz...
Nem a Serie A-s híg fos tenger bajnokságból kell kiindulni...ez lett volna a nagy olasz rangadó ?!
Angliában, Németországban, Spanyolországban nem ilyen 1 rangadó, a bajnokság első 2 helyezettje közt.
Hol van a tavalyi tűz ?! Tavaly volt eredmény is, és szép játék is, valamint ennyire nem voltak szarok a támadóink sem.
Conte a tavalyi szezonban a zsenialitását mutatta, idén meg a fafejűség, és néha a teljes tanácstalanság szinonimája.Azt hittem még tovább fog fejlődni, de inkább visszalépést tett, főleg felfogásban.
Az meg SZÉGYEN, hogy ilyen senkiháziak,mint Padoin, Peluso, Matri stb....Juve mezt húzhatnak.Aki szerint Peluso jól játszott, az nem tudom milyen meccset nézett.Az,hogy nem kapunk róla gólt,még nem jelenti azt,hogy jól játszik,főleg hogy a "játéka" abból áll,hogy hátra meg oldalra passzolgat, vagy amikor előre indul, kicselezi saját magát, beadni mondjuk nem is tudna rosszul, de hát többnyire el sem jut odáig hogy beadhasson...
Igazából,ha belegondolunk ebben a szezonban jobbak voltunk Conte nélkül,mint vele...főleg játékban, ezt nem tudom mire vélni.
Hol van a tavalyi tűz, a lehengerlő, ellenállhatatlan játék,amikor még a szürke középszerek is remek, szinte klasszis teljesítményt nyújtottak (Pepe) ?! (most még a klasszisaink nyújtanak többször szürke teljesítményt)
HOL VAN A SPIRITO JUVE ? :(
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.03.02. 22:29:17
Tehát Vuci kihagyott ziccere megbomlasztotta a tér-idő kontinuumot, és ez okozta a két pont elhullajtását.:-)
Egyébként attól függetlenül, h a tavalyihoz képest jelenleg több pontunk van, esők vagyunk, ugyanannyi gólt kaptunk (ekkor a milán ment 4 v 5 ponttal), de van 4 vereségünk, én sem vagyok megelégedve sem a csapat sem Conte mentalitásával. Persze ezt ők tudják, h a bl mennyire befolyásoló tényező ebben.
babo0410 2013.03.02. 22:29:38
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.03.02. 22:29:56
babo0410 2013.03.02. 22:32:20
4Evorg 2013.03.02. 22:37:29
Kotrevák Kelly (törölt) 2013.03.02. 23:21:05
Azért a scudettora még mindig nagyobb az esélyünk, mint a bl trófeára.
Drughi Di Bianconeri 2013.03.02. 23:53:23
Esetleg óriási mákkal eljuthatunk a döntőig, ahol aztán bármi megtörténhet (lásd tavaly a Chelsea-t).
Tony. 2013.03.03. 02:02:37
Visszaszereznénk a papíron elvett címeinket, 1 re lennénk a 30tól (hivatalosan). És akk jövőre mindenki pofájába lökhetnénk, hogy már így is megvan a 30.
Hacsak meg nem nyerjük a BL-t minden más eredmény elérése mellett elbuknánk a bajnokságot az nem érné meg. Sok ez a két front még idén, csatár nélkül, vmire való pad nélkül. 6 Pont meg nem sok.
Drughi Di Bianconeri 2013.03.03. 02:22:28
Szerintem a végére a Milan lehagyja a Napolit, én inkább tartok a bírók által 12 fősre duzzadt Milantól,mint az afrikaiaktól.
Óriási önbizalmuk lett Balotelli, meg a Barca verés óta, 11 pont,több mint kielégítő,de nem lepődnék meg,ha a végelszámolásnál ők lennének a 2-ak, utánunk néhány ponttal...
Drughi Di Bianconeri 2013.03.03. 02:33:35
2013.03.03. 02:33:36
Utóirat:EZT A KIBEBASZOTT VUCINIC-GIO CSATÁRSORT FELEJTSÜK EL KURVA GYORSAN,MERT HA EZ LESZ MOSTANTÓL AZ ÁLLANDÓ,AKKOR MOST MONDOM,HOGY ELFELEJTHETJÜK A BAJNOKSÁGOT,MEG A BL-T,MEG MINDENT!
danimester1 2013.03.03. 08:21:48
Cannavaro 2013.03.03. 10:22:50
realsequator 2013.03.03. 11:26:50
És Conte szvsz egyre szarabbul nyúl a meccsekbe. Mintha nem ugyanazt a meccset néznénk. Vuci az egyik nagy kedvencem nekem is mint martinnak de amit mostanában néha művel az hajmeresztő. Ha ez az évad elmegy bármely fronton is az csakis a támasósor hibája. Ami meg Conte és Marotta hibája. Az ilyen nyilatkozatokkal meg tele van idén a padlás. Inkább csendben emésszük a dolgot de ez a "tanulnunk kell a hibáinlból, türelmesnek kell lennünk, stb." pfffff!!!!! Én mindig bírom a vereséget csak ezt a dumát már ne....
Aut Caesar aut nihil!
4Evorg 2013.03.03. 12:30:13
babo0410 2013.03.03. 14:15:25
4Evorg 2013.03.03. 14:36:44
A nagyszerűtől egészen messze áll néhány idei produkció. Tavaly azért Conte is kritikusabb volt a csapattal és magával szemben is, nem félt kimondani, ha valami nem úgy működött mint azt elvárta volna. Ehhez képest most megelégszik az erősen közepes vagy az alatti teljesítményekkel. Ez számomra érthetetlen. Oké, hogy pihenünk néhány meccsen, de az elszántságot, akarást lássam már azért, főleg egy Napoli/Milan/Inter/Lazio ellen. A kisebb csapatok ellen lehet pihenni, alacsonyabb fokozatra kapcsolni (egy szintig), de amikor a tét az, hogy 9 pont előnyünk lesz vagy 3, akkor igenis tegyék oda a játékosok magukat és ha valami nem jó, akkor az edző ne mézes-mázoskodjon (Ranieri, Del Neri-effektus), hanem a játékosaival és magával szemben is fogalmazzon meg kritikát.
Fejlődni meg mindig van hova, ha a Barcelona annyi éven keresztül csúcson tudott maradni, akkor egy bajnokságot nyerő Juvenak a fejlődés és a motiváció ne jelentsen már gondot. Hozzájuk képest a megkezdett úton még sehol sem vagyunk.
Egy szó mint száz, a tavalyi Conte nekem sokkal jobban tetszett, mint az idei.
babo0410 2013.03.03. 15:28:04
Cannavaro 2013.03.03. 15:47:33
Alex8610 2013.03.03. 16:19:34
babo0410 2013.03.03. 17:13:49
4Evorg 2013.03.03. 17:29:48
Lehet, hogy jobban állunk pontok tekintetében, mint tavaly és ennek én is nagyon örülök. Tudom azt is, hogy kettős terhelés mellett, nem egyszerű, le is írtam párszor, hogy ilyen szempontból nehéz dolgunk van. Viszont a játék képe sokszor hagy kivetnivalót maga után és az az aggasztó, hogy ezt Conte elfogadhatónak tartja.
Én már sokszor elmondtam, hogy szerintem az idei nyár nagyon sok szempontból meghatározó és vízválasztó lesz (Conte, Marotta és a csapat szempontjából is).
Most fog eldőlni, hogy a fentebb említettek képesek e szakmailag egy magasabb szintre lépni. Ha Marotta nem tudja megerősíteni megfelelően a keretet, ha Conte megelégszik a közepes igazolásokkal, ha az egyes (jó) játékosok indokolatlan mellőzését nem teszi félre, akkor nyilvánvaló a válasz, hogy még nem érte el azt a bizonyos magasabb szintet (még). Remélem viszont, hogy ez nyáron megtörténik.
Contetól kicsit a tavalyi fanatizmust is hiányolom, nincsenek azok az ordenáré hajszárítós üvöltözések a pályán, amit pl. Krasic kapott vagy amikor Barzanak bekiabált, hogy ne menjen előre mert nem akar gólt kapni. Mintha megelégedett volna ezzel a néhol langyos játékkal. Ezt látszik alátámasztani Vucinic indokolatlan játszatása.
Ez az én meglátásom.
ui.: félreértés ne essék, szeretem Contét és jó edzőnek is tartom (persze van hibája még bőven), de a tavalyi Conte számomra sokkal szimpatikusabb volt a mostaninál.
Alex8610 2013.03.03. 21:29:25
hogy ő miért nem játszik arra csak Torinoban tudják a választ.Anelka detto.A játék képévl énsem vagyok elégedett, Capellonal sem voltam de legyünk inkább így eredményesek.A szervezettség főleg a védekezés megkérdőjelezhetetlen a csapatnál.Conte előtti években ez sajnos közel sem volt így.Az idei nyár pedig igen igazad van, vízválasztó lesz Marottanak villantania kell különben jövőre pofára esés lesz.Ha elérte a határait akkor pedig köszönjük az eddigi munkáját de mennie kell.Conteba nemhiszem hogy kialudt volna a tűz bár az eltiltás nyilván nem volt egyszerű de lehetett látni hogy akkor is majd szétszette a kabinját mikor gólt lőtt vagy nyert a csapat.A szurkolók pedig persze hogy türelmetlenek, sikereket akarnak hiszen majd 6 évet vártunk arra ami tavaly bekövetkezett ami ekkora klubnál nagyon sok.Pláne azok után ami 2-3 éve történt a csapatnál.Nyáron sokminden kiderül.Remélem újra szintet lépünk.
babo0410 2013.03.03. 22:03:36
Drughi Di Bianconeri 2013.03.03. 22:24:29
Nyilván nincs már sebessége, de esze van a játékhoz, az meg Matrinak nincs, Giovinconak töke és ereje nincs hozzá, Vucinicnak meg kedve nincs, Quaglianak meg jó szopótechnikája nincs (gondolom ezért került padra..miközben senkiházi Peluso, Padoin félék meg játszanak rendesen - röhej :D )