Tegnap a nemrégiben edzőváltáson átesett Farkasok fogadták a nagy menetelésben kissé megfáradt zebrákat. Persze balgaság lett volna az őszi torinói meccset alapul venni, ahol lemosta a Romát a Juve, de senki sem számított olyan kemény mérkőzésre, mint amilyenre sikeredett.
A hazaiak revánsot akartak venni a Bianconerin, vagy csak egyszerűen megmutatni a szurkolóknak, hogy ők is tudnak lendületesen focizni, ezért már a mérkőzés elején felpörögtek. Osvaldo többször helyzetbe került, de a társak nem segítették, ezért kénytelen volt egyedül megoldani, ami szerencsére nagy veszélyt nem jelentett. Kb. negyedórának kellett eltelnie, mire észbe kapott az Öreg Hölgy és eljutott valamiféle helyzetig.
De ez nem a csatárok, hanem inkább Pirlo és Lichtsteiner érdeme. Előbbi szabadrúgása az egész mérkőzés legnagyobb Juve-helyzete volt, de Stekelenburg leért a kapufa mellé és hárított. A csatárokról annyit lehet elmondani, hogy Vučinić teljesen indiszponált volt -talán a korábbi hazai szurkolók füttykoncertje zavarta meg-, Matri pedig Usain Boltnak képzelte magát és állandóan lesre futott. A Roma egy fokkal hatékonyabb volt, ők nem lesre futottak, hanem fizikailag regulázták meg Pirlot, akit Lamela és Totti is elég csúnyán felrugott, sőt utóbbi még orrba is vágta később. Nem hiába, Erik Lamela hozta a szokásos formáját.
A második félidőben az arányok nem változtak, de a játék képe igen. Nem a korábbi lagymatag focit láthattuk, hanem a pörgős, helyzetekkel teletűzdelt változatot, ahol sajnos ismét a Roma volt fölényben. Conte próbált változtatni a csapat szerkezetén és kettős cserét hajtott végre: Vučinićet Giovinco, míg Asamoaht Padoin váltotta. A hazaiak fölénye aztán góllá érett, egy támadás során a lepattanó labdát Totti kapásból varrta Buffon hálójába. Meg kell hagyni, nem volt csúnya, de sajnos rossz kapuba vágódott a játékszer. 1-0
Itt ismét észbe kaptak a zebrák, többet rohamoztak, mint eddig, de a kapunál épkézláb, veszélyes szituációt képtelenek voltak kialakítani. Szerencsére ez a Romáról sem mondható el, a Juve-védelem a gól után már nem hibázott. A végjátékban lehetőséget kapott Anelka, aki Vidalt váltotta. A francia nevét többször lehetett hallani, mint az addig pályára lépő össze csatárét, de ő sem hozta meg a megváltást. A csapat fásult volt, főleg a középpálya teljesített önmagához képest gyengén. A csatársor pedig szintén halovány volt, de ezt már megszoktuk. Nagy szerencse kellene hozzá, hogy a Napoli ne csökkentse hátrányát a Juventusszal szemben a hétvégén.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trieszt120506 2013.02.17. 12:46:25
Nyáron szerintem mindenképpen kell Pirlo helyére nézni valakit. (nem lesz egyszerű)
Conte is elgondolkozhatna azon, hogy a taktikánk végletekig kiismerhetővé vált. (Hol van már a tavalyi év, amikor szinte az összes meccs közben felállást váltottunk?)
Tony. 2013.02.17. 12:58:30
Nem biztos, hogy baj lenne, ha a köv. körben vmi Barca kiejtene a BL-ből, mert inkább essünk ki lassan, de a bajnokságot mindenképp meg kell nyerni, hogy aztán jövőre egy bővebb kerettel vághassunk neki megint. Nekem egy BL elődöntő mondjuk nem ér annyit, hogy mellette csak 2.ok legyünk. Ráadásul hol vannak még a rangadók, amik idén finoman fogalmazva sem fekszenek a csapatnak..
ambrobert 2013.02.17. 12:59:59
A csatárok között nincs semmiféle összhang, azt a Chelseat vertük meg, ami a BL-győztes kb 30%-át nyújtotta, a Fiorentina szánalmas volt, a minimum volt, hogy megvertük. Nem tudunk helyzeteket kialakítani, Matri ügyetlen, Vucinic flegma, Giovinco szánalmas, Lichtsteiner nem tud támadni, Asamoah a csele után elvesztett labdát szerzi vissza, Pogba nem lő, Vidal nem állítja meg az ellenfél támadását, csak sarkazgatna, mint Cannavaro, Conte fafejű. Lényegtelen a taktika, meg hogy mennyit pihenünk, mert nem lehet 10 betömörülő embert átjátszani a Serie A-ban.
babo0410 2013.02.17. 13:02:09
Trieszt120506 2013.02.17. 13:15:24
A gond az, hogy egy Bayern, Real, Barca (nekik ez az alaptaktikájuk) gond nélkül megcsinálják ezt a letámadást úgy, hogy közben hátul is stabilak maradnak(a Celtic-nek is megköszönhetjük, hogy azt a másnapos, hullafáradt, szerencsétlent betették), nem mellesleg elől kegyetlenül bevágják a helyzeteiket.
Szóval a bajnokságot nagy butaság beáldozni, mert a BL-ben vajmi kevés esélyünk lesz ezek ellen a csapatok ellen. (Dortmund, MU-t is ide lehet sorolni nyugodtan)
Magyar Közöny 2013.02.17. 13:20:35
Elolvastam a hozzászólásokat, de jó pár ember inkább tartotta volna magában a véleményét.
Contét, Vidalt leszarozni, sőt utóbbit kikiáltani, hogy nem klasszis...
Nem akarok ismételni, de röpke egy héten belül 3 rangadó, nem akármi azért, ráadásul márciusban is pár napon belül lesz a Napoli ,Celtic.
Na de, a full középpálya várható volt, hogy fáradt lesz.
DC,Peluso hiányában csak Asa léphetett pályára, Lichtsteiner kifutotta a belét (na őt szarozni is elég veszélyes azért), Isla gyakorlatilag használhatatlan, Pirlo, Vidal, már hét közben is fáradtak volna, de ha helyettük Marrone és Padoin kezd, akkor meg az a baj.
Sokan hangoztatják, hogy Vucinic a legjobb támadónk, sajnos ez el is mond mindent, Giovinco megcsinálja a ziccereit, aztán kihagy mindent, az idei legeredményesebb (és ez nem szimpátiaszavazás) csatárunk Q meg 5. számúként teljesen kiszorult.
Amíg elsők vagyunk és Bl-ben is továbbjutunk, addig nincs baj. Sőt, a Napolin kívül nincs igazi kihívónk sem.
Zárszóként a Roma hazai pályán, pihenten, új edzővel, motiváltan játszott, nem a világvége, csak azt nem szeretném, hogy a fiúk magas lovon üljenek, mint tavaly a Milan gárdája.
4Evorg 2013.02.17. 13:27:07
Trieszt120506 2013.02.17. 13:31:38
Messze nem tökéletes a csapat, és ez így van rendjén. (baromi unalmas lehet a Barca-nak drukkolni :) )
Gabuero 2013.02.17. 13:32:00
Oszinten szolva Pirlo helyere nemis tudok fiatal jokepessegu iranyitot modani. Talan Verratti , vagy Götze bar gotze tamado KP szerintem kicsit eloretolva nagyon jo lenne pl 3-4-1-2 be. csak ugye o 30-40M kozott van
Verratti is 20M korul szoval nem lesz egyszeru!
Magyar Közöny 2013.02.17. 13:37:19
Ezek 1-1 meccsek, nem bajnokság, így mindig bármi megtörténhet.
A Barca évek óta a fociklubok csúcsán van, a Bayern sem messze onnan, pláne , ami az idei teljesítményüket illeti, na de az olasz klubok mindig arról voltak híresek, hogy ha kell iszonyúan odateszik magukat.
Ui: ki gondolta volna, hogy ez az olasz válogatott Eb-döntőt fog játszani?
4Evorg 2013.02.17. 13:37:29
SoloLaJuve 2013.02.17. 14:10:32
kár lenne bárkit is kiemelni,hogy szar volt.gyenge volt az egész csapat.barzaglinak is voltak hibái.egyedül cacerest tudnám kiemelni,bár neki is volt 1-2 hibája.conte nem hiába nyilatkozott meccs előtt,hogy fáradt mindenki,ezzel levette a felelősséget magáról és a játékosokról.
a roma pihent volt,jobban akarták,bejött nekik.de azért elkeserítő,hogy nagyon gyenge csapat,és kikaptunk tőlük.
ezt a féreg lamelát örök életre eltiltanám a futballtól.undorító.
az is jól látszik,hogy nincsenek megfelelő cserejátékosaink.az a kevés,aki van,azt meg általában rosszkor,rossz helyen alkalmazza conte.
mind a taktikát,mind a kezdőjátékosokat megfelelően kellene variálni.
a bl-ben ha szerencsénk van a következő körig jók vagyunk,de utána már nem hiszem.a bajnokságot viszont mindenképp hozni kell.arra nem szabad számítani,hogy a napoli elfárad.az afrikaiak mindent meg fognak tenni hogy megelőzzenek,és nincsenek is rossz helyzetben.
januárnak már vége,lassan a februárnak is,de eddig csak a fiorentina ellen láttunk játékot.végig kellene gondolni a dolgokat,és eldönteni mi is a cél,mert ez a keret nem bírja ezt a terhelést.
babo0410 2013.02.17. 14:37:47
devil-z 2013.02.17. 14:38:56
Állítólag megkérdezte a játékosokat és azt mondták nem fáradtak, hát basszus jó hogy ezt mondják.
Gondolom Padoinhoz is odasétált és megkérdezte, hogy tud-e focizni és ő igennel válaszolt, ezért látjuk állandóan a csapatban.
Borzasztóan rosszul játszott a csapat többsége;
Az önző montenegrói Christiano Ronaldonak hiszi magát, csak akkor kezd cselezni ha ketten-hárman körbeveszik, mondanom sem kell, hogy már az első emberen könnyedén fennakad.
Matri egyre inkább bizonyítja, hogy a rúgott góljai csak a kib*szott nagy szerencsén múlnak, fogalma sincs a játékról.
Giovinco az utóbbi pár meccsen valami borzasztó formát mutat.
Padoin beállásával meg egyszerűen emberhátrányba kerülünk, felfoghatatlan az erőltetése.
Stb.
Ezt a vereséget leginkább Conte számlájára írnám.
Lord Viktor 2013.02.17. 14:48:33
4Evorg 2013.02.17. 14:51:41
ambrobert 2013.02.17. 15:02:21
Gabuero 2013.02.17. 15:18:21
juventino92 2013.02.17. 15:21:03
Ekkora nyomott hagyott egyesekben Peluso hogy ahhoz képest hogy a meccs elött pár nappal is többször ellett mondva hogy eltiltott... mégis sokan a kezdőbe várták?:O
Gabuero 2013.02.17. 15:25:41
Gabuero 2013.02.17. 15:26:31
juventino92 2013.02.17. 15:38:38
devil-z 2013.02.17. 17:37:24
@ambrobert: ez az, nem kérdezgetnie kellene hanem látnia, éreznie, tudnia kellene, hogy kinek mennyi a bíróképessége.
Azt mondom ha több a friss ember a csapatban kezdőként akkor ez a meccs is meglett volna.
Q. mindenképpen kellett volna, de még Giaccherini és Marrone is alternatíva lehetett volna.
Persze utólag könnyű okosnak lenni de úgy érzem Conte nem jól kezelte ezt a helyzetet.