A Goal.com értesülései szerint a Juventus kész elutasítani egy harminc millió eurós ajánlatot kulcsfontosságú középpályásáért, akit a Bayern München próbál ismételten magához csábítani. A bajor klub, akik már a játékos 2011-es torinói átigazolása előtt is mindent megtettek Arturo Vidal megszerzéséért, nagy értékű ajánlattal kívánnak előállni a szezon végén azért, hogy a Juventus Münchenbe engedje a chilei válogatottat.
Azonban az Öreg Hölgy nem kíván semmilyen ajánlatot figyelembe venni a huszonöt éves játékos ügyében, és nincsen semmilyen pénzügyi kényszerhelyzetben, ami szükségessé tenné a játékos eladását, így nem lesz egyszerű a játékost megszerezni.
A Serie A bajnokai már a múltban is elutasították a kérőket; tavaly nyáron a Real Madrid érdeklődött a Bayer Leverkusen egykori játékosa iránt, aztán végül az akkor Tottenhamben futballozó Luka Modrićra koncentrált a királyi gárda, a madridiakon kívül pedig a Manchester City is érdeklődést mutatott a chilei játékos iránt.
A németek kilátásait tovább rontja, hogy a chilei játékos sem valószínű, hogy könnyen belemenne az átigazolásba, mivel már nem egyszer kinyilvánította Antonio Conte iránti elismerését, miután tavaly rendkívül eredményes szezont zárt a zebracsíkos mezben.
A Bayernt egyértelműen elutasította a Leverkusen 2011 nyarán, és úgy tűnik, hogy az ismételt próbálkozások sem lesznek sikeresebbek, főleg figyelembe véve a torinói klub fejlődését és célkitűzését, hogy ismét Európa elitklubjai közé emelkedjen.
Egyébként a bajorok kapcsán számos egyéb név is felmerült, Pep Guardiola nyári érkezését követően Robert Lewandowski, Luis Suarez vagy Neymar is átköltözhet a német rekordbajnokhoz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2013.02.15. 19:25:21
Tony. 2013.02.15. 19:31:14
És ez hír? Mai árak mellett az 50millió euró fölötti ajánlat visszautasítása lenne értékelhető. Pastore-k, Sanchez-ek, Modric-ok keltek el 40 ért, akkor Vidal 50.
Amúgy az 50 már megfontolandó is lehetne, de mivel a kókler Marotta annyi pénzből nem tudná a szintet tartani, így Vidal nem eladó!
Cannavaro 2013.02.15. 20:01:50
babo0410 2013.02.15. 20:03:58
babo0410 2013.02.15. 20:05:03
Goku06 2013.02.15. 20:37:10
Apuleius 2013.02.15. 21:18:56
keshudioo 2013.02.16. 10:02:03
Egyébként 30 millió nagyon kevés érte a mai árakhoz mérten.
Suárez meg csak ne menjen Münchenbe, ha a Juve nem igazolja le, majd leigazolom én!
Magyar Közöny 2013.02.16. 12:53:30
danimester1 2013.02.16. 14:01:54
Gabuero 2013.02.16. 15:33:33
nem mint ha most gyenge lenne de azert HA lewa Neymar Gotze-vel akar erositeni bizony zsebbe kell nyulniuk.
Vidal meg minimum 50-et er ha Pastorre 45-ot...