Pár hete a Juventus kiverte a Chelsea-t a Bajnokok Ligájából és csoportelsőként jutott tovább. Emellett a bajnokságot is 7-8 ponttal vezette a kék csapatok előtt, pedig ekkor még a Conte által adott plusz motivációra sem lehetett építeni, hiszen eltiltott volt a Mester. Mindenki a zsebében érezte a 31. Scudettot és elégedetten dörzsölte a tenyerét, de hiba volt!
Conte pálya széli feladatait - legalábbis formálisan - Carrera vette át, akinek irányításával minden rendben ment. Őt követte Alessio, akinek színre lépésével az elmúlt bő egy év után elkönyvelhette első vereségét a csapat, ekkor sokakban felvetődött a kérdés, hogy miért kellett Carrerát lecserélni, hiszen vele talán jobban is futott a szekér. Erre sosem tudtuk meg a választ, de a bianconerok nem is igazán foglalkoztak ezzel a kérdéssel, hanem inkább egyenként vágták a centit az istenített Mester visszatéréséig.
December elején aztán jött Conte, de egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan a népmesékben szokás. Valami megszakadt az eltiltással, amit a visszatérés sem orvosolt. Fogatlan oroszlánként küzd a csapat, de nem is az akarással, inkább a tanácstalansággal van a gond. Ha nem megy a Bianconerinek (márpedig sokszor nem megy), akkor a rakkolós, kétségbeesett, ötlettelen focit mutatja, amibe Conte sem akar tud belenyúlni a padról. Persze ennek több összetevője van, lássuk őket!
- Conte makacssága: Ragaszkodik a jól bevált 3-5-2-höz, ami bombaként robbant tavaly, de mára egyre inkább kiismerhetővé válik, az edző pedig nem hajlandó változtatni ezen. Pedig számtalanszor felvetődött a 4-3-3 ötlete, de nem igazán került még bevetésre.
- Sérülések: Eddig szépen elkerülték a csapatot a sérülések, de úgy látszik, a tavaly egész éven át kitartó "egészséghullám" a medence faláról visszapattanva egy dózisban csapja arcon a kapálózó zebrát. Marchisio, Vidal, Pirlo, Vucinic egyaránt az orvosi szoba gyakori vendégei voltak mostanában. Nem beszélve Chielliniről, akinek sérülése miatt ZS-tervként meg kellett venni a kiváló Pelusot. Eddig nem sok, kb. 3 gólt kapott róla a Juve, durván 3 meccsen. Ide tartozik Asamoah pótlása is, bár ő nem sérült, hanem az Afrika Kupa elfoglaltságai miatt van távol.
- Komolytalan felállás: Ez a pont nagyban kapcsolódik az előzőhöz, hiszen a Juve kezdője erős, de ha megbomlik a kényes egyensúly, akkor a perememberek nem tudják pótolni a "nagyokat". Ezt látjuk, amikor Padoin és a már emlegetett Peluso lép pályára, de jelen helyzetben ide sorolhatjuk Islát is, bár az ő kvalitásai egyértelműen magasabbak az előzőkben említett játékosokénál.
És természetesen az eredménytelenség rontja a morált csapaton belül, feszültséget okoz, ami újabb hibákat szül és örvényként húzza le az önbecsülést. Gondoljunk csak arra, hogy Conte, a lovagiasság, a tisztelet, az erő és a stílus mintaszobra, mostanában "bírózik", gúnyos megjegyzéseket tesz és ami talán a legborzasztóbb, elégedetten dicséri a játékot és csak a szerencsére fogja az amúgy irgalmatlanul rossz teljesítményt. Mi ez, ha nem kétségbeejtő? Persze lehet hihetetlen okos pszichológia fegyver is - és reméljük, hogy erről van szó -, de inkább a probléma fel nem ismerése állhat a háttérben, vagy az, hogy felismerték ugyan a forrást, de nem tudják a megoldást.
Utóbbit erősíti Marotta is hihetetlen okos nyilatkozataival, hiszen szerinte kiváló játékosok alkotják a Juvét, nem kell komoly kiadásokat eszközölni a keret megerősítése érdekében. Ha a Lyon nem fogadja el az Z-alternatíva Lopezért felajánlott ingyen kölcsönszerződést, akkor elegendő megszerezni a 400 éves Anelkát szintén ZS-tervként, aki köztudottan a vándormadarak vándormadara. Persze jó sok pénzért, mert egy bizonyos Alessandro Del Piero nem tudta volna ellátni ezt a feladatot. Hogy úgy mondjuk, érdekes felfogás. És persze szélsők sem kellenek, hiszen Giacchierini, a sérült Pepe, Padoin és az amúgy nem szélső Asamoah ellátják a feladatot. Közben meg a pénzügyi válságban lévő Milan megszerzi Balotellit úgy, hogy 83 részletben fizetik ki az összeget. Ez is érdekes és miközben szánalmasnak tituláljuk, úgy jövünk rá, hogy nevetséges az egész. Nevetséges, hogy a Juventus nem képes, de nem is akar értelmes tranzakciót kezdeményezni az átigazolási piacon. Nyilván azért, mert nincs pénz... de Padoinra minden további van 5 millió...
A félreértések elkerülése végett, természetesen jobb eset az, amikor a csapat "gödre" azt jelenti, hogy "csak" 3 ponttal vezet a riválisok előtt. Emlékszünk még a Del Neri féle sötét korszakra, amikor még a 6. helyezett sem volt 3 ponton belül, nemhogy vezesse a csapat a tabellát. De észre kell venni, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint tavaly és ez ellen jó lenne, ha tennének valamit a felelősök. Akár Marottának hívják, akár Conténak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2013.01.31. 19:49:42
Tony. 2013.01.31. 20:08:55
A Juventus ezeket az embereket nem tudja pótolni. Kb. minden meccsen kapunk egy gólt bal oldalról ahova marottaék úgy gondolták Peluso lesz a megoldás...
A csatárok ugyanolyan szarok mint mindig, ezzel "nincs újabb gond", mert ez 2 éve így van.
Véleményem szerint ahogy Asamoah és Chiellini visszatér, gólt megint nem fogunk kapni, így marad a szokásos probléma, hogy ki lőjön gólt elöl.
danimester1 2013.01.31. 20:23:05
forzajuve123 2013.01.31. 20:23:11
ToTTy-Juve 2013.01.31. 20:23:53
A médiában csak a Pirlo-tól való függőségről hallani, amit részben igaz, viszont hozott a csapat nagy arányú győzelmet nélküle is. De részben talán még is igaz. Miért?
Én úgy látom, hogy az ellenfelek megtalálták az ellenszert ránk a kapu elé a 16-os vonalára betömörülő 6-7-8 védővel. Ennyivel nem tud mit kezdeni a csapat, főleg, hogy Vidal, Marci, Gio és Mirko is rendszeresen a kapu előterébe igyekszik irányítani a támadást, ott próbálják meg átpaszírozni a lasztit a védelmen. Q is, de ő az egyetlen, aki igyekszik lendületből érkezni vagy kiugrani egy átadásra.
Az egyetlen orvosság erre a szélek megjátszása lenne, ahonnan a védelem mögé lehetne küldeni a lasztit, sajnos Asamoán, Pirlón - és talán ezért függünk tőle annyira - valamint De Ceglien kívül ezt a többiek nem nagyon akarják meg játszani, sőt az eddig jól teljesítő Stephan és egyre inkább visszahúzza a labdát a szélen és befelé cselez a kapu előterébe.
Hogy ezt Conte nem látná? Nem hinném. A szekér azért futott nélküle is, mert a srácok nem csak szemből támadták a kaput. Sajnos most viszont Nincs Asamoánk, Nincs Chiellinink, nincs Pepénk, De Ceglie pedig a védekezésben nem hozza az elvárt szintet, így nem kezdő. Érkezhet tehát ide bárki a catársorba, amíg a cserék (szándékosan nem írok neveket) nem tudják elvinni a szélen a labdát és beadni, amíg nem tudnak egy-egyben megverni párszor egy meccsen 1-1 védőt, addig sajnos ezt a gyötrődést fogjuk nézni mindaddig, amíg a sérültek vissza nem térnek.
Továbbá hiányolom a távoli lövéseket a középpályától, amit egyenlőre csak Pogba "követ el", pedig Vidal és Marci is nagyon jó löketeket eresztettek el régebben, de ezt is azzal magyarázom hogy a kaput szinte teljesen kitakarja a 7-8 falként felálló védelem.
forzajuve123 2013.01.31. 20:37:06
supicool 2013.01.31. 20:48:44
Drughi Di Bianconeri 2013.01.31. 20:52:00
Én sem gondoltam volna, hogy hiányozni fog az a golfozó, de mennyivel jobbak voltunk vele a szélen !
Harcos, és legalább tud beadni, és volt 9 gólja, és szimpatikusan ügyetlen :D
1 vízhordó elégnek kéne legyen ebbe a csapatba, az legyen Pepe, ne Padoin, vagy Peluso.
4Evorg 2013.01.31. 21:10:54
Drughi Di Bianconeri 2013.01.31. 21:16:01
Jó lett , gratula, minden benne van :)
Drughi Di Bianconeri 2013.01.31. 21:18:52
ggbuffon 2013.02.01. 01:12:26
ami biztos h változna vele:
- Matri teljesítménye valszeg feljavulna, hisz gyakorlatilag annyira redukálódna a dolga, h a 16oson belül ténferegjen..na akkor se lenne egy Cavani félreértés elkerülése végett, de h jobban illik a stílusához az biztos..Q számomra Vuc és Gio alternatívája, nem Matrié, tőle nem is gólokat várnék, hanem olyan megoldásokat, amelyek Del Neri alatt jellemezék..most ettől a mezőnyben fényévekre van
- Ezzel egyidőben valszeg Lichtsteiner játéka is nagyot javulna, aki amióta 3-5-2ben gyakorlatilag wingback-et játszik, a 70.perc táján már köpi ki a tüdejét. És valljuk be, h nemis igen lehet várni folyamatosan jó beadást az oldalakról úgy, h mind2 szélsőnknek gyakorlatilag egyedül kell bejátszania a jobboldalt, amire se adottságaik se képzettségük révén nemképesek (Isla jólenne, ha nem játszana ennyire bűnsz*rul)
Egyáltalán lövésem sincs, h amikor foghíjas a védelem (mert ez a 3-5-2 biztos h onnan ered Conténál, h mind3 középső védőjét a pályán akarja tudni) h nem triviális ez neki..
A másik dolog az átigazolási rész, ami kb a köpedelemmel egyenértékű.
Csak úgy mellesleg:
1.A tavaly velünk szóba hozott Bastos, aki igenis lendíteni tudott vna a baloldalunkon mind2 emlegetett szerkezetben, fillérekért költözött Gelsenkirchenbe, ráadásul ott voltunk helyben a Lisandro tárgyalásoknál..nem, nekünk Peluso kell, vagy ott a mai nápolyi igazolás Rolando, szintén nevetséges összegért elhozva (opció végén ugye 8M-ért megveheti a maffiabanda, ami röhejes összeg manapság)
2. Drogba nemzetközi mércével mérve is szinte pitiáner összegért csatlakozott a Galata-hoz, a fizetése végképp nem nagy tétel, de nem, nekünk az örök vándormadár, az igazából tehetségéhez képest normális teljesítményt sehol le nem adó Anettka kellett, aki mellesleg személyiségében is homlokegyenest más, mint amilyen emberekhez eddig Conte ragaszkodott. De persze nálunk majd 33évesen megváltja a világot..ja és a padozást nem nagyon szereti..
Egy kicsit off: sokat sportfogadok, egyszer olvastam egy srác írását, ami arról szólt, h van egy ismerőse, aki általában hiteles infókat dob csapatokról v várható eredményekről innen-onnan és többnyire valóra is váltak ezek a "jóslatok". Hát ő azt "jósolta" h kiesünk az olasz kupából, a bajnoki címet se nyerjük meg, a Celtic ellen is simán kizúgunk..
Én nagyon nemhiszek az ilyen ismerősnek az ismerőse, meg az tudja a frankót című fejezetekben, de igazából nemnehéz mostmár elképzelni ezt a forgatókönyvet sem.
ggbuffon 2013.02.01. 01:19:02
aki ebben a szerkezetben csodásan ellene, az pl egy Suarez-Cavani 2ős..mind2 technikás, mind2 megtudja magának is csinálni a helyzeteket, gyorsak, dinamikusak és nem mellesleg tudnak gólt rúgni. Amíg Vucinic-Giovinco párossal készülünk komoly meccsekre (de Q-t is idevehetnél, hisz milyen frankó gólátlaga van a játékperceihez képest, csak ugye azt felejtik el h góljainak majdnem felét a Pescara-nak rúgta) addig teljesen kivagyunk szolgáltatva a Pirlo-Marchisio-Vidal tengelynek. Ha nekik sz*rnapjuk van, márpedig ez mostanában gyakori, akkor nekünk reszeltek.
Az is érdekes kérdést vet fel, h miért csak 2 vezér típusú játékos van a keretben (Pirlo,Chiellini), ha ők nemjátszanak, egyszerűen olyanok vagyunk mint egy vezér nélküli szedett-vetett bagázs..
És még vmi még így negyed2kor:
A nyakamat rá, h nyáron az első 30-35M-ás bejövő ajánlatra Vidal-t eladják, h a helyére hozhassanak egy Lewandowski-t, meg mondjuk Poli-t a Sampból..