2012 a számok tükrében

A 2012-es esztendő sokáig emlékezetes marad a juventinok számára. Gondoljunk csak arra, hogy a csapat bezsebelte 30. Scudettoját, valamint elhódította az 5. szuperkupáját is. Nem kis teljesítmény, főleg annak tükrében, hogy a csapat csak szenvedett az azt megelőző két évben. Conte és jó néhány kulcsjátékos érkeztével az Öreg Hölgy lábra állt, sőt szárnyakat kapott, amiben az új, félelmetes hangulatú Juve-katlannak is nagy szerepe van.

juventus logo nagy.jpgAz említett címek mellett több mutatóban is élen járt az együttes, némelyek közülük igencsak megsüvegelendők, következzenek hát az eredmények!

2012. január 8. (a csapat 1-0 arányban legyőzte a Leccét) és december 21. között (a Juve 3-1-re megveri a Cagliarit) a Conte-fiúk 40 Serie A mérkőzést játszottak, ebből 28-szor győztesen hagyták el a pályát, 10-szer döntetlenre végeztek és mindössze kétszer kaptak ki. Bravúros sorozat ez, nem hiba azt állítani, hogy a Bianconeri egy másik dimenzióban játszott az olasz bajnokság küzdelmeiben, mint a többi együttes.

A nagy menetelés alatt 94 pontot gyűjtöttek, amivel átadták Capello egy naptári évben gyűjtött pontrekordját a múltnak. 2012-ben 21 ponttal többet szereztek a "zebrák", mint a Milan és a Napoli, emellett természetesen a legtöbb győzelemmel és a legkevesebb vereséggel is büszkélkedhetnek.

Ugyanolyan jól állnak a fiúk gólok tekintetében is. Mindössze 20 labda landolt Buffon kapujában, ami meccsenkénti 0,5-ös átlagnak felel meg, miközben a támadók 80-szor varrták a labdát az ellen hálójába, ami azt jelenti, hogy minden mérkőzésen kétszer örülhettek a szurkolók. Így a legtöbb gólt szerző és a legkevesebb gólt kapó csapat lett az Öreg Hölgy.

Érdekes adat, hogy Conte, Alessio és Carrera az összes, szám szerint 120 cserelehetőségét felhasználta a 40 mérkőzés alatt. Valamint ennél is nagyobb fegyvertény, hogy szabadrúgások alkalmával sem jön zavarba a csapat, főleg Andrea Pirlo nem, aki 5 alkalommal bombázott a kapuba pontrúgásból. A csapat egyébként hatszor volt eredményes szabadból, a legtöbbször az olasz csapatok közül.

A Juventus 52 mérkőzést játszott ebben a naptári évben, számba véve az összes sorozatot (40 Serie A, 6 BL, 5 olasz kupa, 1 szuperkupa), ahol 35-ször nyertek, 14 döntetlen és mindössze 3 vereség mellett, miközben 104 rúgott és 52 kapott góllal rendelkeznek.

Végül pedig térjünk át a házi gólkirályokra! Igen, a többesszám jogos, mert ketten vannak. Az egyik nem más, mint a dél-amerikai fenegyerek, Arturo Vidal, a másik pedig a montenegrói zsonglőr, Mirko Vučinić. Mindketten 14-szer voltak eredményesek. A legtöbb időt azonban nem ők töltötték a pályán, hanem a játékmester, Andrea Pirlo, aki 4446 percet robotolt a zebracsíkos mezért 49 meccsen át.

Köszönjük nektek! Forza Juve!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr714982098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dugo20 2012.12.27. 14:36:24

Jó ezeket a sorokat olvasni, főleg az előtte lévő évek tükrében :)

forzajuve16 2012.12.29. 03:37:56

A 2012-ben bekapott 52 gól szerencsére csak 31! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása