A Juventus vezetőedzője, Antonio Conte meglepetését fejezte ki a Didier Drogba januári leigazolásáról szállongó pletykák kapcsán.
"Nem tudom miért emlegetik Drogba nevét." - árulta el Conte a Tuttosportnak adott interjúban.
"Senki sem beszélt nekem róla, s én sem kértem a leigazolását."
"Ettől függetlenül, egy világklasszis támadónak, aki már megnyerte a Bajnokok Ligáját, nagy hasznát vennénk, de tisztában vagyunk azzal, hogy mire van szükségünk, s hogyan fejlődhetünk. "
"Tudatában vagyunk annak, hogy nincsen 50 millió eurónk, amit elkölthetnénk, azonban, ha előre tervezünk, akkor lehetőségünk nyílik 35-40 milliós bajnokok leigazolására."
Conte sikert sikerre halmoz azóta, hogy 2011 nyarán megbízták a Juventus vezetésével, hiszen rögtön az első évében begyűjtötte a bajnoki címet.
"A Juventus egy álom számomra, s nagyon remélem, hogy ez egy hosszú utazás lesz majd. A Juve után külföldön fogok dolgozni, de egyszer majd a válogatottat is vezetni szeretném, azonban ez egy későbbi lépcsőfok."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
danimester1 2012.12.25. 10:31:16
Drogba leigazolását szerintem csak azért nem akarja,mert már "öreg" és hatalmas pénzt kérne valamint nem biztos,hogy hozná a tőle elvárt szintet.A Juventusnál meg inkább egy fiatal/abb csapatot akarnak építeni.A nyár folyamán szerintem ahogy ő is mondta lesz igazolva egy "igazi bajnok".Lehetséges,hogy a "terve" az,hogy inkább a nyár folyamán robbantsanak,mint most szórják el a pénzt.(Igaz ezt cáfolni látszik a Peluso féle biznisz,de jó hír,hogy olvastam állítólag Kolarov után érdeklődünk,aminek nagyon örülnék.)
Cannavaro 2012.12.25. 11:07:07
nem hiszem, hogy drogba-ba kéne gondolkodnunk, bár nem igazán van januárban más választásunk, de nyáron mindenképp fiatalabb, és nem győzöm hangsúlyozni, KLASSZIS támadót kell igazolni, bármibe kerüljön!!!