Ajánlat Kolarovért?

A talkSport információi szerint a Juventus egy 6,5 millió fontos ajánlatot készül tenni a Manchester City bal hátvédjéért, Aleksandar Kolarovért.

Kolarov Aleksandar.jpgA szerb játékosnak nem sikerült állandó kezdőjátékossá küzdenie magát; az idei szezonban eddig 7 bajnoki mérkőzésen volt kezdő, míg ugyanazon a poszton Gaël Clichy 10-szer kapott lehetőséget a kezdő tizenegyben.

Az egykori Lazio játékoshoz azonban ragaszkodik Roberto Mancini vezetőedző, és valószínűleg nem lenne megelégedve a fent említett 6,5 millió fontos ajánlattal. A Bianconeri vezetősége abban bízik, hogy sikerülhet meggyőzniük a védőt arról, hogy Torinóban állandó játéklehetőséghez jutna.

Antonio Conte mindenképpen szeretné megerősíteni a bal védő posztját, ahol egyedül Paolo De Ceglie bevethető, míg 3-5-2-ben Kwadwo Asamoah játszik bal szélsőt, akit a Juventusnak nélkülöznie kell majd a tél folyamán az Afrikai Nemzetek Kupája miatt. A Zebrák keretének névsorában egyébként szerepelt a világbajnok Fabio Grosso is, akire Conte - érthető okok miatt - nem tartott igényt.

Kolarovot a nyáron szóba hozták a rivális Inter csapatával is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr234963493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Error13 2012.12.13. 16:20:10

Grosso már nem a Juventus játékosa nyáron lejárt a szerződése. Ettől függetlenül nagyon örülnék hogyha érkezne a szerb, de ez a 6,5millio font az vicc összeg:)!!

regularjohn 2012.12.13. 17:22:32

és grosso akkor ingyen igazolható? :)

juve28adam 2012.12.13. 17:37:49

Ő az aki tökéletesen beleillene a taktikánkba ,felállásunkba!
Asamoah nem szélső(hiába papolják itt sokan, Asa attól még nem az, és ez sztem többször is megmutatkozott már), kell oda valaki , ráadásul a másik oldalon is bevethető a szerb.

Ezt az összeget meg tornásszuk feljebb , mert ez no comment :)

Csucsukaaa 2012.12.13. 18:25:33

Igen nagyon örülnék neki is, huu csoda, hogy mmártírt még nem kommentelt ide, pedig tudom,hogy ez az álma Kolarov,Lichtsteiner a széleken:D

Gabuero 2012.12.13. 18:53:07

Kolarov nagyon jo lenne, nem hiszem hogy city elegendi amilyen formaban van. nagyon sokoldalu jatekos hisz jatszott a cityben iden eddig 4-2-3-1-ben bal hatvedet ugyanebben bal szelsot, 3-5-2 ben balszelsot szinten szoval tamadasban es vedekezesben is jo. nem is beszelve arrol hogy a legjobb szabadrugo lenne a keretunkben talan.

ZenTech 2012.12.13. 19:05:22

@regularjohn: Mintha azt olvastam volna visszavonult.

Amúgy Kolarov nagyon jó lenne, de kétlem, hogy elengednék.

m.martin91 2012.12.13. 19:21:13

Amíg Mancini a Man City edzője, addig Kolarov egészen biztosan a Man City játékosa marad. A kérdés csak az, hogy Mancini meddig marad.

babo0410 2012.12.13. 19:28:58

Kolarov nem játszik eleget, csak másodhegedűs szerepet tölt be, tehát úgy vélem, hogy őt rá lehetne venni, h távozzon. És akkor a City nem tud mit tenni! Illetve lehet azt csinálni, amit a Bilbao is, de az senkinek sem jó. Szerintem Kolarov elhozható. De szerintem se engedik el ennyiért. De első ajánlatnak jó. Mert szerintem 15 millánál többet nem szabad adni érte. És előbb csatárunk legyen. Mondjuk ha jön Drogba, akkor a csatárra szánt összeg költhető egy szélsőre, és akkr nyáron vissza lehet térni a csatárkérdésre.

Gabuero 2012.12.13. 19:48:17

@m.martin91: Naja, bar honnan gondolod hogy ha menesztik mancinit utana nem kell-e Kolarov ? azert hogy Clichy 10 er volt kezdo kolarov 7 szer attol meg kolarov jobban teljesitett sot nem 1 szabadgolt vagott az a masik hogy 2-3 poszton is bevetheto. Nyaron meg lett ovlna eselyunk mert akkor meg kevesebb lehetoseget kapott ha jol emlekszem. ez a 6 millio font nagyon keves ugy rohognek kb minkor RvP ert 8 millio fontot ajanlottunk :D

m.martin91 2012.12.13. 20:18:40

@Gabuero: Nem gondolom. Csak annyit mondtam, hogy amíg Mancini az edző, addig sokkal több esély van arra, hogy Kolarov is marad a Man City játékosa. Hogy Mancini menesztése után a következő edző számítani fog-e a szerbre, azt nem tudom. De remélem minél előbb megtudjuk.

Csucsukaaa 2012.12.13. 21:46:58

Hát ennek nagyon örülnék, és remélem igaz is mert Matri ugyebár átadólistán elveg Q nak sincs stabil helyzete és Bendtner 3 hónapra lesérül...Remélem az összes Juve B közepes rohan most Agnelli házához és üvöltöznek közben régi Juve és lehetséges sztárcsatár(Agüero,falcao,tevez) fejű táblákkal kiabálják "SZTÁRCSATÁR":D:D

2012.12.14. 00:13:18

6 és fél millióért esélytelen,hogy elhozzuk...pedig hiába Asamoah érkezése,a balszélső még mindig hiányposzt!

Tony. 2012.12.14. 01:39:02

Jézus, Kolarov hány éve van már kiszemelve? Nem tudnám pontosan megmondani,de lassan az 50. poszt íródik róla. :D

supicool 2012.12.14. 08:03:28

Nem rizsázok, egyszerűen király lenne. Ő meg 1 MINŐSÉGI csatár télen és határ a csillagos ég ( na jól van, 1 középhátvédet sem vetnék meg).

ejhaa 2012.12.14. 08:26:49

Már csak egy kérdés van.
Tegyük föl,hogy funkyimg.com/u2/2786/310/521375index.jpg megszerzi Kolarovot!
Hogyan szól a szabály?Hiába pottyant ki a City a BL-ből,nem léphet pályára már velünk/nálunk a BL-ben?

Csucsukaaa 2012.12.14. 09:30:10

@ejhaa: Nagyon kesze kusza ez az egész, a januári átigazolási időszak végén lehet új embereket jelölni a BL ben, de azt szinte 100%, hogy nem lehet aki idén(ebben a szezonban) már volt más csapatban jelölve a BL ben...Maxmium Európa Ligában játszó játékost jelölhetünk de ebben sem vagyok 100%-ig biztos, ha lehet akkor egyértelműen kikönyörögném Falcaora a pénzt és dirr durr bimm bummm elődöntő legalább ennyi helyzetből!:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása