A Juventus általános igazgatója, Beppe Marotta úgy vélekedik, hogy az olasz bajnoki címért folytatott küzdelem kódolva van a klub génjeiben. Az Öreg Hölgyön, amely tavaly elhódította a Scudetto-t, az utóbbi időben formahanyatlás jelei mutatkoznak, mivel mindössze négy pontot szerzett a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén.
„Az előző szezonban megnyertük a bajnokságot, hála a küzdelmet soha fel nem adó hozzáállásunknak. Ezt követően folytattuk a pozitív szériát, s jelenleg vezetjük a bajnokságot.” - nyilatkozta a Sky Sport Italia-nak „Jól tudjuk, hogy komoly tapasztalattal rendelkező vetélytársaink vannak, s mi nem tehetünk mást, mint, hogy elismerjük ellenfeleink értékeit.”
„A bajnoki címért folytatott küzdelem nyitott, de kötelességünk hinni abban, hogy képesek vagyunk a végső győzelemre. Tiszteletet érzünk mindenki iránt, de a Juventus számára csak a győzelem elfogadható, ez kódolva van a génjeinkben.”
A zebramezesek erős rajttal indultak a bajnokságban, de az előnyük mostanra csupán két pontra olvadt a Napoli-val szemben.
„A Napoli egy jól összerakott csapat, melyet céltudatos igazolásokkal építettek”- mondta Marotta. „Az edzőjük már hosszú évek óta dolgozik náluk, s teljesen természetes, hogy főszerepet játszhatnak az idei szezonban. Ezen túlmenően adott a klubjuk tekintélye és történelme, így teljességgel indokolt, hogy a bajnoki cím egyik fő esélyeseit lássuk bennük.”
Marotta tagadta azokat a pletykákat, melyek szerint feszültség és idegesség volna tapasztalható a csapat háza táján az Inter és a Milan ellen elszenvedett vereségek miatt. „Semmi sem történt Claudio Marchiso és Leonardo Bonucci között” - kommentálta a két játékos közötti konfliktusról szóló híreket.
„Fabio Quagliarella ugyanakkor pénzbüntetést kapott, de csak azt követően, hogy higgadtan átbeszéltük vele a történteket. Dühös volt amiért lecserélték egy olyan mérkőzésen, amikor a csapat vesztésre állt, s segíteni szerette volna a társait az egyenlítő gól megszerzésében. Pillanatnyi düh volt részéről, amely azonnal el is szállt.”
Marotta-t érthető okokból kifolyólag megkérdezték klubja támadó részlegének problémáiról is, mivel újabb nyár múlt el egy top támadó érkezése nélkül.
„Ha a tavalyi bajnokságot, valamint a jelenlegi kiírás első felét vesszük alapul, a Juventus rendelkezik a leghatékonyabb támadósorral.Összesen 94 gólt szereztünk, s soha sem jelentett nehézséget, hogy a labdát a hálóba juttassuk.”- érvelt Marotta.
„A mi csapatunkban volt a legtöbb, egymástól különböző gólszerző játékos, s a taktikai felfogásunk fontos eleme, hogy a játékosok előre törnek, így nem csupán a támadók iratkoznak fel a góllövőlistára. Emlékeznünk kell arra is, hogy elmúlt évben miénk volt a legerősebb védelem, valamint nekünk volt a legjobb gólkülönbségünk. Tisztában vagyunk vele, hogy elengedhetetlenül fejlődnünk kell, de nincsenek betömésre váró lyukak januárban.”
írta: Apuleius
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tony. 2012.11.28. 17:43:03
Annyira utálom ezt az ostoba idióta, semmirekellő embert!
Most ezzel a fossal akar takarózni mindaddig,amíg el nem bukjuk a bajnokságot,vagy be nem következik egy elképesztő hanyatlás?!
Ezért nem való ez az ember egy komoly csapat élére, dilettáns fajankó!
Kb. mindent a középpálya csinál, az szerez labdát,az támad, az lő gólt. A lényeg ott van,ha nekik nem megy akkor nagyjából nem lövünk gólt,ezen rengeteg pont ment már el X és újabban vereség formájában is.
De nembaj, persze, nem kell ide senki,mert ez a stat majd megnyer nekünk mindent, ne is vegyünk csatárt, játsszon Asamoah Vidal helyén aki előrehúzódik csatárnak. Istenem ez az ember... Mikor távolítják már el innen?
Sz.Alex 2012.11.28. 18:28:16
my name is csuma 2012.11.28. 18:32:07
"Most ezzel a fossal akar takarózni mindaddig,amíg el nem bukjuk a bajnokságot" - én nem nevezném a 'statisztikát' fosnak. Ma már mindig mindent statisztikák alapján határoznak meg, vagy fogadnak el. Üzleti életben, tudományban, sportban stb..stb..Sajnálom ha Neked ezzel problémád van.
Amúgy meg egészen nyilvánvalóan Marotta is, ahogy mindenki más is, tisztában van azzal, hogy a következő lépcsőfokhoz egy csatár vezethet el minket. Ezt még egy 15 éves is látja, nem hogy egy sportigazgató. De mégsem beszélhet állandóan igazolásokról, nem lőheti le az összes háttérben zajló folyamatot, nem adhat ki mindig minden információt a nagyközönségnek, kockáztatva egy esetleges versenybe bonyolódást vagy az információs előny elveszítését.
Mindenki másnak is mondom, hogy amint lesz rá keret, érkezni fog a megfelelő ember előre. Amíg nincs rá keret, addig azzal próbálkoznak, ami a klub költségvetésébe belefér. Persze, Marotta is sokszor fasz, csúsztat, kétértelműen utalgat megvezetve a szurkolókat stb.. De azért azt megint csak látni kell, hogy a média sok mindent kitalál, felnagyít, eltorzít, meghamisít. Én indokolatlannak tartom az ehhez hasonló nyilatkozatokon való állandó felháborodást, és azt, hogy minden kudarcért szerencsétlen embert teszik felelőssé.
my name is csuma 2012.11.28. 18:40:42
my name is csuma 2012.11.28. 18:43:02
babo0410 2012.11.28. 19:06:27
west30 2012.11.28. 20:33:44
Gabuero 2012.11.28. 21:00:41
?????????? ez beszivott?
juventino92 2012.11.28. 22:22:33
BekiJets (törölt) 2012.11.28. 23:03:06
ZenTech 2012.11.29. 10:37:39
Na mindegy. Valószínű, hogy Bendtner, Matri kettősből távozik valaki januárban. Lehet hogy mindkettő. Ha ez így van akkor valaki tuti érkezni fog.