Angelo Alessio büszke csapatára a tegnapi Nordsjællandelleni 4-0 arányú győzelem után. A Bianconeri az Inter elleni kiábrándító vereség után tért vissza a helyes útra és a papírformának köszönhetően le is mattolta a dánok.
A mérkőzést hamar eldöntötte az olasz bajnok, hiszen a 37. percre Marchisio, Vidal és Giovinco találatainak köszönhetően már 3 góllal vezetett az Öreg Hölgy. Ezt fejelte meg -szó szerint- Quagliarella még egy találattal a második játékrészben és így alakult ki a végeredmény. A Nordsjællandnak momentuma sem nagyon volt a mérkőzésen, Buffon nem sokszor ért labdára, és ha igen, akkor is könnyedén hárított.
Csak hogy ne legyen felhőtlen a csapat boldogsága, a Chelsea csapata megverte a Donyecket tegnap, így egy fokkal nehezebb lett a Juve számára a helyzet, ám korántsem kilátástalan.
"Akartuk ezt a győzelmet és meg is szereztük rengeteg düh közepette. Elszántan léptünk pályára, nagy helyzeteket alakítottunk ki és szereztünk négy gólt." - kommentálta a látottakat Alessio a találkozó után.
"A szombati mérkőzés fényében nem voltak kétségeink afelől, hogy játékot fogunk látni. Most le kell győznünk a Chelseat és egy jó mérkőzést futni a Saktar ellen annak érdekében, hogy folytathassuk a Bajnokok Ligája kalandunkat."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.