A Roma elleni mérkőzésen mutatott ellenállhatatlan teljesítményére, és Giovincónak adott gólpasszára 10-ből 8 pontot adna saját magának Andrea Barzagli. Ennél azonban sokkal többről volt szó.
Hibátlanul időzített szerelései, határozott jelenléte, támadásépítései nagyban hozzájárultak a Juventus tegnapi sikeréhez.
Barzagli azonban nem egyedül volt a pályán, az egész csapat rendkívüli volt tegnap.
"Brilliánsan játszottunk. A mérkőzés előtt aggódtunk egy kicsit, mert a Roma veszélyesen csapat, de a pályára lépve azonnal eldöntöttük az összecsapás sorsát."
"A második félidőben egy kicsit jobban is uralhattuk volna a meccset. Destro beállásával a Roma másképpen kezdett játszani - ő egy olyan játékos, aki szeret a védelem mögé mozogni. Lamela és Totti inkább a kapunak háttal állva érvényesítik a képességeiket."
Az előzetesen kitalált taktika remekül működött, csattanós választ adva ezzel a Juventus azoknak, akik azt gondolták, a Fiorentina elleni mérkőzéssel a csapat letért a helyes útról.
Amikor a Juventus ilyen tempóval játszik, valóban megállíthatatlannak tűnik. Ennek ellenére Barzagli szerint nem szabad, hogy a lelkesedés elvigye a játékosokat.
"Nem szabad elbíznunk magunkat, mert nagyon hosszú idény áll előttünk. A Bajnokok Ligájában is bizonyítanunk kell. Csak haladjunk szépen tovább a kijelölt úton."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.