Új szezon, megváltozott névsor.
Minden csapat a frissítés és erősítés érdekében kezdi meg az átigazolási piacot, ez némelyik együttesnek sikerül, némelyeknek nem. Júliusban úgy tűnt, Marottáék ügyesen fognak neki a mercatónak: hamar sikerült megszerezniük az Udinese két alapemberét, Kwadwo Asamoaht és Mauricio Islát, de a tehetséges Paul Pogba leigazolása is nyílt titokként volt számon tartva, viszont a beígért sztárcsatár nem érkezett meg.
A Juventus törekedett arra, hogy a pénztárcájuknak is megfelelő játékosokkal egészítsék ki a keretet, de az is többször megjelent a sajtóban, hogy az adott embereknek morálisan is passzolniuk kell a klub modelljébe.
Hogy pontosan mekkora összeg állt a csapat rendelkezésére a nyári piacon, nem ismert, de az érkezők és távozók névsorából láthatjuk, hogy a Bianconeri mínuszban búcsúztatja a nyarat az 50,9 millió eurós kiadásával és a 18,25 millió eurós bevételével.
Az átigazolásokat* a tovább mögött láthatjátok.
Név | Életkor | Honnan | Összeg (€) |
Nicola Leali | 19 | Brescia | 3.800.000 |
Rubinho | 29 | szabadúszó | ingyen |
Alberto Masi | 19 | Pro Vercelli | ? |
Lúcio | 34 | Inter | ingyen |
Raffaele Alcibiade | 22 | Nocerina | ? |
Martín Cáceres | 25 | Sevilla | 8.000.000 |
Raffaele Bianco | 24 | Spezia Calcio | ? |
Luca Castiglia | 23 | Real Spal | ? |
Kwadwo Asamoah | 23 | Udinese | 9.000.000 |
Mauricio Isla | 24 | Udinese | 9.400.000 |
Paul Pogba | 19 | Manchester United | ingyen |
James Troisi | 24 | Kayserispor | 200.000 |
Manolo Gabbiadini | 20 | Atalanta | 5.500.000 |
Richmond Boakye | 19 | Genoa | 4.000.000 |
Sebastian Giovinco | 25 | Parma | 11.000.000 |
Nicklas Bendtner | 24 | Arsenal | kölcsön |
Távozók
Név | Életkor | Hova | Összeg (€) |
Marco Constantino | 21 | Valle d'Aosta | kölcsön |
Nicola Leali | 19 | SS Virtus Lanciano | kölcsön |
Mario Kirev | 22 | ACS Recas | ? |
Alexander Manninger | 35 | szabadúszó | Lejárt a szerződése |
Raffaele Alcibiade | 22 | Carrarese | kölcsön |
Simone Di Dio | 20 | Valle d'Aosta | kölcsön |
Fabio Grosso | 34 | szabadúszó | Lejárt a szerződése |
Salvatore D'Elia | 23 | FBC Unione Venezie | kölcsön |
Alberto Masi | 19 | Pro Vercelli | kölcsön |
Marco Motta | 26 | Bologna | kölcsön |
Michele Pazienza | 29 | Bologna | 500.000 |
Carlo Ilari | 20 | AC FeralpiSalò | kölcsön |
Manuel Giandonato | 20 | Vicenza | kölcsön |
Raffaele Bianco | 24 | Carpi FC 1909 | kölcsön |
Felipe Melo | 29 | Galatasaray | kölcsön, 1.750.000 |
Luca Castiglia | 23 | Vicenza | ? |
Filippo Boniperti | 20 | Empoli | kölcsön |
James Troisi | 24 | Atalanta | 2.000.000 |
Miloš Krasić | 27 | Fenerbahce | 7.000.000 |
Eljero Elia | 25 | Werder Bremen | 5.500.000 |
Cristian Pasquato | 22 | Udinese | 1.500.000 |
Manolo Gabbiadini | 20 | Bologna | kölcsön |
Richmond Boakye | 19 | Sassuolo | kölcsön |
Niko Bianconi | 20 | Poggibonsi | kölcsön |
*Az adatokat a transfermarkt szállította.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2012.09.01. 17:43:51
my name is csuma 2012.09.01. 18:07:21
Goku06 2012.09.01. 18:08:53
ezek teljes játékjogok vagy valamelyik fele játékjogos játékos??
na mind1, belőlük nem tudhatjuk mi lesz, de majd az idő igazolja hogy megérték-e ezt az árat..
(de azért valószínűleg jövőre is hasonló áron lett volna megszerezhető mind Boakye,á mind Gabbiadini... de gondolom le kellett csapni őket a milan-inter-stb kezéről..)
pirmat111 2012.09.01. 18:10:41
m.martin91 2012.09.01. 18:11:10
Nyilvánvaló, hogy Cavani, Higuain és Suarez leigazolására semmiképpen sem lett volna esélyünk, de a "második vonalban" szereplő játékosokéra abszolut. Dzeko, Jovetic és Llorente is vihető lett volna, csak nem 20 millióért, s nyilván nem az utolsó két napban. Már régen le kellett volna rendezni a csatárkérdést, de Marotta kivárt a végsőkig, helyette pedig inkább Gabbiadini és Boakye ügyét intézte, hiszen az ő leigazolásuk sokkal fontosabb volt.
m.martin91 2012.09.01. 18:12:05
my name is csuma 2012.09.01. 18:19:22
m.martin91 2012.09.01. 18:30:19
A lényeg az, hogy Bendtner-től tulajdonképpen csak jobb opciók voltak, még itt a vége felé is lehetett volna tőle jobb játékost igazolni, de Marotta őt hozta, ez van, mi nem tudunk mit tenni.
Szerintem azt is látni kell most már, hogy egy relatíve komolyabb támadóért is elkérnek legalább 30 milliót, a tőlük jobbakért (Suarez, Higuain, vagy akár Falcao, Cavani) pedig akár több, mint 50-et is.
Nagy kérdés, hogy jövőre mennyivel lesz könnyebb helyzetben Marotta...gyanítom semmivel. Legalábbis amíg 20 millióban gondolkodik, addig semmivel.
my name is csuma 2012.09.01. 18:58:04
Az, hogy jövőre mi lesz tényleg nem tudni. Én bízom abban, hogy a körülmények nekünk állnak majd, és valamelyik elit csapat mellőzött ászát elhozhatjuk 20-30 között, és végül mindenki boldog lehet itt a blogon, hogy idén nyáron nem kótyavetyéltük el a csatárra rendelkezésre álló tőkénket.
my name is csuma 2012.09.01. 18:59:37
m.martin91 2012.09.01. 19:24:29
Tony. 2012.09.01. 19:27:23
Szerintem Asamoah az egyetlen komoly, a csapat minőségét növelő igazolás a nyáron.
Ha jól emlékszem nyár elején elhangzott, hogy tavaly a mennyiség, idén a minőség lesz a mérvadó. Nos szerintem idén is csak a mennyiség nőtt.
Az utóbbi évek leggyengébb mercatoja volt ez.
-Lucio-val és Giovincoval nem számolok, mert szerintem abszolut nem oszt,nem szoroz,hogy itt vannak vagy sem.
-A fiatalokra kiadott lé szerintem olyan,mintha a kukába dobtuk volna ki,hiszen 90%,hogy soha nem húzzák fel a zebracsíkos mezt.
-Islat megvettük sérülten, azóta is az, ki tudja mikor lesz bevethető,akkor is milyen formában,de ő sem lesz kimondott húzóember szerintem.
-Bendtner olyan, mintha hoztunk volna még1 Matrit vagy Q-t, egy szint.
-Asamoah és Pogba az akit tényleges erősítésnek érzek. Bár a francia nagyon fiatal,de csereként, vagy többször helyettesként hozzátehet a játékhoz.
A kezdő csapatunk gyakorlatilag 1az1 ben a tavalyi, oda csak Asamoah fér be,tehát ennyi változott.
(Bár Giovinco szerepét illetően megváltoztak a dolgok,mert így hogy nem jött csatár,többet kerülhet be, de minek...).
Sum: Idén,mint 06 óta egyfolytában, egy balbekk volt a cél, és egy klasszis, legalább 20 gólos támadó. Egyik sem jött.
Minthogy egy igazán értékes embert sikerült mindössze beszerezni, a merca-tól egy csődként értékelem, a sportigazgatót pedig páros lábbal rúgnám ki.
juvebt 2012.09.01. 19:30:11
Rivendell 2012.09.01. 19:56:07
BigP8613 2012.09.01. 20:58:21
Marotta munkáját nem minősítem (am is minősíthetetlen), mert már sokszor (talán túl sokszor is) megtettem.
Ami zavar, javítsatok ki kérlek ha tévedek: Giandonato-ért és Boakye-ért nem volt kicsit sok az a laza 11!!! és 9!!! MILLIÓ EURÓ (ha a teljes vételárat veszem figyelembe), amit kifizettünk értük????
Trieszt120506 2012.09.01. 21:06:52
Apuleius 2012.09.01. 21:09:17
Drughi Di Bianconeri 2012.09.01. 21:24:18
A csoportból kötelező a továbbjutás, én nem tartok a Chelsea-től ezt mondtam korábban is(már jóval azelőtt,hogy az Atlético felmosta velük a padlót,nagy örömömre,mert ők a legszimpibb spanyol gárda,ha nem létezne JUVE,tuti nekik szurkolnék :) ).
Keret alapján - még így is,hogy Mirkon kívül nincs épkézláb csatár - azért nem irreális a 8 közé jutás.
Apuleius 2012.09.01. 21:31:43
Nem, persze, teljesen igazad van, természetesen nem gondoltam, csak a nyilatkozatokból nekem kicsit az jött le, hogy a vezetőség nagyot álmodik a BL kapcsán, s ugyan nem mondták ki soha konkrétan, de azért biztos nem csak a csoportkör túlélésére gondoltak. Persze csak a saját megérzéseimről beszélek, mert tényleg nem fogalmaztak meg célokat.
Szerencsére viszonylag könnyű csoportba jutottunk, de a kieséses szakaszban könnyen elvérezhetünk csatárok nélkül. Engem csak azért bosszant, mert úgy érzem, hogy nem horribilis összegekből lényegesen jobban is erősíthettünk volna a problémás posztokon.
Drughi Di Bianconeri 2012.09.01. 21:43:20
Azért sok múlik majd attól,hogy a csoport 1ők leszünk e,mert nagyon nem mindegy,h. a Valenciával vagy a Bayernnel találkozunk a 16 között (azt hiszem abból a csoportból lesz ellenfél 16 közt,vagy tévedek?), de szvsz. nem földtől elrugaszkodott gondolat a 8 közé várni a Juve-t.
BigP8613 2012.09.01. 21:46:56
Apuleius 2012.09.01. 22:04:08
Hát igen, bőven lett volna jobb opció. Még a gyakorlatilag ingyen, vagy kölcsönbe elhozható támadók közül is eszembe jut hirtelenjében Roque Santa Cruz, Javier Saviola... Bármelyiküket szívesebben láttam volna.
Én úgy tudom, hogy nincs fixálva a BL-ben, hogy a csoportkör után melyik garnitúrából kapunk ellenfelet. A csoportkör lezárultakor sorsolás lesz, ahol csak az azonos országbeliek kerülik el egymást, ezt leszámítva bárkit kaphatunk (persze csoportelsőként csoportmásodikat, csoportmásodikként csoportelsőt).
Drughi Di Bianconeri 2012.09.01. 22:07:47
Akkor ha csoportelsők leszünk,ha nem, lazán megkaphatunk 1 bitang ellenfelet,főleg,ha a D -csoportból lesz ellenfél sorsolva nekünk :/
Azért bízzunk a legjobbakban, már alig várom, olyan rég nem hallottam a BL-himnuszt,miközben a csapatom kezdőjét mutatják,ki vagyok már éhevze a BL meccsekre ! :)
keshudioo 2012.09.01. 22:48:39
Isla zsákba macska, remélem a sérüléséből fel tud majd épülni, és sikeresen beilleszkedik a csapatba. Én a helyében ugyan Armerót hoztam volna a bal oldal gyengesége miatt.
Pogbáról már most látszik, hogy nagyon tehetséges, ingyen remek húzás volt, majd kiderül, hogy be tudja-e verekedni magát a köztudatba, és sikerül-e kulcsemberré válnia. Nehéz helyzetben van, zsúfolt a középpálya. Marrone ebből a szempontból szerencsésebb, hisz a védőink kiesésével ő hátratolható.
Gabbiadini totál felesleges igazolás volt, a 74 meccs 19 gól nem olyan stat egy fiatal játékostól, hogy le kelljen igazolni. Boakye-t viszont jónak érzem, jó felépítése, adottságai vannak, gyorsnak, technikásnak tűnik, a 4 millió a feléért viszont sok.
Bendtner no comment, nem örülök neki, ha már a csapatomban játszik, akkor sok sikert meg 20 gólt kívánok neki, de inkább megtartottam volna Immobilét.
Giovinco nagyon drága volt... A 15-15 gól-gólpassz nem implikálja, hogy a SAJÁT játékosunk feléért fizessünk ki 11 milliót, ugyanis Giovinco nem ér összesen 22 millió eurót.
Összességében ezt az átigazolási szezont ugyanolyanra értékelném, mint a tavalyit. Akkor is jött jobb játékos, jött felesleges is, jött "flop", és jött olyan, akiről nem hittük volna, hogy nagy dobás lesz. Majd év végén látni fogjuk az eredményt. A csatárkérdés "megoldása" bánt, nem is kicsit.
hellan (törölt) 2012.09.01. 23:06:54
-Leali: a fiatalokra költött pénzt úgy gondolom ő egyedül érte meg, bízom benne, hogy benne megtaláltuk a jövő kapusát.
-Lúcio: védelem mélységének bővítésére tökéletes húzás.
-Isla: egyelőre nem tudjuk, hogy mekkora hasznát vesszük majd, hiszen a sérülése miatt pályára nem lépett eddig. Jobb szél kicsit telített, kíváncsian várom h felépülése után emnyi lehetőséget kap.
-Asamoah: zseniális igazolás, fut, üt, rúg, csíp, harap, a tökéletes középpályás, aki még a bal oldalon is zseniális.
-Pogba: az eddig látottak alapján Pirlo kiesése esetén nyugodt szívvel betenném kezdőbe is, kérdés mennyi lehetőséget kap majd.
-Gabbiadini+Boakye: mindketten mentek kölcsönbe a sorsukat ismerjük, hiszen a felnőtt kezdő közelébe sem fognak kerülni, 9,5M euró kidobva az ablakon, pedig mennyi mindenre lehetett volna költeni...
-Giovinco: külön Conte kérésére érkezett vissza. 11M nagyon sok érte, ennyit nem ér, de sztem a bizalmat meg fogja szolgálni, ha formába lendül, kis idő kell még neki.
-Bendtner: 5. számú csatár Matri mögé. Igazából labdák felívelésére alkalmas, mindenhonnan visszaküldték kölcsönből, kissé fura...
Csakis azért jött, hogy a csatárok száma emelkedjen a 3 frontos csata miatt. Nem hiszem, hogy a kezdő közelébe kerülne bármikor is, de ne legyen igazam és hálálja meg gólokkal, hogy leigazoltuk.
Feltételezéseim szerint a Llorentéért felajánlott 20M még vhol megtalálható, köv. nyáron ezt hozzá kell csapni az átigazolási kerethez.
Amit várok a jövőben: januárban meg kell szerezni Llorentét ingyen, a nyáron Bendtner megy vissza. Köv nyáron epdig a Matri/Q kettős egyike helyére kell egy komoly név előre.
A Boakye+Gabbiadini kettősért kiadott kegyetlen sok pénz és Bendtner leigazolása miatt a mercato nálam 7/10-es értékelést kap.
forzajuve16 2012.09.01. 23:10:23
Ez ugyan nem a mercato eredménye, de Marrone játéka és univerzalitása, is üde színfolt.
Jött még Isla, aki minőségileg mélyíti a keretet.
Elöl Gio-ban én reménykedem, talán elkapja a fonalat.
Az annyiszor hangoztatott sztárcsatár persze nagyon hiányzik, de ettől függetlenül nem mondanám sikertelennek a mercatot. Egy megérzés, hogy januárban megpróbáljuk olcsón elhozni Llorentét (ha addig nem hosszabbít), de nem tudom, örüljek-e ennek vagy sem. Jelenleg erősítést jelentene, de hosszú távon nem oldaná meg a problémát (lehet, hogy csak elvenné az esélyét egy nagy nyári igazolásnak).
A fiatalok érkezésének én nagyon örülök. Legtöbbjük nagyon ígéretesen játszott (Masi, Pogba, Boakye), két-három éven belül akár meghatározó játékosok lehetnek. Egyedül Gabbiadini árát sokallom és furcsállom.
Egy szó, mint száz, ugyan még nem egy világverő, de egy igen erős keret ez. A Serie A-ból magasan kilóg és a BL-ben is bárkinek komoly akadályt jelenthetünk. Én bízom egy jó szereplésben, a 8-ba jutással elégedett lennék.
És azt ne felejtsük el, hogy a BL-ből és a stadionból befolyó pénzek miatt jövőre talán lesz végre pénz minőségi játékosok vásárlására.
Tony. 2012.09.01. 23:44:50
Nos 20+20=40, és 40 millióból már a legkomolyabb támadók felé is kacsintgathattunk volna.
Ez a legfájóbb és legesztelenebb bolt amit Marotta csinált.
Victor90 2012.09.01. 23:59:03
Vagy akár Dempsey-t!
Drughi Di Bianconeri 2012.09.02. 00:05:24
Tony. 2012.09.02. 03:05:50
Dzeko+Armero vagy "csak" RvP, de ennyivel már Cavani-t vagy Suárezt is bepróbálhattuk volna. (az más kérdés,hogy odaadták volna-e őket)
Ami tény: Mivel 10 millió már kölcsönbe van adva, így a mostani szezonra mindösszesen egy Giovinco jutott nekünk...Hát kvára ki vagyunk segítve.
Amúgy ez a Gabbiadini, Boakye duó érzésem szerint méginkább rávilágít Marotta dilettantizmusára. 4-5 milliókat kiszórni ilyen játékosok FELÉÉRT, mikor ezek a srácok semmiben nem különböznek Immobile-től,aki még a miénk is volt és tudjuk mi a helyzet vele...
Akkor a vak is látja,ha ő ingyen nem volt jó akk ezek a fiúk miért lennének?! Semmivel nem jobbak és ők sem lesznek a Juve játékosai. Teljesen kilátástalan jövő miatt kiadni ilyen pénzeket, amatőr, kókler módszerre utal ami erre a Marotta-ra leginkább jellemző.
(biztos vmi barom beetette /lehet egy rivális/ hogy micsoda tehetségek,erre gyorsan ráugrott és kifizetett milliókat...)
danimester1 2012.09.02. 08:27:38
A sok hsz.-t olvasva néhánnyal egyetértek!Én is úgy érzem,hogy valóban felemásra sikeredett ez a nyár 1-2 jó húzással.Ami számomra is érthetetlen,az az,hogy miért nem a hiányposztokkal kezdték az igazolásokat.Egyet kell hogy értsek azokkal,akik szerint is csak pénz kidobás volt 1-2 fiatal megszerzése,ráadásul magas áron és egyből tovább adva mindenféle opciókkal,ráadásul nem is fognak a nagy csapat közelébe sem kerülni, hacsak nem ér minket valami sérüléshullám.Szerény véleményem szerint maga az olasz foci ellensége a jó és igazságos FIGC tett nekünk keresztbe sikeresen.Azért gondolom ezt,mert egy igazán komoly és minőségi játékost így megszerezni,hogy a Juventus neve ismét bundagyanúba keveredik még nehezebb,sőt lehetetlennek tartom.Az edzőnk eltiltásáról már nem is akarok külön kitérni.Ezeknek a számlájára is írnám a sikertelen csatár igazolás hiányát,persze Beppe munkásságáról sem feledkezem meg.Amiben bízhatunk,hogy januárban talán pótolhatjuk ezt a hiányosságot talán...Megjegyezném,hogy az Udinesevel a jó kapcsolatunkat kihasználva én a jövő évi mercaton leigazolnám az ő játékos megfigyelőjüket és sportigazgatójukat.:-)Reménykedhetünk abban ránk fognak-e cáfolni,mert egy sikeres BL szerepléssel több esélyt látok minőségi csatár leigazolására,de ez nagyon a jövő zenéje még.
Tony. 2012.09.01. 23:44:50
Teljesen egyetértek,ezért írtam én is,hogy így kellett volna kezdeni.Ha jól emlékszem,akkor Conte azt mondta csak úgy hosszabbít ha kap egy minőségi csatárt.Bár az ő helyzetét nézve még azt sem tartom kizártnak,hogy ha nem sikerül a fellebbezése le fog lépni.
rockitbaby 2012.09.02. 08:33:53
juventino92 2012.09.02. 11:36:09
juve-vozi 2012.09.02. 11:37:38
Apuleius 2012.09.02. 14:15:46
csakajuveésalex 2012.09.02. 15:49:22
Kb 4 éve nem kommentálok semmi féle hírt (lehet sokak örömére) , mert elegem lett a sok tudálékos "barom" okos hozzászólásiból.
Most viszont kedvet kaptam vamiért....
Nagyon sok jó gondolatot olvastam és ezekre írnék pár gondolatot.
Rengeteg összeg repked,de egy dologról nem olvastam senkinél (lehet atfutottam rajt) méghozzá azt , hogy olaszország a fogadási botrányokkal nem lett túl csábító a sztárok számára. A fizetések pl angliához képest majdnem duplája. Így nem kell csodálkozni hogy VP miért nem a juvét választotta,de ez csak egy a sok közüll. Marotta nem egy Moggi aki idén elment volna a Santoshoz és elhozta volna Gansot és Neymart. Csatárt "igazoltunk" : Govi és Bent. Govinak én úgy látom , hogy kell adni esélyt! A mi fiunk, de meg kell nézni azt is , hogy miért 25 évesen kell visszahoznuk és nekem ez a fájó pont. Ezt több helyen is olvastam. A fiatalok mennek kölcsönbe vagy végleg...ezért szar a válogatott is. Az utánpótlás meglenne de szana szét és szar másodosztályú gárdákba "szereznek tapasztalato". Ezzel az erővel mehetnének az MTK ba vagy a Fradiba is. Több lehetőséget a fiataloknak!!! és itt csak az álltalam nem kedvelt agyonmajmolt Barcát tudom felhozni példának.
Bentner egy igazi kakukkfigura nem tudom minek jött nem tudom mit fog csinálni egy JUVÉBA , de kíváncsi vagyok. Szerintem nyáron már angliába lesz.
A csátár összegekről meg csak annyit, hogy ha Matri 15.5M Vucsi20M Giovi 19M Q 12M akkor miért akar Marotta 20M ért sztárt hozni ide???
Nézzük a "számomra pozitívumokat"
Bomba erős középpálya!
Erős védelem!
Egész jó pad!
Remek edző!
Egy fantasztikus Aréna! (amit a bajnokavatón személyesen nézhettem meg!)
Én azt mondom hogy a csatársort nem nézzük akkor bárkivel felvehetjük a versenyt! Nincs csatárunk?! Nem baj van brutális középpályánk! :D
Tavaj 51% át rúgta a középpálya a góloknak.
Forza JUVE FORZA ALEX
Sok sikert Sidnyben! Kár hogy nem látunk a Bl ben , sajnálom hogy elmentél . Én sírtam amikor az utolsó meccsen élőben néztem azt hogy elköszönsz (majdnem 30 perc tapsvihar közepette).
csakajuveésalex 2012.09.02. 15:56:25
Had tud valaki segíteni...azt megköszönném.
Sajnos nincs sport klubom mivel bekötettem azt a ku... digit , hogy nézhessem a juve meccseket erre eladják a spt a thome nak.
valahogy csak erre a csatornára lehet előfizetni?vagy valami jó netes link???
Előre is köszönöm
juve28adam 2012.09.02. 16:09:59
rojadirecta.me