De ki az a Carrera?

Persze, nyilvánvaló, hogy Massimo Carrera a Juve jelenlegi megbízott, eddig veretlen edzője. De honnan jött, miért olyan ismerős a neve? Merthogy minden, a 90-es éves közepén a zebrákat nyomon követő juventinonak, ismerősnek kell csengenie ennek a névnek. De nézzük, hogyan is kötődik a Bianconerihez!

Massimo Carrera_anno.jpgMassimo Carrera 1964. április 22-én látta meg a napvilágot Sesto San Giovanniban, így nem meglepő, hogy a helyi Pro Sestoban kezdett el focizni. Első jelentősebb klubja mégis a dél-olasz Bari volt, amelynek mezét 156-szor ölthette magára öt év alatt. Az itt nyújtott jó teljesítményével hívta fel magára a Juve elöljárói és egyben Giovanni Trapattoni figyelmét.

Ennek eredményeképpen az 1991-1922-es szezont már Torinóban kezdhette az akkor már nem fiatal, 27 éves védő. Védő, hiszen mindig is ez volt Carrera posztja, Trapattoni még jobbszélsőként számított rá -ahogyan a Bariban is ezen a poszton játszott. Már első évében remek szezont futott, így nem csoda, hogy Arrigo Sacchi meghívta az olasz válogatottba a San Marino elleni mérkőzésre, ami a most 48 éves tréner első és utolsó fellépése lett a Squadra Azzurrában.

1994-ben aztán egy bizonyos Marcello Lippi került a csapat élére, aki azonban már a söprögető teendőket bízta rá. A hátvéd itt is legjobbját nyújtotta, alapembere volt a bajnokságot és kupát is nyerő Juventusnak. Rá egy évre aztán Pietro Vierchowod és Paolo Montero érkeztével már kevesebb szerep jutott neki, de a kispadról beállva is ugyanolyan elszántságot és minőséget hozott a csapatba, mint kezdőként. 1996-os eligazolásáig összesen 166 mérkőzést játszott és egy gólt szerzett zebramezben. Ezalatt olasz bajnok és kupagyőztes lett, megnyerte a Bajnokok Ligáját, az UEFA kupát, az Európai szuperkupát és az olasz szuperkupát. Magyarul mindent, amit klubszinten el lehet érni, azt Massimo Carrera elérte. Olyan nevekkel lépettt együtt pályára, mint Roberto Baggio, Andreas Möller, Didier Deschamps, Gianluca Vialli, Antonio Conte vagy akár Alessandro Del Piero.

Massimo Carrera_oltonyben.jpgBrilliáns nevek, nagy csapat, értékes trófeák. Ezek után Carrera az Atalanta felé vette ez irányt, aminek kapitánya és vezére lett. Pályafutását 2008-ban fejezte be, később a Juventus ificsapatait koordinálta, majd szerepet kapott a korábbi játékostárs, Conte edzői stábjában.

Életrajza és eredményei alapján egy biztos: Massimo Carrera a Juventus történelmének egy fontos darabkája. Ott volt az emlékezetesen pillanatokban, küzdött, hajtott a csapatért. Ugyanúgy, ahogyan most edzőként teszi. Hiszen Conte is ezt tenné, mert kell a Spirito Juve, ... most pedig Carrera játssza Contét.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr344737308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regularjohn 2012.08.29. 10:54:27

egyébként jogos a cím, és köszi az összefoglalót, habár a 96-os bl győzelmet már juve drukkerként néztem, de carrerara nem emlékszem :(

Forza Carrera, Forza Conte!

TeOmo (törölt) 2012.08.29. 11:27:57

Ja, vágom, nem ma kezdtem a csíkozást, az komoly csapat volt. :)

Cannavaro 2012.08.29. 11:56:01

én pont 96-ban, lettem juve drukker!! vialli volt a nagy kedvenc!! carrera-ról, most nyár elején hallottam először!!! :)

AveJuve 2012.08.29. 12:00:22

Forza "La bandera" Carrera

TeOmo (törölt) 2012.08.29. 12:01:40

@juve1986: Simán, Vialli a legnagyobb király. :) Ott volt Carrera is a nagyok között, de nem csodálom, hogy nem sokan emlékeznek rá, nem semmi névsorban bújt meg.

MrJuventus 2012.08.29. 12:02:53

Eddig nem tudtam róla gyakorlatilag semmit és lusta voltam utána keresni. Köszönöm az oktatást, FORZA JUVENTUS!!!

zrinyisz 2012.08.30. 07:46:35

2008-ban 44 évesen fejezte be? jól látom?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása