Az apró termetű támadó még keresi a helyét a csapatban, de panaszra oka nem lehet, hiszen mind a Malaga, mind a Benfica ellen jó teljesítményt nyújtott, és Alessandro Matrival is remekül megértették egymást.
Giovinco úgy hiszi, jól játszottak Salernóban a spanyol csapat ellen, azonban ennél sokkal több rejlik a Juventusban.
"Jól játszottunk, de tudjuk, hogy képesek vagyunk ennél többre is. Továbbra is rengeteg munka vár ránk, és mindent bele kell adnunk, hogy kivitelezni tudjuk az edzőpályán tanultakat."
AtomAnti furcsának nevezte, hogy a Malaga elleni mérkőzésen Conte csak a páholyból nézte végig a mérkőzést.
"Hogy milyen volt Conte nélkül? Furcsa, mert hozzászoktunk, hogy folyamatosan halljuk a hangját. Meg kell mutatnunk, hogy ez nem kifogás, mi ennél erősebbek vagyunk."
Andrea Agnelli meglátogatta az edzőpályán munkálkodó játékosokat, és azt kérte tőlük, ne törődjenek a Scomessopoli fejleményeivel.
"A minap Agnelli elnök azt mondta, hogy csak arra gondoljunk, ami a pályán történik."
Giovinco két évig játszott a Parma csapatában, a Bianconeri idén nyáron vásárolta vissza a fél játékjogát 11 millió euróért. A játékos azt is elmondta, nem lenne nehezére, ha egy napon hordhatná Del Piero mezét.
"A múlttal összehasonlítva most minden más, de szeretnék kizárólag a jelenre koncentrálni. A Malaga ellen 12-esben léptem pályára. Tetszik a szám, ha örökre marad is, de ha Conte nekem adná a 10-est, az még jobban tetszene."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2012.08.06. 12:20:36
A 12-es pedig nagyon jó lesz neked. Bár jobb lenne egy egyszámjegyű mez, hogy biztosan elférjen a hátadon, de majd egy betűmérettel kisebbre veszi a 12-est a Nike, külön a te kérésedre.
babo0410 2012.08.06. 12:32:20
juve28adam 2012.08.06. 12:37:19
Amúgy igen ,jó lesz ez a mezszám neki, a tízes felejtős.
@babo0410: Trezeguet -nél(nál) nincs jobb befejező a Földön.. ,olyat még nem találtak fel :D ;)
keshudioo 2012.08.06. 12:38:21
De szemét vagy :DD
Cannavaro 2012.08.06. 12:41:04
babo0410 2012.08.06. 12:45:07
TeOmo (törölt) 2012.08.06. 13:18:01
Érdekes lesz ez a lelátós dirigálás, körülbelül semmit sem ér, na jó, annál kicsit többet.
Félre van téve a klasszis csatárnak a tízes mez, de ki tudja, hogy jön-e olyan. Bevallom őszintén, én is örülnék, ha nem adnák még oda Giovinco-nak a legendás számot, de idővel kiérdemelheti.
Tony. 2012.08.06. 13:26:53
12-es meg pont megfelelő, ne ácsingózzon a 10esre. Ha nem jön RvP esetleg Dzeko akkor ne kapja meg senki!