Nincs vádalku! Tárgyalás következik!

Antonio Conte nem egyezett bele az újabb vádalkuba, így további tárgyalások következnek az ügyében.

Conte Antonio_karba tett kéz.jpgÓriási fordulatot vett az olasz fogadási botrány, miután tegnap a bizottság nem volt hajlandó elfogadni a Conte és Palazzi által egyeztetett vádalkut. Jelentések szerint Contéék újabb vádalku benyújtására készültek, azonban ma ő és ügyvédjei bejelentették, nem akarnak újabb egyezkedésbe bocsátkozni, így bírósági tárgyalás lesz az ügyből. Conte így 15 hónapos eltiltás elé nézhet.

Az olasz sportbíróság sajátossága miatt Conténak és ügyvédjének kell bizonyítania a szakvezető ártatlanságát. A menedzsert Filippo Carobbio rángatta bele a fogadási botrányba, s a többi 23 Siena játékos hiába tanúskodik mellette, az ügyészség hajthatatlan: Stefano Palazzi 15 hónapos eltiltást akar kiharcolni Conténak a jelentés elmulasztása miatt.

A Siena csapatának vádalkuját szintén visszautasították a tegnapi nap folyamán, azonban úgy tűnik, ma elfogadtak egy 6 pont levonásról szóló büntetést, mert Carobbio az ő kötelékükben állt a megbundázott mérkőzések ideje alatt.

Conte büntetése azt jelentené, hogy a szakvezető nem ülhet le a kispadra, nem léphet be az öltözőbe és az sajtótájékozatón sem vehet részt a mérkőzések napján, de továbbra is edzheti a csapatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr664692576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Apuleius 2012.08.02. 16:45:44

Ha Olaszországban létezne igazságszolgáltatás, s nem lenne velejéig korrupt az egész rendszer, akkor akár bizakodóak is lehetnénk a tárgyalások várható kimenetelének ügyében. Sajnos a Calciopoli kapcsán lezajlott, egykori és legutóbbi, tárgyalások tapasztalatai alapján bármi, az égvilágon bármi megtörténhet.

Amúgy, mivel Conte nem kapna teljes körű eltiltást, s "csak" a meccsek alatt nem működhetne edzőként, a Juventus számára presztízskérdés lehet (s az kell legyen), hogy kitartson Conte mellett, akár 3 hónapra meszelik el, akár 15-re. A kispadra házon belül kell találni helyettest, ha odáig fajuk az ügy.

keshudioo 2012.08.02. 16:48:41

@Apuleius: Kitartanak mellette, Agnelli már nyilatkozott is a hivatalos honlapon.

Engem csak az érdekel, hogy ha az Olasz Szövetség el is tiltja Contét, hogy jönnek ők ahhoz, hogy a BL meccsekről is eltiltsák?

Valamint, ha nem hisznek a többi 23 Siena játékos állításának, miszerint Conte ártatlan, és soha nem mondta azt, amit Carobbio állít, akkor nem kellene mind a 23-at bíróság elé állítani eskü alatt való hazugságért?

regularjohn 2012.08.02. 16:54:07

ahogy olvastam most elkezdték szétszedni carobbio állítását, állítólag vannak benne ellentmondások, illetve pl. azt vetik fel, hogy carobbio bement az ügyészségre, elmondta a kis mondandóját, és a kutya meg nem kérdőjelezte, hanem egyből indult az eljárás. arra próbáljuk kihegyezni a dolgot, hogy ez carobbio személyes kis harca contéval szemben...

marha kiváncsi lennék, hogy ki és mennyit fizetett carobbionak ezért...

babo0410 2012.08.02. 16:57:12

@keshudioo: Igazad van, mert hamis tanúzásért a 23 játékost meg kéne büntetni. De én még mindig azt nem értem, ha Conte nem bundázott miért akarnak 3x súlyosabb büntetést neki, mint akik bundáztak? Hihetetlen, és annyira egyértelmű, hogy utaznak a Juventusra.

Apuleius 2012.08.02. 17:04:50

@keshudioo:
Agnelli nyilatkozatát nem láttam, de nagyon helyes! Én azon sem lepődnék meg, ha az olasz hazugságszolgáltatás istenítéletnek vetné alá Conte-t, s tűzpróbával, vagy vízpróbával kellene bizonyítania igazát. Jogi nonszensz, hogy más bizonyítékok hiányában (nincs hang- vagy képfelvétel stb.) egyetlen tanú vallomása alapján, minden más tanú vallomásának asztalról lesöprésével ítélkezzen a bíróság. Tényleg az a baj, hogy a gyakorlatot látva, bármilyen tragikomikus végkifejlet bekövetkezhet (lásd Calciopoli).

maco79 2012.08.02. 17:40:29

Egyszer volt olyasmiről szo hogy ha igy folytatódik akkor megprobálnak átiratkozni a Francia bajnokságba.

Rivendell 2012.08.02. 18:01:28

ezt én hoztam fel,hogy másik bajnokságba kéne menni:-D

maco79 2012.08.02. 18:17:02

Nem arra gondoltam. Valamikor még 2008 ban mikor nem voltunk megelégedve a birok ténykedésével. Akkor nem csak mi hanem több csapatrol volt szo.

Csucsukaaa 2012.08.02. 18:23:29

Rohadjanak megf ezek a szarháziak...az nekik egyáltalán nem számít h ezzel az olasz ligát és szövetséget bepocskondiázzák..a lényeg h a JUVE nak szar legyen..szarházi senkik..kész vicc h a "bűnösök" 4-5 hónappal megússzák míg Contet és Bonuccit évekre...
Nem csodálkoznék ha Conte vhogy úgí nyilatkozna mint Gabriel Cash.. a Tango és Cash ben! Szívem szerint én ezt mondanám az ügyészségen....
www.youtube.com/watch?v=dwPB83A7dXg&feature=related

Csucsukaaa 2012.08.02. 18:41:52

@csakajuve11: Áááá hülye vagy? elesdére szpííd???
Vicc..és azt is elhiszem h emiatt nem tudunk nevesebb játékost igazolni:S
Egész piemontnak külön kéne vállnia ettől a fostól

Libatepertő 2012.08.02. 18:52:30

Na már csak egy kérdés:Mi szerzünk vmi maffiozót,aki azt állítja,hogy az Inter és a Milan 2000-es évek óta eladta a meccseit,akkor azokat is ki kell vizsgálniuk ugye?
Csak mert érdekelne,hogy azt ők hogyan bizonyítanák be?

Csucsukaaa 2012.08.02. 19:04:14

@Libatepertő: Először is jönne moratti megpróbálnák jobban lefizetni mint mi ha nem sikerül jön berlusconi és a törvénynek mindig igaza van..ennyi lenne sajnos:S

Tony. 2012.08.02. 19:06:53

Dühöngő-ben vki már felvetette, hogy ezután a nevetséges eljárás után nem lehet vmi európai szervezethez folyamodni esetleg jogorvoslatért? Nem értek ehhez, de ilyen kabaréba illő dolgokat normális nyugati államokban, európai normák között nem lehetne megcsinálni szerintem.

babo0410 2012.08.02. 19:24:54

Vége a tárgyalásnak, ítélet a jövőhéten. Frankó. A bajnokság rajtjáig nem lesz ítélet? Vagy mi? Elhúzzák? És a legszebb, hogy így nem tudja augusztusban letölteni az első hónapot Conte a büntetéséből. Remélem pozitív ítélet születik, és Contet felmentik! Ha nem, akkor jöhet az új edző!

babo0410 2012.08.02. 19:26:41

Ja és így a lehetséges klasszis igazolás is csúszik, amíg nincs lezárva a per, és nem lesz biztos pont, addig játékosokat se tudunk igazolni. Ezzel is jól keresztbe tesznek nekünk.

adams24 2012.08.02. 20:10:34

nagyon egyszerű a dolog! Olasz oldalak írják,h.ha megint büntetnek minket akkor nem szabad engedni a játékosokat a válogatottba!!Egyet kell értsek ! Kikaparja gyakorlatilag a Juve a válogatottnak az ezüstérmet ,ezek meg megszopatnak utána??vicc! Nem szabad engedni senki a válogatottba ,még akkor sem ha ez a játékosoknak is büntetés!

keshudioo 2012.08.02. 20:19:27

@adams24: Ebben az esetben megint csak megbüntetnék a csapatot, ez ugyanis illegális.

maco79 2012.08.02. 21:28:41

De ha a játékos nem akar meni akkor nem illegális.

keshudioo 2012.08.02. 22:23:32

@maco79: Egyelőre a csapat nincs benn közvetlenül a botrányban, így nem hiszem, hogy ez a forgatókönyv - hogy senki ne akarjon a válogatottban játszani - mostanában megvalósul.

lavecchiasignora 2012.08.03. 00:09:57

Nem hiányzik nekünk hogy egy ember miatt szenvedjünk (Moggi 2006)! Valahogy belekeveredett szegény Conte, vigye is el a balhét! Bariba is ,Sienaba is ő volt az edző a bundázás alatt, de ő nem volt benne soha...! Én JUVÉS vagyok nem CONTÉS! Szidjatok nyugodtan, leszarom, de "valamit" tud Conte. Kell a sztárcsatár, a középsővédő(Conte Bariábol Bonucci valami bundázás miatt eltiltást vár...) meg az uj edző! lehet hogy megfogtok rám haragudni, de én látok is, nem csak nézek a szememmel! irtam három napja is, akkor is kiokositottak az Okos,tudatos,értelmes FANok! Nem tudom ők hol voltak a másodosztályba valo kizárás és az ott töltött év alatt? bocsánat a még akkor meg nem születettektől!!!! FORZA JUVE! FORZA DEL!!!

keshudioo 2012.08.03. 00:23:26

@lavecchiasignora: "Conte Bariábol Bonucci valami bundázás miatt eltiltást vár"

Az már rég nem Conte Barija volt...

2012.08.03. 00:24:51

@lavecchiasignora: én nem szidni, vagy kiokosítani akarlak, csupán a véleményemet mondom el: 2006 óta szenved a csapat, egy edzővel sem tudott előbbre lépni. Aztán jött Conte, aki még edzőként nem, de játékosként már legenda volt. És valami olyasmit tett le az asztalra, amire még nem volt példa. Bajnoki cím és néhol olyan játék, amit a '96-os Juve óta csak keveset láttam (igen, majd 20 éve vagyok Juve szurkoló). Elismerésre méltó a megalkuvást nem tűrő támadó játék, a játékosok felszántják a pályát a csapatért. És Ő mindig is a Juventusért élt és most is él, és ezért megérdemli, hogy a Club és a szurkolók is kiálljanak mellette.

Tony. 2012.08.03. 02:03:59

@lavecchiasignora: Hidd el,hogy nem te vagy itt az egyetlen ősrégi Juvefan, és képzeld a nagy többség aki idejár együtt szenvedte végig az elmúlt éveket. Úgyh ilyen megjegyzéseknek nem sok értelme van.

Ahogy Dr.Grant is írta (és amit te is beláthatnál) Conte nem egyszerűen az edzőnk, ő pont 06 miatti szpások után kb egy messiásként érkezett, veretlenül bajnokságot nyerve,visszaadva a szurkolók büszkeségét. Ezt a Juvet nem egyszerűen átvette, ez a Juve, a játékával,mindenével együtt ő maga! Az ő elképzelése,az ő taktikája,az ő csapata.
Ezért lenne őt nehezebb elengedni és ezért ragaszkodik hozzá mindenki.

De én pl. nem tartozom az érzelgős szurkolók közé,így megértem az álláspontodat és szerintem is erősen el kell gondolkodni azon, hogy a klub meddig tart ki mellette, ugyanis évekig nem lehet várni rá.

TeOmo (törölt) 2012.08.03. 17:18:55

Eh, azért Conte elődjeit nem volt nehéz feledtetni.
Nagy kedvencem volt játékos korában is, nagyon jó évet zárt, de nem messiás.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása