Olasz sajtóértesülések szerint szinte biztosra vehető, hogy a mai napon megegyezés születik a Parma és a Juventus között Sebastian Giovinco tulajdonjogát illetően.
A válogatott játékos a két klub közös tulajdonában van, de a 2011/12-es idényben mutatott remek teljesítménye után borítékolható volt, hogy elhagyja jelenlegi csapatát.
Bár több klub, köztük az Inter is érdeklődött Giovinco iránt, úgy néz ki, a Parma és a Juventus mégis meg tud egyezni a játékos áráról.
A sajtó tudni véli, hogy a Bianconeri 11 millió eurót fizet majd Giovinco játékjogának másik feléért, bár a Parma 15 millió eurót szeretett volna érte kapni. A torinóiak a vételárat játékosok bevonásával csökkenthetik még tovább.
A Parma 2010-ben kapta kölcsön a most 25 éves támadót, majd egy évvel később 3 millió euróért megvásárolták játékjogának 50 %-át.
Giovinco ebben az idényben 36 mérkőzésen lépett pályára, és ezalatt 15 gólt szerzett. Most Antonio Conte külön kérésére térhet vissza Torinóba.
A játékos megvásárlása a keret jövő évre történő megerősítésének része lehet, de az is elképzelhető, hogy - játékjogának teljes birtokában - egy másik sztártámadó leigazolásába szerezné majd a Juventus bevonni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.