A 2012/2013-as szezonban nem lesz három aranycsillag a Juventus mezén, de a klub címere módosulni fog és a "30 a pályán" feliratot fogja tartalmazni. Ezt a Juventus marketing igazgatója, Francesco Calvo mondta el a Sky Sport 24-nek.
"Amint tudják, az a Scudetto, amit most megszereztünk, a Juventus visszatérését jelenti a győztes útra. Itt a Juvénál, meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a győzelemnek nagyon különleges íze van. Ahogyan az elnökünk is mondta, visszatértünk a pokolból a mennybe."
"Hosszú hetekig arról szóltak a beszélgetések, hogy felkerül-e a harmadik csillag a mezre, vagy sem. Ezekbe a beszélgetésekbe különböző véleménnyel rendelkező emberek vontak be, az újságíróktól kezdve a hatóságokig, de a Juventus nem vett részt ezekben a vitákban, mert tudtuk, hogy csak a klub a szurkolókkal közösen határozhatja meg az identitásunkat."
"A meznek képviselnie kell a Juventust és a hozzá kötődő embereket. Ez az ok, amiért a liga megadta a lehetőséget, hogy ne legyen rajta csillag.Annak érdekében, hogy az identitás kimutatásra kerüljön a pályán és ünnepelni tudjuk ezt a nagyszerű győzelmet, a legjobb lehetőség az, amit Agnelli elnök úr javasolt, hogy változtassuk meg a címert."
"Az igazgatóság május 10-én jóváhagyta a módosítást, így a Juventus következő mezén a "30 a pályán" felirat lesz látható a hagyományos ovális címer alatt."
Végezetül Calvo még egy bejelentést tett az idegenbeli mezzel kapcsolatban.
"Hamarosan bemutatásra kerül és teljesen fekete lesz."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.