Olaszország válogatottja számíthat az újdonsült bajnok, Giorgio Chiellini tapasztalatára, a védő ugyanis megerősítette, hogy teljesen felépült sérüléséből. Chiellini, aki 2004. novemberben debütált a Squadrában, sérülése miatt már a Coppa Italia fináléját is kihagyta, de szerencsére épp időben tér vissza.
A védő a csapat bázisán, Krakkóban tartandó sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon várja már a C csoport legnagyobb érdeklődésre számon tartott mérkőzését, a regnáló bajnok elleni összecsapást.
"Szerencsére a sérülés sokkal kevésbé volt súlyos, mint attól korábban tartottam. .. Kár, hogy Andrea [Barzagli] hiányozni fog, de így is készen állunk, hogy három védővel játsszunk - De Rossi már megmutatta, hogy képes így játszani."
"Prandellinek nagy van tapasztalata és több különböző alternatívát akar átgondolni. Több stílust is kipróbáltunk már a saját klubjainkban, így most meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt és egy közös elképzelést a játékban."
Chiellini tudja, hogy teljes egészében a spanyolok elleni meccsre kell most összpontosítaniuk.
"Az a fontos, hogy kisegítsük egymást a pálya minden szegletén. Mérsékelnünk kell a minőségi játékukat és figyelembe venni az erősségeiket, ahogyan a gyengeségeiket is. Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, ami dominált az elmúlt négy évben, de mi a megfelelő motívációval akarunk játszani."
A csapat látogatást tett az auschwitzi koncentrációs táborban is, amiről szintén ejtett pár szót a védő.
"Igazán megrázó élmény és nehéz szavakat találni rá. Ezek azok a dolgok, amiket tanultam az iskolában, de teljes egészében más saját szemmel látni, különösen a túlélők történeteit. Ez a tapasztalat örökké a szívünkben marad."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.