Buffon a fogadási botrányról

Gigi Buffon kisebb sérülést szenvedett a tegnapi, sima 3-0-ás vereséggel végződő Oroszország elleni barátságos mérkőzésen. Erről és az őt ért fogadási vádakról beszélt.

Gigi Buffon_sapkaban.jpg

"Egy kis roppanás volt a vállamban és azért mentem le (a pályáról), hogy kíméljem, de rendben vagyok." - kezdte a portás a RAI Sportnak.

Ezután a beszélgetés a fogadási botrány medrébe terelődött. Az újságok tudni vélik, hogy Buffon 1,5 millió eurót adott egy parmai trafikosnak, akinek egyébként  fogadásokkal is foglalkozik.

Buffon ragaszkodik ahhoz, hogy a kifizetett összeg egy Rolex óragyűjteményért cserébe került a trafikoshoz.

"Nem kell tisztáznom semmit, mert minden világos. A kiadásaim, akár egy órakollekció, akár segítség egy barátnak, hogy házat vegyen, privát dolog és nem tartozik senkire."

"Valaki eldöntötte, hogy elterjeszti ezt a médiában. A következő alkalommal egyszerűen csak elmondom majd mindenkinek, ha költök valamire. Így legalább erőfeszítést spórolunk." - mondta élcelődve Buffon.

"Természetesen tegnap éjjel nagyon ideges voltam, de nem tettem semmi rosszat és nem is öltem meg senkit. Minden teljesen tiszta a könyvelésemben, így nem kell félnem. Irtózatos szégyen látni a spekulációkat és embereket, ahogyan más emberi lényekkel játszadoznak."

A játékosoknak tilos futballmeccsekre fogadniuk, de Buffon, állítása szerint a múltban több más sportágra is fogadott már.

"Nem szegtem meg semmilyen szabályt, sem sport-, sem jogi szabályt. Van egy óragyűjteményem és segítettem egy barátnak, hogy földet vásároljon. Ez az én dolgom és 18 hónappal ezelőtt már vizsgálódtak ez ügyben, de nem találtak semmit."

"A botrány kiábrándító, nem tiszteli a labdarúgást és ez szintén igaz akkor, ha a kisebbségről beszélünk. Ezért a többséget védeni kell." - fejezte be a világbajnok hálóőr.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr494604421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása