A bajnokság hajrájában vagyunk, és Antonio Conte úgy véli, csapata képes a legvégsőkig küzdeni. A 42 éves tréner büszke csapata 34 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatára, melyet a délutáni, Novara elleni piemonti derbin sem szeretne megszakítani.
"Hinnünk kell magunkban. Már nagyon messzire jutottunk, az idény elején erre senki nem mert volna gondolni. Lehetőségünk van történelmet írni, és ez most már csak rajtunk múlik. Rendkívüli dolog lenne, ha pedig mégsem sikerül, akkor is szilárd alapokat fektettünk le a jövő számára."
A Cesena hétközi legyőzése óta rengeteg dicséretet kap a Juventus, és sokan már a Scudetto legfőbb esélyeseként emlegetik a csapatot. Conte azonban nagyon is tisztában van azzal, hogy a hátralévő néhány forduló egyáltalán nem lesz sétagalopp.
"Négy mérkőzés van hátra, mindegyiken a maximumot kell nyújtanunk. Ha azt gondolják, hogy korán fogunk inni a medve bőrére, egyáltalán nem ismernek bennünket."
"Két klub harcol most a bajnoki címért. Az egyik esélyesként, a másik viszont esélytelenként kezdte az évet. Játékosként többször alakult úgy, hogy végül mégis mi győztünk, pedig senki nem számított rá. Persze erről korai még beszélni, hiszen eddig semmit sem nyertünk."
A sajtótájékoztatón ezután a Novara elleni mérkőzésre terelődött a szó. A Juventus egymás után másodszor lép pályára kiesés ellen harcoló, műfüves pályán játszó csapat ellen.
Conte egyáltalán nem akarja lebecsülni Attilio Tesser csapatát, akik ugyan nyolc pontra állnak a kiesés elkerülésétől, legutóbbi mérkőzésükön 2-1 arányban mégis legyőzték a Laziót.
"Ha végül mégsem maradnak bent, attól még megérdemlik a dicséretet, mert jó példát mutattak. Tavaly igen látványos futballt játszottak, és sikerült feljutniuk a Serie A-ba. Itt már voltak nehézségeik, de végig kitartottak az elképzeléseik és stílusuk mellett."
"Cesenában egy olyan csapat ellen játszottunk, akik teljesen visszaálltak és védekeztek. Most viszont egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, akik saját játékukat játsszák. Minden tőlük telhetőt megtesznek majd, hogy nehéz helyzetbe hozzanak bennünket."
Conte ezúttal nem számíthat majd a sérült Pepe, és az eltiltott Matri játékára.
A zsúfolt bajnoki menetrend miatt Conte elárulta, hogy az egész csapattal beszélt a Novara elleni kezdőcsapat összetételéről.
"Pontosan tudnom kell, milyen állapotban van Quagliarella és Del Piero. Fabio kisebb izomproblémával bajlódott, míg Alex fáradtnak tűnt, és a többiektől külön edzett. Minden játékosommal beszélni akarok, látni szeretném, hogy érzik magukat. Ha jó formában vannak, nem lesz változás a Cesena ellen látott csapathoz képest."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.