Antonio Conte megerősítette, hogy Fabio Quagliarella a kezdő tizenegyben lesz a szombat esti, Palermo elleni mérkőzésen.
Bár a támadó mindeddig csak 5 mérkőzésen volt kezdő a Serie A-ban ebben az idényben, a Barberában a kezdő csapatban lesz, miután neki köszönhető az előző, Napoli elleni mérkőzés 3. gólja.
"Quagliarella jó formában van, és benne lesz a kezdő csapatban holnap." - mondta ma reggel Conte. "Hogy szélső lesz-e vagy befejező csatár? Két támadóval is tudunk játszani..."
Az elmúlt hetekben Conte a 4-3-3-as és az 5-3-2-es formációt alkalmazta, és hozzátette, nem Quaglirella az egytelen, aki változtatja a pozícióját.
"A következő három mérkőzésen a Palermo, a Lazio, és a Cesena ellen fogunk játszani. Ha a teljes kerettel számolhatok, akkor meccs közben fogom alakítani a felállást. Úgy gondolom, lesz néhány változtatás."
A Juventus csak 2 ponttal áll a Milan mögött, és Conte nyomást akar gyakorolni a Rossonerire, ahogy azt a 12 perces beszédében hangsúlyozta.
"Csalódott vagyok, hogy az újságíróknak felvették a beszédemet. Talán a jövőben kicsit trükkösebb leszek."
"Nem gondolkozunk azon, mit fog tenni a Milan. Csak magunkkal foglalkozunk. Holnap egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Egy meccs, ami segíthet elérni célunkat."
"A Milan két ponttal vezet előttünk, és könnyebb mérkőzések várnak rájuk. De jó úton haladunk. Nyernünk kell és várnunk, hogy a Milan elbukjon."
"A legjobb formánkat nyújtjuk, hogy ne kelljen a szezon végén szégyenkeznie senkinek."
Contét a fogadási botrányokkal kapcsolatban is kérdezték, ugyanis felmerült a neve az előző idény egy Siena mérkőzésével kapcsolatban.
"Nincs szükség rá, hogy védjem magam bármivel kapcsolatban is." - mondta - "Inkább vagyok csalódott az üggyel kapcsolatban, mintsem meglepett."
"Ez az egész egy koholmány, nincs semmilyen bizonyíték. Se egy telefon, se egy üzenet. Ha úgy gondolják, hogy most emiatt a Milannak adnánk a Scudettót, tévednek."
Contét 2013. júniusáig köti szerződés a Juventushoz, amit hamarosan megújítanak.
"A megfelelő időben mindenre választ kapnak." - mondta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.