Del Piero jövőjéről beszélt Marotta

A Juventus igazgatója, Beppe Marotta Del Piero esetleges (nem) maradásáról beszélt, aminek lehetősége a milánóiaknak lőtt gólja után ütötte fel fejét a médiában. Azonban, hogy előre lelőjük a poént, sok jóval nem kecsegtet Marotta.

Alessandro Del Piero"Az elnök úr egyértelmű volt." - mondta az igazgató.

Andrea Agnelli még a szezon elején a részvényesek közgyűlésén jelentette be, hogy az idei lesz Alessandro Del Piero utolsó idénye zebracsíkos mezben.

"Ami Del Piero jövőjét illeti? Agnelli elnök úr egyértelmű volt ebben a kérdésben." - mondta Marotta a Tuttosportnak. "Őszintén szólva, már most is túl sokat foglalkoztak ezzel."

Pedig a Kapitány, mint tudjuk, szívét-lelkét adta és adja most is a klubért. A múltban például a Barcelonát és a Manchester Unitedet is visszautasította az ő szíve "hölgyéért".

"Del Piero maga a Juventus." - nyilatkozta a játékos korábbi ügynöke, Claudio Pasqualin a TMW-nek. "Pályafutása csúcsán a Manchester Unitedet és a Barcelonát is visszautasította. Csupán szerelemből."

"A Juventus kell, hogy a jövője legyen! Remélem, hogy Angelli egy 180 fokos fordulatot tesz, már ami a korábban hozott döntését illeti. Remélem, hogy egy újabb szezont végigjátszhat azután pedig igazgatói pozíciót kap a klubnál. A Juventus nem vétene hibát, ha megtartaná."

"Ugyanez történt Pavel Nedveddel is. Del Piero a Juventus történelmének egy darabja, ezért maradnia kellene.

Del Piero 19. idényét tölti szeretett csapatánál, de minden jel arra utal, hogy nem lesz 20. A legvalószínűbb, hogy a Capitano külföldön folytatja pályafutását.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr424655182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bfeco 2012.03.31. 19:32:29

Komolyan én ezt nem értem. Legnagyobb játékosunk, most az a pár millió számít??? Annyit pénzt baztunk már el fos játékosokra. Del Pieronak itt kéne letenni a lantot. Komolyan nevetséges Marotta és elhúzhat meleg éghajlatra.... Matri meg többi csatár impotens, de Kapitány azért megmutatta!:)

Peruzzi 2012.03.31. 19:35:53

Nevetséges nem ezt a bánásmódot érdemli és tarom annyira kritikus embermek holott nem ismerem,de ha érezné hogy nem tud adni a csapatnak akkor ő maga mondaná azt hogy ennyi.De így ez rohadtul nem szimpatikus hozzáállás a vezetőségtől.

juve28adam 2012.03.31. 19:38:36

Senkiházi Bonuccival hosszabbítanánk és a mi IKONUNKKAL nem....ki érti ezt? :( szomorú

Ismeretlen_181235 2012.03.31. 19:42:32

Az értem, hogy nem kap lehetőséget, mert nem egy 36 évesre kell építeni a csapatot - de Pirlo sem fiatalabb és függői lettünk. Ha pedig egy Boriello féle szerencsétlen lehet nálunk kezdő, akkor Ő miért nem? - fogalmazódik meg mindenkiben a kérdés. Marotta és a vezetőség pedig megint hatalmas nagy baromságot csinál. A capitano most ismét lelkes és szorult helyzetben bevethető lenne mint mentőöv - mert ugye beállása mindig pozitív változást hoz a játékban. De ha nem is akarnak vele hosszabbítani, miért kell ezt a lelkesedést legyilkolni? Azt megmondták, hogy nem hosszabítnak és azóta egyre többen jelentkeznek be érte. Teljesen felesleges volt most ezt lenyilatkozni újra. Idióta vezetőség!!! Inkább mondanák azt neki négy szem közt, hogy ha akar még játszani, fogadjon el egy ajánlatot a szezon végéig, de ne nyilatkozzanak ilyenek.... BARMOK!!!

Ismeretlen_183096 2012.03.31. 19:53:52

Komolyan mondom én szégyellem magam a vezetőség helyében. Miért nem lehet vele hosszabbítani? Nem tett ennyit a csapatért? Aztán ő majd eldönti, hogy szeretne-e maradni, vagy inkább elmegy levezetni valahova. Az meg a minimum, hogy a vezetőségben felajánljanak neki egy helyet, visszavonulása után, mint Nedvednek anno.

FJ 2012.03.31. 20:12:38

ToTTy-Juve bocs de Pirlo 32 éves. Ebben a korban a 4-5 év kurva sok különbség. De akkor sem kellene elengedni Del Pierot.

Tony 2012.03.31. 20:27:48

Én meg azt nem értem,hogy mi a fsz bajuk van vele,hogy ennyire el akarják küldeni, ellentmondást nem tűrően? Mit tett,hogy ennyire böki a csőrüket? Mocsok banda. Ahelyett,hogy Agnelli és Marotta kézen -fogva lemenne minden meccs elején az öltözőbe és egyik az egyik,másik a másik cipőjét kifényesíti a kapitánynak pályára lépés előtt... Egyszerűen értelmes magyarázat nincs erre. Ebből a szempontból tanulhatnánk a Milantól,ahol megbecsülik a "nagy öregeket". Inzaghi lassan negyven,de ott van,mert megérdemli, Alex meg segíteni is tud még a csapaton. Elképesztő!

Ismeretlen_136749 2012.03.31. 20:51:08

Lehet naív vagyok, de még mindig bízom benne, hogy van valami a háttérben, amiről nem tudunk. Mondjuk egy ügyes marketingfogás. Bárcsak!

Ismeretlen_108746 2012.03.31. 21:08:13

Marotta nyilatkozatának Football Italia-s változatában van még egy érdekes mondat a várható igazolásokkal kapcsolatban: “We will sign players who perhaps might not hit headlines with their names, but who will be useful for the style of football our Coach plays.” Ez számomra azt sejteti, hogy el lehet felejteni a "majd a BL miatt komolyan erősítünk" szólamokat és Higuain nevét, ebből újabb Padoin-ok és Giaccherini-k lesznek.

Kotrevák Kelly 2012.03.31. 21:28:58

Marotta, meg Andrea Agnelli sehol sem voltak, amikor Del Piero már isten volt, erre idejönnek és majdnem elzavarják, h menjen, ahová akar. Kérdem én, Nedveddel mér nem csinálták ugyanezt?

Ismeretlen_78587 2012.03.31. 21:58:20

Abszolút méltatlanok az ilyen nyilatkozatok, pláne egy olyan embertől (olyan szegmensből----menedzsment), ami a csapat leggyengébb pontja. Egy ilyen kvalitású játékost, aki sarkított példával élve, ha 5 évig maradna, is kevesebb pénzt kapna, mint Amauri az elmúlt év(ek) zérójára, ráadásul a Kapitány sosem a pénzéhségről volt híres, még jelképes összegért is maradna. Szép gesztus lenne viszont, ha 1 éves hosszabbítással, a Bl esetén a csoportkörökben kisebb csapatok ellen, ha minimális időre is, de pályára léphetne. Attól meg agygörcsöt kapok, ha valakit az utódjának kezdenek nevezni (pláne ha nevesül az Giovinco vagy egyéb középszer, és akkor még nem is a hozzámért tudásbéli skálán az). Bár az igazi csattanó még az lenne, ha ő lenne a leendő igazgató :) . Nemzetközi színtéren biztos komolyabban vennék.

Ismeretlen_181235 2012.03.31. 22:03:48

@FJ Pirlo '79-es születésű, vagyis 33 éves :) és ha 2-3 év olyan sok egy játékos karrierjében, akkor 19? Engem csak ez dühít! Minden esetre pont amikor kezdem megkedvelni Marottát és Angellit, lépnek egy ilyen idiótaságot és kezdem megint megkérdőjelezni a hozzáértésüket. @Apuleius - igazad van, de én valahol erre is számítottam... viszont jó elbeszélgetni 1 Higuanról és 1 Torresről, Rossiról Én meg ma olvastam éppen, hogy szóba került Farfán és Llorente. Vajon ők Marotta értelmezésében hova sorolhatók? Talán klasszisok?

mikehansen 2012.03.31. 22:43:35

Vak Marotta nyugodtan elhúzhat a picsába Agnellivel együtt,Andrea nem méltó a családi hagyományokhoz.Az elődei nem engedték volna el Alexet!!!Egy ekkora ikont így megalázni,legalább utolsó évében több lehetőséghez jutna.Nem érzem hogy Conte tette volna ki a csapatból,szerintem a vezetőségből döntöttek így.Úgy gondoltam,hasonló szerep vár rá mint Nedvedre!

Tony 2012.03.31. 23:18:49

Jah, az nekem is eszembe jutott,hogy a jó öreg Gianni elnökletével ilyen nem fordulhatott volna elő! Bár mit várunk azután,hogy a klub legeredményesebb külföldi játékosát, aki beírta magát a Juve történelmébe, a hátsó ajtón lökték ki minden köszönet nélkül,mert kellett a hely a Jaki-Amauri duónak...

Victor90 2012.03.31. 23:25:30

Eddig se csíptem Marotta-t,de ezek után még jobban nem fogom!

Szabó Tamás 2012.03.31. 23:38:17

Akit érdekel egy face csoport az keressen rá igaz most csináltam de mi juvésok tartsunk össze és egyszer szervezhetnénk egy utat is meccsre, a face csoport neve : Juventus FC Hungarian Fans Club

Type-R 2012.03.31. 23:45:03

@Apuleius: Légyszi, ne offold a posztot! A nyilatkozatnak a lehetséges érkezőket firtató részét direkt nem tettem bele. Az egy másik történet. Kösz!

devil-z 2012.03.31. 23:54:29

Szerintem nem az a legdühítőbb, hogy semmibe veszik Del Pierót annak tudatában, hogy eddig mit tett a Juventusért, hanem az, hogy még mindig tudna tenni valamit a csapatért és ezt nem engedik. Mert a látottak alapján ha idén több lehetőséget kap akkor valószínűleg pár ponttal előrébb járnánk, de Conte mindenáron a vucsi-bori duót erőltette akkor is ha pocsékul játszottak. Ha Del Piero azt nyilatkozza, hogy szívesen menne focizgatni Amerikába akkor sincs baj, tárt karokkal várjuk vissza a vezetőségbe. DE ha ezek a barmok konkrétan útnak eresztik, eldobják mint egy zsebkendőt és haraggal válnak el akkor nem valószínű, hogy valaha is vissza fog térni.. volt már erre precedens!

csuma 2012.04.01. 00:09:53

Agnelli és a Capitano szomszédok és állítólag jó barátok. Nem hiszem, hogy haragban válnának el. A szurkolói szívem velem is azt mondatja, hogy Alex maradjon ameddig csak szeretne, de lehet ha én ülnék a döntéshozó székben és euró milliók sorsáról kellene döntenem már nem ez lenne a helyzet. Ennek ellenére nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban távozni fog. Túl sok itt a kérdőjel, az egymásnak ellentmondó nyilatkozat (főleg DP részéről), de leginkább az a tény, hogy még mindig Ő a legnagyobb húzóerő egy fiatal játékos számára, hogy a Juventusba igazoljon. Arról nem is beszélve, hogy az öltözőben biztos, hogy továbbra is meghatározó személy.

Tony 2012.04.01. 01:58:13

csuma! DP fillérekért futballozik itt,talán vmi 1m euróért.

Ismeretlen_201466 2012.04.01. 02:04:21

Itt nem is arról van szó, hogy Alex mennyit tett a csapatért. Ő még igenis tud mit hozzátenni a Juventus játékához! Nem gyors, talán fizikálisan a leggyengébb csatárunk, viszont tudja hova kell rúgni a labdát! A jelenléte és a tapasztalata pedig aranyat ér. Ráadásul ha a pályán van akkor minden szurkoló 5 decibllel hangosabban ordibál :). Még egy évet hosszabbítanék.

VOZI 2012.04.01. 08:49:35

Nagy nap ez a mai mert ütni kell a napolit és mivel tegnap leikszelt a milan feljöhetünk két pontra!!Remélem del piero fog kapni egy fél orát!!

Victor90 2012.04.01. 09:26:08

Az lenne a korrekt lépés Agnelli-éktől,ha a szerződése lejárta után,megkérdeznék DP-től,hogy szeretne-e még 1 évet játszani,ha nem,akkor a vezetőségben valamilyen pozíciót felkínálni neki!

Ismeretlen_181235 2012.04.01. 11:46:52

Úgy látom, hogy mindannyian egyformán látjuk a capitano kálváriáját. Vajon tényleg tudatos ez a dolog és nem tudunk mindent, vagy ezek után senki ne mondja nekem hogy Angelli és Marotta normális rendes ember. Emberileg erkölcstelen amit cinálnak, és gazdaságilag is maguk alatt vágják a fát. Az évi 1,5 millás fizetése többszörösen visszatérül a nevével reklámozott termékekből. A fő támogató a Balocco is számtalan termékét reklámozza az arcával. Ne mondja nekem senki, hogy ebből a klub nem profitál. Szégyen amit csinálnak bárhogy is nézem.

Peruzzi 2012.04.01. 11:55:15

VOZI jól mondod kapjon egy órát vágjon megint gólt/gólokat aztán talán megjönne a vezetőség esze és rájönnénrk hogy nagyon is szükség van még az Ő rutinjára tudására.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása