Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit nektek, azonban egyik sem olyan terjedelmű és értékű, hogy külön bejegyzés készüljön róla. Így hát lentebb tekerve egy cikken belül olvashatjátok ezeket a kis szösszeneteket.
Diszkó baleset
Arturo Vidal nem igazán tanul hibáiból. A Tuttosport szerint Bonuccival karöltve mentek partyzni egyet, ami verekedésbe torkollott. Kérdés, hogy mennyire van valóságalapja a dolognak, tény, hogy ott voltak a diszkóban, de a szemtanúk egymással ellentétes vallomást tettek. Vidalt egyébként nem is olyan rég tiltották el a chilei válogatottól egy hasonló eset miatt.
A Juventus ma közleményt adott ki az ügy kapcsán, melyben egyrészt tagadta az eset megtörténtét, másrészt megvédte a két játékost:
„Az egyik újságban ma közzétett, Arturo Vidalt és Leonadro Bonuccit érintő hírekre reagálva a Juventus Football Club kijelenti, hogy a két érintett játékos semmilyen módon nem kapcsolható az újság által leírt ügyhöz. Ezért a klub kész őket a jogi eljárás során segíteni, hogy megvédjék saját imázsukat és becsületüket."
Fiorentina – Juventus
A genovai Bergonzi vezeti a szombat esti Fiorentina-Juventus találkozót. Csak érdekességképpen: ő volt a negyedik játékvezető a Bologna elleni találkozón két körrel ezelőtt, ő küldte a lelátóra Contét.
A csapat egyébként ma a Juventus Stadiumban tartotta edzését. Talán a sérültek helyzete lehet a legérdekesebb, konkrétumok azonban nem szivárogtak ki. Chiellini külön munkát végez, igyekszik felépülni a szombati találkozóra. Egyes hírek szerint, ha nem lesz 100%-os, Conte nem fogja őt bevetni, nehogy újabb sérülés legyen a vége.
Egyébként az edzés képe alapján 4-3-3 lesz a taktikai felállás, a védelem közepre Cáceres mellé eltiltása után visszatér Bonucci. Nagy meglepetés nem várható, az egyedüli kérdéses pont, hogy Matri vagy Borriello kezdjen Pepe és Vučinić között.
Annyi biztos, hogy a hírzárlatnak holnap vége szakad, Conte holnap 14:30-kor tartja meccs előtti nyilatkozatát.
Del Piero jövője
Továbbra sincs még semmi konkrétum a Juventus élő legendájának jövőjéről, az újságírók nap, mint nap új sztorival igyekeznek lenyűgözni az olvasókat. A ma megjelent hírek szerint az Arsenal továbbra is képben van, azonban a Paris Saint-Germain érdeklődéséről eddig nem sokat lehetett hallani. Állítólag Mohamed Sissoko – a Juventus volt, a PSG jelenlegi játékosa – is próbálja őt a francia fővárosba csábítani. Természetesen az esetleges amerikai szerződés sincs még kizárva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.