Juve-győzelem a Viareggio-kupán

Végre beszámolhatunk egy, az utánpótlást érintő örömhírről is. Történt ugyanis, hogy ismét a Juventus ificsapata nyerte a viareggioi tornát. A Bianconeri a neves torna döntőjében 2-1 arányban múlta felül a Roma csapatát tegnap délután.

Viareggio 2012A zebrák már a 6. percben egy gyors ellentámadás után megszerezték a vezetést Beltrame góljának köszönhetően. Majd nem sokkal ezután, a 23. percben növelték  előnyüket, amikor is Padovan talált be.

A Roma erejéből csak egy egy szépítő Piscitella-gólra futotta a második félidőben, így a végeredmény 2-1 lett.

A Juve ificsapata így nyolcadik alkalommal emelhette magasba a kupát, 1961, 1994, 2003, 2004, 2005, 2009 és 2010 után most 2012-ben is. Így a holtversenyben a Fiorentina és a Milan csapatával a Juve a legeredményesebb csapat Viaraggio történetében.

Érdekes, hogy a Juventus hat alkalommal hódította el a kupát az elmúlt tíz évben, de ennek ellenére nem nagyon sikerült saját nevelésű fiatalnak beverekednie magát a felnőtt csapatba.

Reméljük, ez most másként lesz és lehet a újdonsült bajnokcsapatra építeni! Szép volt, srácok!

A döntő adatai:

Juventus-Roma: 2-1

Gólok: Spinazzola 6, Padovan 23, Piscitella 58

Juventus
Branescu; Untersee, Gouano, Rubin, Belfasti; Appelt (Schiavone 60), Chibsah; Spinazzola, Beltrame, De Silvestro (Bouy 70); Padovan (Garcia 88) .
Fel nem használt cserék: Gagliardini, Magnusson, Liviero, Corticchia, Libertazzi, Margiotta.
Eddő: Baroni

Roma
Pigliacelli; Sabelli, Orchi, Barba, Nego; Ricci M. (Frediani 46), Viviani, Verre; Politano (Leonardi 76), Tallo, Piscitella.
Fel nem használt cserék: Proietti, Romagnoli, Ceccarelli, Cittadino, Lopez, Rosato, Ricci F.
Edző: De Rossi

Játékvezető: Bergonzi

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr424655065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_122894 2012.02.21. 13:40:15

nekem is az tűnt fel, hogy az elmúlt időszakban ahhoz képest, hogy mi nyertünk a legtöbbet, sehol sincsenek azok, akik megnyerték... meglátásom szerint ez inkább az olasz utánpótlást jellemzi, mintsem a mi utánpótlásunkat. nem nagyon tudnék mondani ebből a tíz évből olyan kiemelkedő klasszist, mint totti, sanyipapa, vagy pirlo :( (kivéve persze marcit, chiellot és decsjjét!) :)

Victor90 2012.02.21. 13:57:05

regularjohn!A holland srácból(Bouy)még lehet világklasszis!Vele kapcsolatban az az érzésem,hogy ő nem fog elveszni a süllyesztőben!Nagyon remélem,hogy nyáron már csatlakozik az első csapathoz,és megfogja kapni a lehetőséget a bizonyításra(a bajnokságban mindenképp)! Egyébként gratulálok a srácoknak!

Supi 2012.02.21. 14:04:37

Hát én figyelemmel követtem a tornát és nagyon örülök a győzelmünknek, DE realistán nézve senki nem fog bekerülni úgyse a felnőtt csapatba látva az olasz utánpótlás helyzetét. Pedig ezerszer inkább látnék mondjuk 1 Appelt, egy 5 milliós Padoin helyett a pályán. Egyébként sajnos ebből sok következtetést nem lehet levonni, mert nem annyira színvonalas ez a kupa, ahogy be van állítva. Olyan roppant nagy tehetség igazság szerint nincs is ebben a keretben, talán Bouy, Spinazzola, Appelt, és Branescu lehet jó csere ember. Ahova meg pont kellene a jó utánpótlás (védelem) az szerintem pont katasztrófa. Na de OPTIMISTÁBBAN, változzon meg előnyére az utánpótlás és építsük be a fiatalokat, inkább, mint a kiégett olasz középszereket. Gratula a Primevera-nak!

FJ 2012.02.21. 14:09:03

Supi tévedsz mert Magnusson is elég igéretes védő és Gouano is

Bigvee 2012.02.21. 15:10:41

Padovan se rossz! Szerintem Appelt, Bouy, Spinazzzola és Padovan is nagyonjók! Amúgy a kis Boniperti hova ment? Ő már nem nálunk van?

Ismeretlen_187397 2012.02.21. 15:23:46

Csak a történelmi hűség kedvéért,Beltrame volt az első gól szerzője..:) Viszont Spinazzolára,aki mindkét gólpasszt adta,érdemes lesz figyelni,akár Pirlo utódja is lehetne majd.

logan84 2012.02.21. 16:02:49

Bigvee: a kis Pippo Boniperti nem tudta beverekedni magát a másodosztályú Ascoli kezdőjébe ezért a Juve visszarendelte, majd a harmadosztályú Capri fc-be került.

Ismeretlen_78587 2012.02.21. 16:45:41

Reméljük, jobban beépülnek majd az évek alatt, mint eddig, mert hosszú idők óta csak azt lehet olvasni, hogy ilyen-olyan klasszisok születnek majd, aztán sosem lesz semmi, de talán Conte alatt ez megváltozik.

Supi 2012.02.21. 17:11:13

@FJ: Miért tévednék ez az én véleményem (egyébként nem csak az enyém, hanem a szakértőké is), de ha végig láttad a Viareggio-t akkor láthattad, hogy a védelemből senki sem tudott minden meccsen egyforma jól teljesíteni, én bennük nem látom a potenciált ennyi. Sorensen kimagaslott a Primavera-ból (igaz nem sok időt töltött ott) és láthatjuk hol van most. Egyébként, ha már szóba hoztam a dánt, nem tudja valaki, hogy kap-e játéklehetőséget?

Ismeretlen_122894 2012.02.21. 17:27:50

@Supi: goal.com és wiki szerint még egy áldott percet sem játszott a bolognában (legalábbis a felnőtt csapatban) http://www(pont)goal.com/en/people/denmark/45793/frederik-sorensen

Bigvee 2012.02.21. 17:35:23

kösz a választ! :) De ugye csak kölcsönbe ment mert mégis egy legenda családábából származik. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása