Conte: "Az Udinese elleni mérkőzés 6 pontot ér"

Alig, hogy a Juventus "őszi bajnokként" zárta a bajnokság első felét, máris nagyon kemény megpróbáltatás vár a csapatra. Szombaton ugyanis a tabella harmadik helyezettje, az Udinese látogat Torinóba.

Antonio Conte

Antonio Conte nem is próbálta rejtegetni, milyen fontos ez a mérkőzés a Juventus számára.

"A meccs három helyett hat pontot ér. Ennek megfelelően kell pályára lépnünk, agresszívan, harcosan. Az Udinese már egyáltalán nem számít meglepetés-csapatnak a bajnokságban, évek óta az élmezőnyben végeznek."

"Nem lesz könnyű dolgunk a sérülések miatt, és sajnos több játékosunk is formán kívül van. Lesz még egy edzés, azután megvizsgáljuk a játékosok állapotát, hogy azok lépjenek pályára, akik a legjobb teljesítményre képesek."

Az Udinese elleni mérkőzésre egy nagyon eredményes hét végén kerül sor, hiszen a csapat előbb Bergamóban az Atalanta, majd hazai pályán a Roma ellen is győzni tudott a TIM Kupában.

A megmérettetéseknek azonban közel sincs vége, hiszen kemény menetelés vár most a csapatra.

"Szombaton az Udinese lesz az ellenfél, kedden a Parma, majd a Siena, és február 8-án utazunk a San Siróba a Milan elleni Olasz Kupa elődöntőre. Sokat fogunk játszani, de legalább készülhetünk a jövő évre, mivel remélhetőleg akkor is nagyon sok dolgunk lesz. Azok, akik szerint nem vagyunk leterhelve, talán most meggondolják magukat."

"Ez az időszak nagyon fontos számunkra, és most minden játékos megkapja majd az esélyt."

A csapatra váró rengeteg mérkőzés miatt szinte mindenki bizonyíthat majd, és Conte két játékost külön is kiemelt, akiknek nagy szerepük lehet az eredményes menetelésben.

Egyikük, aki csak nemrég került reflektorfénybe, másikuk pedig épp csak most tért vissza Torinóba: Luca Marrone, és Martín Cáceres.

"Már az idény eleje óta tudtam, hogy Marrone kivételes játékos. Nagyon jól játszott a Sienánál, igazán tetszett a hozzáállása és a csapat győztes mentalitása. Nagyon bízunk benne, a Juventus jelenét és jövőjét jelképezi. Fontos, hogy két lábbal álljon a földön, de nem féltem, pontosan ilyen mentalitású játékos. Keményen kell dolgoznia, és magának is bizonyítania."

"Már találkoztam Cáceresszel, örülök, hogy itt van. Mindössze öt védőnk van, igazolnunk kellett valakit. Olyan játékost sikerült megszereznünk, aki több poszton is bevethető, és már ismeri a Juventust. Ezért rövidebb időbe telik majd alkalmazkodnia a körülményekhez. A megfelelő mentalitást látom rajta, tisztában van vele, hogy a legerősebb védelemmel rendelkező olasz klubhoz igazolt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr374655000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bigvee 2012.01.28. 10:32:59

szerintem ez egy 1 gólos mérkőzés lesz és nyerni fogunk nagy nehezen! Eliának játszani kell ,hogy Pepe és Vuci is sérült ,de tudom ,hogy az előbbi nevezve van ,de szerintem nem kockáztatja meg Conte ,hogy rásérüljön! FORZA JUVE!!! NYERNÜNK KELL! FFFOOORRRZZZAAA!!!

Supi 2012.01.28. 10:35:29

Elég korrekt nyilatkozat. Egyébként az Udinese nem túl acélos idegenbe, plusz 3 játékosuk Afrika kupán van és 4-5 sérültjük is van, tehát kötelezőnek kellene legyen a 3 pont, de persze nem lesz könnyű.

Ismeretlen_241907 2012.01.28. 10:43:56

Bigvee: Én úgy tudom, hogy Pepe nem sérült és Elia igen. De javítsatok ki, ha tévedek.

Bigvee 2012.01.28. 10:50:57

Én úgy tudom ,hogy mindkettejüket nevezte Conte, én csak azt tudom ,hogy Vucinic sérült. De ha Estigarribia a Roma elleni formáját mutatja vagy Elia játszik (persze JÓL) akkor pihenhett Mirko!

Ismeretlen_114321 2012.01.28. 10:57:32

Kíváncsi vagyok, milyen taktikát talál ki Conte az Udinese ellen. Az előző meccsen tükrözte az Udinese felállását, ami védekezés szempontjából be is jött, mert nem tudtak a megfelelő sebességgel kontrázni, viszont mi sem tudtunk gólt rúgni. Biztos vagyok benne, hogy Conte változtat majd valamin, alig várom a taktikai húzásait. "Mindössze öt védőnk van, igazolnunk kellett valakit." Ebből a mondatból csak nekem tűnik úgy, hogy Bonucci eladása nem annyira sürgős a csapatnak, mint nekünk, szurkolóknak? "Ez az időszak nagyon fontos számunkra, és most minden játékos megkapja majd az esélyt." Legyen így. Remélem a szezon második felében több lehetőséget kapnak azok, akiknek még nem volt alkalmuk igazán mély benyomást tenni, vagy csak kevesebbet játszottak (Marrone, Elia, Estigarribia), de én kis naiv azt is szeretném, ha Krasic kapna még játékidőt, és visszanyerné eredeti formáját.

Marchisio 2012.01.28. 11:07:54

Hát Conte magabiztossága is kell. Ideje hogy mindenki megmutassa, hogy mit tud. Sok meccs, sok játékos, sok győzelem. Ezek a fiúk a következő félévben azért fognak hajtani, hogy feltehetőleg a jövőévi kezdőcsapatot ők alkothassák, persze nyáron igazolni fogunk, feltehetőleg 1 nagyobb nevet és 1-2 kiegészítést, tehát a jövő évi kezdő 80-90%a már itt van! Sok sikert srácok! Forza Juve

gyorijuventuno 2012.01.28. 11:11:57

Korrekt nyilatkozat. Este nyerni kell , hogy Buffon szülinapi torta mellé ajándékba győzelmet ünnepelhessen bekapott gól nélkül. Elia-Marci-Pepe felépült , de csak akkor játszanak ha 100%-os állapotban vannak , nem hiányzik hogy vmelyik is hosszabb időre kidőljön. Forza Juventus!

Ismeretlen_197458 2012.01.28. 16:17:41

Én bízom a győzelemben. Nyerünk, mert nyernünk kell! Még egy döntetlennel is sokat veszítenénk. Ha kikapunk, ami kizárt, akkor a Milan 2 pontra lép meg tőlünk, mert a Cagliarival játszanak holnap, sztem nyernek, az Udinese ha megver utolér minket, az inter meg hihetetlen, de már 3 pontra lesz csak. Nem hittem volna, hogy így feljönnek. Nem ez látszott. És bízom abban is, hogy most a formán kívüli játékosok tényleg kikerülnek a keretből. Remélem Quagliarella bevethető lesz. Matrinak nagyon kéne egy kis pihi. Sajnos legutóbb ezzel pechünk volt, Q lesérült, mikor kezdett. Most rem nem lesz sérülés!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása