A Manchester City elszánt Agüerót illetően!
A Manchester City elszánt Agüerót illetően!

A Manchester City egy 37 millió fontos ajánlattal készül előállni a spanyol főváros piros-fehér vezetői elé. A Daily Mail szerint eddig minden ajánlatot, ami a fővárosi riválistól érkezett, a klub elutasított. Történt azonban, hogy a legutolsó Juve-ajánlat, amit az argentin…

Elutasították Moggiék fellebbezését
Elutasították Moggiék fellebbezését

A Juventus korábbi igazgatói, Luciano Moggi és Antonio Giraudo elvesztették fellebbezésüket a futballtól való örökös eltiltásukkal kapcsolatban. Mint ismeretes, a korábbi Triád tagjai a Calciopoli botrány kitörésekor irányították a csapatot. A FIGC Szövetségi Bírósága ma…

Újabb kérők Vidalért
Újabb kérők Vidalért

A Gazzetta dello Sport információi szerint az Inter is csatlakozott a Bayer Leverkusen chilei középpályásáért folytatott harchoz, így a Juventuson, a Milanon és a Bayern Münchenen kívül újabb nagy csapat áll sorban a játékosért. Gian Piero Gasperini, az Inter új…

Ziegler: "Egy álom a Juventusnál játszani"
Ziegler: "Egy álom a Juventusnál játszani"

Ma délután megtartotta első edzőtábori sajtótájékoztatóját a Juventus. A reflektorfénybe a klub egyik új igazolása, Reto Ziegler került. A Sampdoriától érkezett svájci szélső védő örömmel beszélt az összegyűlt újságíróknak. Ziegler nem is nagyon húzta az időt, hogy…

Matri: "A csapategység lesz a siker kulcsa"
Matri: "A csapategység lesz a siker kulcsa"

Alessandro Matri szerint a Juventus nagyon éhes a sikerre, és úgy véli, a csapategység lehet a kulcs a bajnoki cím elhódításához. Az elmúlt szezonban a Bianconeri mindössze a tabella hetedik helyen zárt, ám Matri szerint Antonio Conte irányításával sokkal többre lesz képes a…

Az első edzés
Az első edzés

A Bianconeri 2011/2012-es szezonjának első edzése tegnap röviddel öt óra után vette kezdetét. Az edzés első felében a játékosok aerob gyakorlatokat és nyújtásokat végeztek, amit az új fitness edző, Paolo Bertelli vezényelt. A négy kapus pedig a tegnap 46. születésnapját…

Iaquinta maradna a Juventusnál
Iaquinta maradna a Juventusnál

Vincenzo Iaquinta nem szándékozik távozni a Juventustól most nyáron. "Iaquinta is elkezdte tegnap az előszezoni felkészülést a csapattal." - mondta a játékos ügynöke, Andrea D'Amico - "Nem szeretné, hogy a klub eladja." Ettől függetlenül a 2006-os Világbajnok támadó is azon…

Tovább folynak a tárgyalások Bastos ügyében
Tovább folynak a tárgyalások Bastos ügyében

Michel Bastos ügynöke elmondta, hogy a játékos átigazolásáról tovább folynak a tárgyalások a Bianconerivel, de figyelmeztetett, hogy a torinóiakon kívül is vannak kérői a szélsőnek. "Még mindig folynak a tárgyalások." - mondta Emmanuel De Kerckhove a goal.com kérdésére. A 27…

Kezdetét vette az edzőtábor
Kezdetét vette az edzőtábor

Az idei edzőtábor helyszíne Piemont tartomány és egyben Olaszország legnyugatibb részében fekvő Bardonecchia. A táj festői, a levegő kristálytiszta és a településen élők a legnagyobb szeretettel várták az olasz rekordbajnok érkezését. Egyszóval minden adott egy eredményes…

25 millió euró Hondáért?
25 millió euró Hondáért?

A Juventus érdeklődése után a CSKA 25 millió euróban határozta meg a japán kivásárlási árát, amit igen magasnak tart a torinói klub.   A legjobb japán futballistának tartott Honda remek igazolás lenne az Öreg Hölgy számára, hiszen mindamellett, hogy Honda kiváló…

Agüero? No, grazie!
Agüero? No, grazie!

Sergio Agüero kétségkívül kitűnő játékos. Tehetségét már egészen fiatal korában bizonyította, s az a tény, hogy 23 évesen a spanyol bajnokság egyik legkiemelkedőbb csatáraként tartja számon a világ, önmagáért beszél. A Juventus kétségkívül a világ egyik legkomolyabb…

A Juve is érdeklődik Silvestre iránt
A Juve is érdeklődik Silvestre iránt

Az argentin védő számos európai klub, többek között a Liverpool és az Inter figyelmét is felkeltette, és a legújabb pletykák szerint a Juventus is érdeklődik iránta. A Catania a nyáron mindenképp szeretné értékesíteni a játékost, mivel Silvestre szerződése egy év múlva…

Az új Juventus egyenlő bánásmódot akar
Az új Juventus egyenlő bánásmódot akar

A Juventus tegnap délután mutatta be a 2011/12-es idény új mezeit, de a klub elnöke, Andrea Agnelli beszélt a 2006-os Scuettoról is: "Egyenlő bánásmódot akarunk." Az új szerelések bemutatója alkalmából a Juventus nagy show-t rendezett, ahol Fabio Quagliarella, Claudio Marchisio,…

Az Atlético elutasította a Juve ajánlatát Agüeroért
Az Atlético elutasította a Juve ajánlatát Agüeroért

Spanyol források szerint az Atlético Madrid elutasította a Juventus 35 millió eurós ajánlatát Sergio Agüeroért. Az AS nevű lap úgy tudja, hogy az olasz rekordbajnok 32 millió euró készpénzt, plusz Tiago Mendes játékjogát ajánlotta fel a spanyoloknak. Ám ez úgy tűnik, mégis…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása