Antonio Conte szerint a Juventus eddigi legnehezebb ellenfelével néz szembe ma este, a Napoli ellen.
A hazaiak hétközi Bajnokok Ligája mérkőzése miatt a Bianconeri lesz a kipihentebb fél, ám Conte ettől függetlenül nagyon is tisztában van a Walter Mazzarri csapata jelentette veszéllyel.
A hazaiak trénere nyilatkozatában a Juventus idénykezdetét méltatta, de Conte sem bánt szűkösen a dicsérő szavakkal, amikor a Napoliról beszélt.
"A Napolinak nagyszerű játékosai vannak, és Mazzarri, akit nagyon tisztelek, igazán szervezetté tette őket. Azonban nekünk senkitől sem kell félnünk, és ellenük is a saját játékunkat szeretnénk játszani. Sokat elemeztük a Napoli játékát, tudjuk, miben erősek, de azt is, hol vannak a gyenge pontjaik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan reagál majd a csapatom egy ilyen nehéz kihívásra."
A Juventus eddigi veretlensége kemény munkára és elszántságra épül, az erényekre, melyeket Conte az első perctől kezdve hangoztat.
"Napi szinten várom el mindenkitől a kiemelkedő szorgalmat, főleg azoktól, akik kezdőként léphettek pályára. A mez viselése nem jár senkinek, nagyon könnyen el lehet veszíteni."
"Nyugodt vagyok, mert nagyszerű játékosok alkotják a csapatomat. Mindenki nagyon keményen dolgozik, éppen ezért tudtuk ilyen jól kezdeni a bajnokságot. Azok is nagyon motiváltak, akik eddig nem kaptak lehetőséget, így nagyon erős a verseny a kezdő helyekért."
Az újságírók ezután Eljero Elia helyzetéről kérdezték Contét, aki alig kapott lehetőséget érkezése óta, ám a tréner szerint nagyon jól halad a fejlődése.
"Elia két, a miénktől teljesen eltérő bajnokságból érkezett, Hollandiából és Németországból, ahol sokkal nagyobb terük van a játékosoknak. Ha a Bundesliga mérkőzéseit nézi az ember, jól láthatja, hogy a találkozók sokkal nyitottabbak, kevesebb hangsúlyt kap a taktika."
"Elia fiatal még, sokat dolgozunk rajta, barátkoznia kell a nyelvvel, és pontosan megértenie, miről is szól igazából az olasz bajnokság. Ha majd a pályán lesz, mindenki tudni fogja, hogy jó munkát végeztünk."
A sajtótájékoztató végén Conte megint arról beszélt, mennyire szeretné visszavezetni a csapatot a győztes útra.
"Egy dolgot tisztázzunk. Nálam jobban senki sem akarja, hogy a Juventus újra fontos trófeákért játsszon. Bő keretem van, a döntéseket nekem kell meghoznom. Persze követhetek el hibákat, de nem szurkolóként kell gondolkoznom a játékosok kiválasztásánál, hanem edzőként. Ezért fizetnek, és azért, hogy a Juventust újra odavezessem, ahol lennie kell."
Frissítve: a mérkőzés elmarad, hamarosan lesz róla bejegyzés!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.