Conte: "Nem győzhetünk mindig"

"Most már újra kezdünk úgy gondolkodni és viselkedni, mint egy igazi nagy csapat, de nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy valóban azok is legyünk."

Antonio Conte

A mérkőzés végeredménye talán nem mutatja meg igazságosan a csapat tegnap délutáni teljesítményét, de a Juventus szinte végig uralta a találkozót.

Conte azonban nem felejtette el megdicsérni játékosait.

"Három hónap alatt teljesen megváltoztattuk a játékunkat, most már azon vagyunk, hogy otthon és idegenben is mi irányítsuk a mérkőzéseinket. Azonban nem győzhetünk minden meccsen. Persze megpróbáljuk, de ez nem olyan egyszerű egy olyan csapat ellen, mint a Chievo."

"Sajnálom a végeredményt, de a megfelelő elszántságot és hozzáállást láttam a játékosaimtól. Az első perctől kezdve mi irányítottuk a mérkőzést. Sajnos azonban meglátszott a teljesítményünkön, hogy 14 játékosunk is szerepelt a válogatott találkozókon."

"A Chievo sem könnyítette meg a dolgunkat, eddigi 9 pontjuk magáért beszél."

A veronaiak nagy elánnal játszottak, így Conte a középpálya megerősítésével próbálta megakadályozni az ellenfél támadásait.

"Tudtuk, hogy a Chievo játékosai rengeteget futnak. Ezért az volt a szándékom, hogy lelassítom őket. Alex-et is pályára küldtem, amikor kezdett felgyorsulni a játék, és a jelenléte plusz energiát adott nekünk. Az, hogy Veronában irányítottuk a mérkőzést, és alig adtunk esélyt az ellenfélnek, szerintem nem számít vereségnek, sőt a rengeteg lehetőségünkből egy gól be is mehetett volna."

A Chievo elleni volt a Bianconeri harmadik döntetlenje, ebből kettő idegenben, egy hazai pályán született. Ám a Cataniában látotthoz képest egy jelentős különbséget fel lehetett fedezni.

"Szicíliában rosszul álltunk a játékhoz az első félidőben, ám javítottunk a másodikban. Most azonban végig a helyes mentalitást láttam. Egy ilyen jellegű találkozón nagyon nehéz lehetőségeket kialakítani, és szűkek a bejátszható terek. A játék képe ilyenkor csak egy góllal változik meg."

"Ha Marchisio lövésével vagy Del Piero kapufájával sikerült volna betalálnunk, teljesen más mérkőzést láttunk volna."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr424654488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1908) bajnokság (3566) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (981) elemzés (40) előzetes (898) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1707) játékosokról (10335) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2510) meccsek (4386) mercato (4310) nyilatkozat (7733) Olasz Kupa (335) összefoglaló (444) pletyka (4318) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (235) Címkefelhő
süti beállítások módosítása