Matri: "Tisztában vagyunk az erőnkkel"

Alessandro Matri magabiztosnak tűnik, úgy véli, a Juventus vasárnap, a Catania otthonában jóvá teheti a Bologna elleni botlást.

"Tisztában vagyunk az erőnkkel."

Alessandro Matri

A Bianconeri győzelmi sorozata szerdán véget ért, miután 1-1-es döntetlent ért el a Bologna ellen, ám még így is a tabella élén áll az Udinesével és a Genoával együtt.

"A vasárnapi már a harmadik mérkőzésünk lesz egy hét alatt, fontos, hogy szellemileg és fizikálisan is rendben legyünk." - mondta a csatár a Juventus Channelnek.

"A Catania ellen mindig nehéz pontot szerezni, de tisztában vagyunk az erőnkkel, és tudjuk, hogy a határainkat legyőzve, megfelelő elszántsággal és hozzáállással kell játszanunk."

"Átbeszéltük a Bologna elleni mérkőzést az edzővel, ahogyan a többi találkozót is szoktuk, és kiértékeltük a pozitív és negatív dolgokat. Conte mindenkinek megmutatta a hibáit, de azt is, ahol jól teljesített, így tanulhatunk, és haladhatunk tovább a megkezdett úton."

Matri valószínűleg kezdőként kap lehetőséget a Catania ellen, mivel Mirko Vučinić eltiltását tölti majd a Bologna elleni kiállítása miatt.

"Mirko nagyon csalódott volt a piros lap miatt, de hát ki ne lett volna az? Maradjunk annyiban, hogy a csapatnál mindenki tudja, hogy csak a labdát akarta megszerezni, de rosszul időzítette a becsúszást. Ha ilyesmi történik, az öltözőben senkinek nem esünk neki."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr954654729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása