A Juventus a 2006-os Calciopoli folytatásaként, kérte az UEFA-t, hogy zárja az Intert a Bajnokok Ligája további küzdelmeiből.
A Bianconeri fellebbezést nyújtott be a FIGC-nek, melyben újabb bizonyítékokra hivatkozva -melyekben kiderült az Inter is hasonlóan járt a el a bíróküldési procedúrában, mint amiért megbüntették a Juvet- kérte, hogy vegyék el az ajándékba kapott scodettot a milánóiaktól.
Ezt a FIGC elutasította, így a torinóiak ígéretükhöz híven magasabb szintre, a Olimpiai Bizottság bíróságához (Tnas) fordultak, ahonnan eddig pozitív válasz érkezett. A Tnas elnöke, Alberto de Roberto megerősítette, hogy van joguk az odaadott bajnoki cím felett dönteni. Így az új bizonyítékok bizony felhasználhatók lehetnek az Inter címének megfosztásához.
Az Öreg Hölgy ügyvédjei egyúttal globálisabb intézkedést is foganatosítottak, nevezetesen az UEFA-hoz fordultak, hogy zárják ki az Intert a Bajnokok Ligájából.
A Tuttosport szerint a Nerazzuri vizsgálat alá került és olyan büntetést helyeztek kilátásba, amelyet a Fenerbahce kapott a nemzetközi szervezettől, akit kizártak a Bajnokok Ligájából fogadási botrány miatt.
Úgy tűnik, most fordult a kocka és inkább Moratti elnök úrnak lehetnek álmatlan éjszakái...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.