Bajnokok Ligája 2002/2003 - Döntő

Napra pontosan 8 évvel ezelőtt játszották a BEK (BL) történetének 49. és egyben első olasz házi döntőjét. A manchesteri fináléban a Juventus a Milannal játszott a legrangosabb kupáért.

A sorozat folyamán a Juve három spanyol csapatot búcsúztatott, igaz a Deportivót még a második csoportkörben.

A negyeddöntőben a Barcelonával játszottak 1-1-es döntetlent Torinóban, Montero góljának köszönhetően, majd a visszavágón 2-1-es győzelemmel jutottak az elődöntőbe. A gólokat Nedved és Zalayeta szerezték.

A következő akadályt a Real Madrid jelentette, akik hazai pályán 2-1-re nyertek, a Juventus gólját Trezeguet szerezte, majd a visszavágón Trezeguet, Del Piero és Nedved révén 3-1-es Juve siker született. Érdekesség, hogy 1996-ban is 1 gólos előny után tudtak a Zebrák fordítani, majd megnyerni a BL-t.

Napra pontosan 8 évvel ezelőtt játszották a BEK (BL) történetének 49. és egyben első olasz házi döntőjét. A manchesteri fináléban a Juventus a Milannal játszott a legrangosabb kupáért.

A sorozat folyamán a Juve három spanyol csapatot búcsúztatott, igaz a Deportivót még a második csoportkörben.

A negyeddöntőben a Barcelonával játszottak 1-1-es döntetlent Torinóban, Montero góljának köszönhetően, majd a visszavágón 2-1-es győzelemmel jutottak az elődöntőbe. A gólokat Nedved és Zalayeta szerezték.

A következő akadályt a Real Madrid jelentette, akik hazai pályán 2-1-re nyertek, a Juventus gólját Trezeguet szerezte, majd a visszavágón Trezeguet, Del Piero és Nedved révén 3-1-es Juve siker született. Érdekesség, hogy 1996-ban is 1 gólos előny után tudtak a Zebrák fordítani, majd megnyerni a BL-t.

Milan a negyeddöntőben, idegenben 0-0-át játszott az Ajaxal, majd a visszavágón 3-2-re legyőzték az Amsterdami együttest. Az elődöntőben az Interrel 0-0-ra végeztek pályaválasztóként, majd a visszavágón 1-1-es döntetlennel harcolták ki a döntőbe jutást.

A BL 2002-2003-as kiírásában a Juve 30 találatot szerzett, a gólszerzők a következő játékosok voltak: Del Piero, Nedved 5-5, Di Vaio, Trezeguet 4-4, Zalayeta, Montero Tacchinardi 2-2, Camoranesi, Davids, Salas, Birindelli, Ferrara, Tudor 1-1.

Két nappal a döntő előtt a Milan és a Squdettót már megnyerő Juventus is elutazott Manchesterben, a Juvét 500 szurkoló búcsúztatta a caselei repülőtéren a „Hozzátok haza a kupát!” kiáltozással.

Buffon a következőket nyilatkozta a mérkőzést megelőzően:

"Nagyon remélem, hogy nem tizenegyesek döntenek majd. Utálom a büntetőket, mert igazságtalannak tartom, hogy így dőljön el egy ilyen fontos trófea sorsa."

A találkozó játékvezetője a Kaiserslauteni fogorvos, Markus Merk volt, aki 15 éve Indiában gyakorolja hivatását. Legemlékezetesebb mérkőzése a 2000-es EB elődöntő, az Olaszország – Hollandia találkozó volt. 2003-ban negyedszerre választották meg Németország legjobb játékvezetőjének.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

2003. május 28., Manchester, Old Trafford, 62315 néző.

AC Milan – Juventus 0-0, tizenegyesekkel: 3-2

Milan: Dida – Costacurta (Roque Junior 66.), Nesta, Maldini, Kaladze – Gattuso, Seedorf, Rui Costa (Ambrosini 87.), Pirlo (Serginho 71.) – Inzaghi, Sevcsenko.

Edző: Carlo Ancelotti

Juventus: Buffon – Thuram, Montero, Ferrara, Zambrotta, Camoranesi (Conte 46.), Tacchinardi, Tudor (Birindelli 42.), Davids (Zalayeta 65.) – Trezeguet, Del Piero.

Edző: Marcello Lippi

Sárga lap: Costacurta (18.), ill. Tacchinardi (69.), Del Piero (111.).

Vezette: Markus Merk (német)

Nagy iram és küzdelem, ugyanakkor kevés helyzet jellemezte a mérkőzést, mert mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre.

Az első helyzet a Juventus előtt adódott, Davids robogott végig a pályán, Trezeguetet hozta helyzetben, de Maldini szerelni tudta a lövésre készülődő csatárt.

A 7. percben Pirlo passzolt Sevcsenkóhoz, aki Inzaghit hozta játékba, a volt Juve csatár pedig gyanús körülmények között fennakadt a tizenhatoson belül a védőjén, de a játékvezető sípja néma maradt, mint a hogy a másik oldalon Del Piero keményebb megállításánál is.

A 8. percben Sevcsenko betalált Buffon kapujába, de Merk partjelzője intésére érvénytelenítette a találatot les miatt.

A következő percekben két fejes gól is születhetett volna, de előbb Trezeguet fejelt mellé, majd Inzaghi bólintását Buffon védte bámulatos reflex-szel.

Ezután a küzdelemé volt a főszerep, Davids kétszer is orrba vágta Pirlót, de Nesta sem maradt adós, Del Piero szemét majdnem kikaparta.

A 42. percben pedig Lippinek kellet átszerveznie csapatát, mert Tudor egy rossz mozdulat után megsérült, helyére Birindelli érkezett.

Az első félidő hosszabbításában Trezeguet elől mentett Nesta, majd a másik oldalon Kaladze távoli lövését védte a remek formában védő Juve portás.

Szünetben cserélt ismét a Juve, Conte váltotta Camoranesit, aki beállása után majdnem megszerezte a vezetést csapatának, de csúsztatott fejese a lécre pattant.

A 60. percben Gattuso jobb oldali szabadrúgását követően Maldini földre fejelt labdája méterekkel hagyta el a kapu jobb oldalát.

Öt perccel később Lippi támadóbbá tette csapatát, a kisebb sérüléssel bajlódó Davidsot Zalayeta váltatott, reménykedvén abban, hogy megismétli a Barcelona ellen mutatottakat.

A 95. percben Roque Junior lába meghúzódott egy ütközés során, és mivel nem volt több cserelehetőségük a piros-feketéknek, ezért a hátralévő időt végigsántikálta a pályán.

Mivel a kétszer tizenöt perces hosszabbításban nem született gól, ezért jöhettek a büntetőrúgások, amit a Juve fáradtan, de magabiztosan várt, viszont így is akadt, aki nem vállalta a büntetőrúgást, amiért Lippi szerint senkit nem lehetett hibáztatni.

Trezeguet kezdte meg az ítélet végrehajtást, de Dida védte a lövését, majd a másik oldalon Serginho a kapu jobb oldalába helyezett. (1-0)

Birindelli következett, ö értékesítette a büntetőjét (1-1), és Buffon kiütötte Seedorf lövését.

A harmadik körben Zalayeta és Kaladze próbálkozását is védték a kapusok, majd Montero lövését is védte a brazil hálóőr, viszont Nesta nem hibázott, a kapu bal oldalába bombázott. (2-1)

Del Piero magabiztosan a bal sarokba gurított (2-2), Sevcsenko a bal alsó sarokba lőtt (3-2), ezzel a Milan 250. nemzetközi kupamérkőzésén a hatodik BEK (BL) serlegét nyerte meg.

Mesterük, Ancelotti az első ember a Milannál, aki játékosként (1989, 90), és edzőként is BL győztesnek mondhatja magát. Seedorf pedig az Ajax-szal '95-ben, a Real Madriddal '98-ban, és most a Milannal ülhetett fel Európa trónjára.

"A Milan nagyszerű csapat, de senki sem mondhatja, hogy jobb nálunk. Tisztában voltunk vele, hogy Nedved nélkül szörnyű nehéz lesz. Vele sokkal hatékonyabban támadhatunk volna, nem is szólva arról, hogy Tudor, majd Davids sérülése sem segített. Fásultak voltunk, úgyhogy elmondhatatlanul csalódott vagyok." – nyilatkozott a harmadik döntőjét elveszítő Lippi.

Gigi a büntetőpárbajban megfogott két büntetőt, ami általában elegendő a győzelemhez, de mivel csapattársai sokat hibáztak, így ez kevésnek bizonyult.

"Még Nesta lövését is majdnem megfogtam, de sajnos végül a labda bejutott a kapuba. Nem állítom, hogy ha azt kivédem, akkor megnyertük volna a meccset, mert lehet, hogy utána is hibáztunk volna még." – mondta az első elveszített BL döntőjét követően Buffon.

Az olasz kapus a Serie A legjobb tizenegyes ölője, a bajnokságban 28 büntetőből hetet megfogott, ami 25%-os arány, míg a nemzetközi kupában 11-ből 4-et semlegesített, ami majdnem 50%-os arány, a válogatottban 2-ből 1-et védett.

Az olasz sajtó szerint a Juve legjobbja Buffon volt, rajta kívül még Thuram és Ferrara kapott az átlagosnál magasabb osztályzatot. Montero, aki harmadik BL döntőjét veszítette el, nem teljesített valami fényesen.

A 8 évvel ezelőtti csapatból már csak Buffon és Del Piero maradtak, akik azóta a Serie B-t is megjárták. Alex '96-os BL győzelme után '97-ben, '98-ban és 2003-ban is vesztesen hagyta el a pályát.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr644653830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása