Azok, akik rendelkeznek közgazdasági diplomával, csakúgy mint Giorgio Chiellini, pontosan tudják, hogyan működnek a dolgok: a végén kell értékelni. Mivel még két mérkőzés hátravan a bajnokságból, így nincs itt az ideje a bírálatoknak.
A védő a szezon utolsó előtti Filo Direttójának volt a vendége, ahol beszélt az utolsó két mérkőzésről, különösen a Parma ellenire koncentrálva.
"Tudjuk, hogy a Parma és a Napoli is közel vannak a saját céljaikhoz, éppen ezért mindent bele fognak adni. Ha még mindig el akarjuk érni az Európa Ligát, akkor 6 pontot kell szereznünk, és reménykednünk abban, hogy a Lazio elhasal. Még mindig sajnáljuk a hétfő esti eredményt, de most minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy jól zárjuk a szezont."
A Chievo elleni döntetlen egy keserű pirula, amit le kellett nyelniük a játékosoknak, és Chiellini nem is tudja elrejteni csalódottságát.
"Sajnos sok pontot kiengedtünk a kezünkből. Nem voltunk hatékonyak azokon a meccseken, ahol vezettünk. Különösen nem a legutóbbin, ahol már 2-0-ra is vezettünk, így ez bosszant minket a legjobban, amelynek a jelenlegi helyzetünket köszönhetjük. Mostmár nem számolgathatunk, ezzel a végéig várnunk kell. Nyilvánvalóan csalódott vagyok a szezon miatt, mivel mindannyian jobb eredményekben reménykedtünk, és nem akarok arra gondolni, hogy nem sikerül Európába jutni."
A bajnokság lassan a végéhez közeledik, így a futballvilág ismét az átigazolási piac felé fordul. Giorgio nevét ismét felkapta a média, de a védő elutasítja a spekulációkat.
"Teljesen normális, hogy amikor egy szezon így sikerül, mint ez, a neved gyakrabban jelenik meg a médiában. Talán így több lapot tudnak eladni. Ugyanakkor nem figyelek ezekre a hírekre, mivel ami engem illet, ezek csak pletykák."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.