Bonucci: "Egy zaklatott év"

Noha a védő nem játszott a Chievo ellen, a kispadról ugyanolyan letört volt, mint bárki más a pályán.

Leonardo Bonucci nem tudja megmagyarázni, hogy volt képes nem megnyerni a meccset a Bianconeri, és a saját weboldalán kommentálta a 2-2-vel záruló mérkőzést.

"Ez egy furcsa mérkőzés volt, még annak ellenére is, hogy Del Piero és Matri góljával már kettővel is vezettünk, de mégis döntetlenre végeztünk, amivel a Bajnokok Ligájába vetett reményeink szertefoszlottak."

"Abból, amit a pályán láttunk, egyértelmű, hogy egy ilyen nehéz évben nem volt szerencsénk. Chiellini és Toni is a kapufát találta el, ami azt mutatja, hogy a szerencse elhagyott minket."

"Ugyanakkor ennek nem szabad elrejtenie azt a tényt, hogy felelősséget kell vállalnunk. Amikor ez többször is megtörténik, nem hivatkozhatsz csak a rossz szerencsére."

Már csak a Parma és a Napoli elleni két mérkőzés maradt hátra, amelyeket a Bianconerinek meg kell nyernie.

"Továbbra is a legjobbunkat kell nyújtanunk. Amennyiben nem szerzünk 6 pontot, az azt jelentheti, hogy jövőre nem szerepelünk Európában. Ez már túl sok lenne a Juve szurkolóinak, akik többet érdemelnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr184653766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani 2011.05.11. 11:04:06

" Amikor ez többször is megtörténik, nem hivatkozhatsz csak a rossz szerencsére."Szerintem ez elmond mindent!Az ok egyszerű:1. Edző 2.Minőségi játékosok 3.Mentalitás és győzni akarás.Arra azért kíváncsi lennék,hogy mi történt a téli szünetben,mert addig úgy ahogy ment a szekér igaz csak a veretlenség ami kiemelhető belőle.Q kiválásával,Krasic formahanyatlásával meg csak tetőztek a dolgok.Ezért szükséges minőséget igazolni és olyan embert/eket akik el tudnak dönteni meccseket.Nem alibizni és lazsálni 2 gólos fórban,mert már minden csapat elhiszi,hogy van keresni valója ellenünk független attól,hogy idegenben vagy otthon játszunk.A 6pontról meg csak annyit,hogy örülhet ha lesz 2 belőle.A Parmaban bizonyítani akar majd Gio és Amauri is nagyon motíváltak lesznek,a Napoli meg erősebb mint mi,talán az a szerencsénk,hogy Cavanit elmeszelték 3 meccsre.A csapatól szerintem motíváltság és önbizalom hiányában(mert nem lesz BL és képesek egy meccset 2-ről x-re hozni) 2 pont "várható" csak el.

Ismeretlen_177028 2011.05.11. 11:12:45

Van még okuk küzdeni bőven. A Palermo bejutott a Coppa döntőjébe, szóval a 7. hely nem elég lósz@rra se. Amúgy ami hiányzik a csapatból, az a két szélső védő. Tegnap az első gól pech volt, a kapufáról pattant ki a labda, mondjuk 4(!) tök üresen álló Chievo játékos közé... de ez fogjuk rá hogy benne van, de a második... Az megint Elvis sara volt. Szóval hiányos a keret, az ellenfelek tudják ezt. A széleken kell játszani. Az edző meg szar, mivel Mottát játszatja... Van Gaal nem hogy nem játszatta, kiherélte volna ezt a gyereket xDDDD

Victor90 2011.05.11. 11:28:05

Végre valaki elismerte május elején,hogy ez nem csak a balszerencse ami velünk történik! Dani!Sajnos ez a "mai" Juve se mentalitásban,se minőségben meg sem közelíti az elitet!Hogy mire is gondolok ezalatt?Barca v Real elutazik idegenbe(Sevilla-ba,Valencia-ba)és 5-6 gólig meg sem akarnak állni!Ők nem elégednek meg az 1-2 gólos győzelemmel!Mi idehaza 1 kis csapat ellen ha vezetünk 1-2 góllal,már alig várjuk,hogy lefújják a mérkőzést!Miért van ez?Kinek a hibája ez?

Ismeretlen_177028 2011.05.11. 11:40:11

@Victor90: azért ne dobálózzunk spanyol példával. Az a két kirakatcsapat külön bajnokságot fut, a többi kis fing hozzájuk se szagolhat, max ha Messinek tüske ment a talpába vagy Mourinho nem ivott kávét reggel. De ha veszünk egy Milant, intert, MU-t vagy Chelseat, ők is lépesek kikapni, a különbség annyi, hogy a nyerhető meccseiket nem szórakozzák el. Ha csak a végét nézzük, min. 6 pontot hullajtottunk el előnyből, mert kiengedtünk, és hagytuk, hogy rávezessék a balf@sz védőinkre a labdát. És a meccs után is ugyanezt kérdeztem: milyen csapat az, amely pusztán az idegenbeli eredmények alapján harmadik, a hazaiak alapján meg 11. lenne a tabellán? Aki fosik és ég a képe a saját közönsége előtt, jogosan.

Mitya 2011.05.11. 11:41:44

Jééé végre nem a bíró a hibás mindenért? :OO :)

Maverick 2011.05.11. 12:20:18

Sajnos szóról szóra igaz Bonucci véleménye, de sajnos ő sem meri az igazi okot megnevezni. Ebbe a csapatba beletolni 100 millát teljesen meddő próbálkozás. Megint vennénk 3-4 Amaurit, akik a mentalitásnak és az edző alkalmatlanságának eredményeképpen egész évben duzzognának valamin, aztán itt fáj, ott fáj, nemakarokjáccani főnök... Van Gaal-tól meg az ég óvja a Juventust, de minden olasz csapatot. Az olaszok nem viselik el a Van Gaal féle katonahozzáállást hosszú ideig. Olaszországban másra van szükség. Olyan emberek lettek itt sikeresek, akik sokkal nagyobb belső értékkel és egyensúllyal rendelkeznek, mint V.G. valaha is fog. Ezért voltak ide jók a Lippi, Capello, ,Trap vagy éppen Deschamps féle emberek. Ha egy balfasz edzőt hoznak, kár egy fillért is kidobni az ablakon szerintem. Meg Amauri szárnyalása a kölcsönbe adás óta is azt mutatja, hogy nem igazán a játékosok egyéni képességei miatt nincs teljesítmény. Az edző nem bírja az alkatrészeket működő gőzgéppé kovácsolni, ez a baj. Sztem új edző már ma, aztán év végéig primavera-ból a legjobb 1-2 embert felhozni a hátralévő meccsekre, mert ez a csapat ne játszon EL-t, csak elkergetnek minket mint legutóbb, és aztán következő idény elején meggondoltan igazolni de csak a legszükségesebbeket. Ne csináljunk Real Madridot a Juventus-ból könyörgöm. (minden évben fél csapatot vettek ők is, és mi lett a vége) Forza juve!

Dani 2011.05.11. 12:56:46

Victor90 Lord Viktor válaszolt helyettem(am köszi a Jh-ról ismerlek csak ott danimester néven vagyok:-)) ,de még annyival kiegészíteném,hogy rosszul vannak felkészítve fizikailag és mentálisan is és ezért várják a meccs végét!A spanyol példa nem valós,mert egyrészt nem állunk úgy keretileg(játékosok) mint ők és az egy teljesen más bajnokság,igaz gólra játsszák azt is és nem DN szintű edzőjük van és sorolhatnám reggelig... Maverick a hsz-ed első felével egyetértek teljesen a közepével viszont abszolút nem,mert ide egy külföldi edző kell,mert más a mentalitása,új lendületet tudna hozni a csapatba és szerintem pont azért ,mert nem az "olasz mentalitást" követve más stílust képviselne.Az hogy VG "katonahozzáállást " hozna magával igenis erre lenne szüksége ennek a "kisasszony" futballt játszó társaságnak(már amikor fociznak)!Aki nem méltó rá kivágni a keretből és küzdjön meg a helyéért,ha nem tetszik el lehet menni.Nem mellesleg azért ő egy nemzetközi szinten is elismert edző amit ha bevalljuk nem igen mondhatjuk el magunkról,hogy mostanában láttunk itt,és az eredményei sem lebecsülendők.A hsz-ed végével megint csak egyetértek,mert ez így valóban nem működne ezért is kell egy tökös vasöklű edző,a csapat meg nem lesz lecserélve szerintem csak annyit kellene csinálni vele,hogy a selejteket kiebrudalni,az értük kapott pénzt befektetni és a helyükre minőséget hozni.Jövőre csak a bajnokság lesz így lesz időnk csapatot kovácsolni,amihez EDZŐ kell aki nem egy taktikás csak, és ezeknek a kritériumoknak megfelelne VG.Az meg ,hogy szimpatikus-e vagy sem szerintem a lőtéri vadászkutyát nem érdekli,ha csapatot épít és az eredmények is jönnek vele.(Szerintem Capello sem egy szimpatikus fazon pláne amit DP-vel is művelt,de eredményes volt)

Ismeretlen_150170 2011.05.11. 13:37:12

Ja nincs szerencsénk, veled is hogy jártunk kedves 15 millióért jött Bonucci??? Barzagli már túl erős neked mi? A "vén" Legro-t még csak csak kiszorítottad a keretből de a a wolfsburg cserepadja még túl erős neked mi? Majd ha Van Gaal nyála az arcodon fröccsen miközben 1 cm-ről üvölti az arcodba a taktikát akkor elfelejted te is ezt a bohóckodást amit focinak álcázva próbáltok beadni a szurkolóknak!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása