Palermo-Juventus 2-1

A Bianconeri Palermóban folytatta a bajnokságot.

Palermo-Juventus

Az elmúlt időszakban a Palermo elleni mérkőzéseken nem brillírozott a Juventus, amelynek általában vereség lett a vége. Az ezelőtti 3 mérkőzésén (2 bajnoki, 1 kupameccs) a Juventus mindössze 1 döntetlent ért el, miközben otthon kétszer is kikapott, így a kupából is kiesett. Így bőven itt lett volna az ideje a javításnak.

A meccsen először kapott szerepet az Öreg Hölgy januári igazolásai közül Alessandro Matri és Andrea Barzagli.

A mérkőzés nem kezdődött jól a Juventus számára, ugyanis már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat: Pastore indult meg a saját térfeléről, majd a bal oldalon érkező Miccoli elé tálalt, aki egy picit hosszan vette át a labdát, azonban egy kissé kisodródott szögből, de sikerült Buffon lábai között a hálóba találnia. 1-0

Ezt követően tovább tartotta a labdát a Palermo, ami a 20. percben ismét változást hozott az eredményben. Egy gyorsan elvégzett kisszögletet követően az álló Bianconeri-védelem közé berobbanó Migliaccio a tehetetlen Buffon fölött nagy erővel a hálóba fejelt. 2-0

A 2. hazai gól után mintha magára talált volna a vendég csapat, és a 32. percben az új szerzemény, Alessandro Matri szépíthetett is volna, azonban lövését védte a hazai kapus, Sirigu.

Néhány pillanattal később egy meg nem adott büntetőt kértek elég vehemensen számon Morgantin a Juve játékosai, amikor is egyértelműen kézzel „kezelte le” a labdát az egyik hazai védő a büntetőterületen belül. 11-es nem lett, sárga lap reklamálásért Marchisiónak igen.

A 36. percben viszont szépített a Juventus: egy Del Piero-szögletet Sirigu csak kiütni tudott, amit kb 10-12 méterre a kaputól Marchisio levett, majd ballal a rövid alsó sarokba bombázott. 2-1

A félidő hátralévő részében a Juventus uralta a játékot, amire Matri tehette volna fel a koronát, azonban Grygera beadásába nem tudott megfelelően beleérni.

A 2. félidő elején ismét csak Matri előtt adódott nagy helyzet, azonban lövését Bovo blokkolta. 1 perccel később Marchisio került helyzetbe, azonban a palermói védők tisztáztak. A Juventus ezután is nyomás alatt tartotta a hazai csapatot, azonban ez már inkább csak mezőnyfölényben mutatkozott meg.

Sissoko és Martínez érkezett Aquilani és Matri helyére, azonban a kontratámadásokra berendezkedő hazaiak előtt adódott helyzet Miccoli révén, amit Buffon hárított. A 81. percben ismét kontrázott a Palermo, azonban Miccoli ekkor fölélőtt. A 83. percben Martínez került nagyon nagy helyzetbe, azonban pöckölését Sirigu képes volt kivédeni, így nem változott az eredmény.

A bekapott 2 gól utáni játék alapján a Juventus legalább 1 pontra rászolgált ezzel a teljesítménnyel, azonban a szerencse most nem volt mellettük, így mostmár teljesen a szombati, Cagliari elleni meccsre kell koncentrálni.

PALERMO-JUVENTUS 2-1

Összegzés:

Gólok: Miccoli (7’), Migliaccio (20’), Marchisio (36’)

Sárga lapok: Marchisio (34’), Felipe Melo (38’), Kasami (93’)

Palermo: Sirigu, Cassani, Andelkovic, Bovo, Balzaretti (Darmian 10’), Migliaccio, Bacinovic, Nocerino, Ilicic (Kasami 59’), Pastore, Miccoli (Paolucci 87’).

Fel nem használt cserék: Benussi, Acquah, Kurtic, Liverani.

Edző: Rossi.

Juventus: Buffon, Grygera, Barzagli, Chiellini, Grosso (Salihamidžić 79’), Krasić, Felipe Melo, Aquilani (Sissoko 66’), Marchisio, Del Piero, Matri (Martínez 66’).

Fel nem használt cserék: Storari, Sørensen, Camilleri, Libertazzi.

Edző: Del Neri.

Bíró: Morganti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr214653456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2011.02.03. 12:52:51

nem tudom mit mondjak már.. már meglepődni sem tudok

frustrate 2011.02.03. 13:05:39

Amik tetszettek: -Mentálisan felszívtuk magunkat a meccsre, ahogy a nagyok ellen szoktuk. Ezt kellene állandósítani. -Matri jobb lesz, mint Hajas úrfi, de koránt sem világmegváltó, ahogy itt beharangozták a rajongói és 18 milliónak csak a felét éri. Ha 26 évesen nem csak egy "tehetséges" jelzővel lehetne illetni, akkor érne többet is. -Marchisio ráérzett ezekre a lövésekre az utóbbi meccseken és én is begerjedtem tőlük. -Krasic megindulásai, elfutásai. Szépséghibája, hogy 1-2 csel után nem tudja kinek passzolni a labdát, mert mindenki csak áll bambán. -Sissoko megúszott egy meccset lap nélkül, bár figyelmeztette a bíróbácsi, hogy ha még valamit csinál, akkor irgumburgum lesz. -Paolucci haja/taréja/seprűje zseniális. Biztos Amauri fodrászához jár. Remélem Matri jobbat talál magának. -Cassani bénázása, aminek többször is hálát adhattunk. Amik nem tetszettek: -Nincs kreatív csapatjáték, nincsenek begyakorolt figuráink. Amikor valaki felhozta a labdát a támadásnál, akkor tanácstalanul kezdett nézelődni, hogy most mit is kellene ezzel csinálni, vagy odaadta Krasicnak, aki megpróbált megindulni vele. -A szélsővédők... (Bár Grosso megakasztott egy kontrát a közbelépésével.) -A bal oldal teljesen halott, illetve hatástalan támadásoknál, így továbbra is Krasicon és Alexen múlik minden. -Del Neri variálása. A végén már Chiellini kint volt a bal oldalon, ahol nem tudom hány éve játszott utoljára és nem jött össze neki semmi. -Láttam egy pirosszemüveges gyereket settenkedni Luigi mögött. Nagyon gyanús volt. A bíró: Igazából örülök, mert ha büntetőkkel nyertünk volna (2 teljesen jogos eset volt és egy kétes), akkor Del Neri megnyugodhatna és elkönyvelné a győzelmet, holott ez a produkció még mindig kevés. Másrészt pedig meg is értem valamilyen szinten bírót. A calciopoli miatt még télen is voltak meghallgatások. Ha bíróként megítélsz valamit a Juventusnak, akkor a Moratti Médiafigyelő Bt átnyálazza az egész karriered és amint tudnak, megszivatnak. Ez senkinek se hiányzik egy karrierbe...

Ismeretlen_153094 2011.02.03. 13:08:29

Érdekes meccs volt. Az első 20 percet elaludtuk, meg is lett az eredménye. Utána a palermóiak beálltak védekezni, látván, hogy egy épkézláb támadást nem tudunk intézni. Az külön szerencse, hogy a kontráikat elbénázták, nem egyszer verve volt már az egész "védelem". Szélső védelemről nem is beszélhetünk. Ami a játékvezetést illeti: kritikán aluli. Meg nem adott 11-esek, Melo 2x volt szabálytalan a meccsen, az elsőért rögtön sárga, Bacinovic kiosztott egy tucat csomagot - ő meglepő módon nem lett figyelmeztetve. Morganti volt a Nápoly ellen is, aki nem adta meg Toni -szerintem - érvényes gólját. Marchisio előtt meg le a kalappal. Ő azt csinálja a bal oldalon Grossóval, amint anno Nedved Molinaróval. Hajt, küzd - gólokat lő. Egy új vezér van kialakulóban. A Cagtliarit meg le kell győzni szombaton! FJ!

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 13:19:58

Az eredmény ellenére büszke vagyok a csapatra, mert nagyon tüzesen jól játszottak... tisztelet néhány kivételnek. Terjesztem az igét. Ősszel a Bari, Sampdoria, Udinese, Palermo elleni után 4 pontunk volt és fejlődő tendenciát mutatott a csapat a játék terén. Most ugyanaz a helyzet. Pontok tekintetében is és a játék képében is. Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk újra felállni és az első négybe kerülni, ha ugyanezzel a hévvel küzdjük végig a hátralévő mérkőzéseinket, mert ebben az esetben ugyanazt csinálhatjuk meg, mint ősszel: nyomhatunk egy tizenakárhány meccses veretlenségi sorozatot. Ne temessétek a csapatot és ne keressetek bűnbakot ez után a meccs után! A srácok 90%-a kitette a szívét ezen a meccsen és jól is játszottak. Sajnos sem a bíró, sem a szerencse nem állt melletünk, hiszen tucatnyi helyzetünkből csak egy ment be és a tizit sem kaptuk meg. Igaz azt Marchisio megbüntette egy-két perccel később.

steven-h 2011.02.03. 13:22:16

Olvastam egy érdekes cikket goal.com-on valószínűleg felkerül majd ide is, és igazából teljesen egyet kell értenem azzal, hogy ismét Del Neri cseréin ment el a meccs, ugyanúgy mint az Udinese elleni is. Aquilani mostanában nem játssza azt amit tudna, de a helyére behozni egy olyan játékost Sissoko személyében akinek már a rövid labdái is pontatlanok, hát csúcs...akkor hozza be Martinezt vagy Salit és tolja be középre Marchisio-t, meg lehozza az egyetlen igazi centerünket hogy beküldjön egy Martinezt aki teljesen ugyanazt játssza mint Del Piero és kioltják egymást?! Sokkal jobbak voltunk, megérdemeltünk volna kivételesen egy x-et, de jöttek a cserék és semmi támadásunk nem volt már... Lehet ha nem így cserél ahogy akkor sem egyenlítünk, de még az esélyt is elvette Del Neri ezen a meccsen sajnos, mint ahogy már többször is, és vele is ugyanaz a baj, hiába jó szakember, ha rosszul nyúl bele egy meccsbe...

Mátéé 2011.02.03. 13:32:20

@frustrate : Cassani azért a bénázásai mellett adott egy gólpasszt.. A 2. félidőben jobbak voltunk, de nem értem miért kell hátrányban lennünk azért, hogy elkezdjünk játszani. Del Neri pedig nem látja át a játékot és teljesen értelmetlen cseréket hajt végre. Grygera helyett meg Sörensent vagy valami más ifit kéne inkább játszatni.

hartigan 2011.02.03. 13:39:11

Amúgy teljesen racionálisan, Barzagli nem volt jobb,mint Bonu?

Victor90 2011.02.03. 13:42:27

Gyerekek!Lehet megöltök amit most mondok,de én így vélekedek:jobb lett volna ha kikapunk 4-0-ra ,mert akkor már a mai napon lehet,elküldték volna a mesterünket!Így pedig nem fogják,min megvárják a szombati meccset,ahol egyáltalán nem biztos,hogy mi 3 pontot foguk szerezni!Del Neri-vel már szerencsénk is!Váltani kell,amíg tényleg nem késő!Innentől kezdve a bajnokságba minden meccs élet-halál kérdése!Morganti meg lesz...t!

Supi 2011.02.03. 13:50:18

Úristen te mit néztetek?????? Aq jó volt??? Sissokot szidjátok,de ezerszer többet tett le 20perc alatt, mint a nagymester olasz és nem először. Teljesen jó csere volt! Matri cseréje is érthető volt,jobb híján jött Martínez(aki finoman fogalmazva sem játszott jól)Brazzo behozatalával sem volt semmi baj,mert ezerszer inkább ő,mint Grygera vagy Grosso. Más meg nem is volt a padon,max Storarit állíthattuk volna be Buffon mellé. Camilleri(sztem jobb,mint a többi jobbhátvédünk:)),Gianetti,meg Libertazzi volt még a padon. 1szóval ez nem DN-en ment el,de ettől függetlenül szerintem mennie kellene,mert ez a görcsös ragaszkodás a 4-4-2-höz felesleges... Ebből a keretből 3-5-2-be tudnánk talán legtöbbet kihozni,ami szintén necces,mivel Barzagli no comment,ezerszer inkább Legro(sajnálom a távozását),vagy akkor már Sörensen, úgyis az az eredeti posztja. A bíróról meg ne is beszéljünk,nem lett volna jó büntetőkkel nyerni,de hát,amit ellenünk csinálnak az 1 vicc és nem is értem mire fel,annyira nem vagyunk jók. Kíváncsi lennék hanyadik helyen vagyunk a bajnokságba a megítélt büntetők terén. Asszem össz-vissz 2 büntetőnk volt, egyiket tudjuk, mi előzte meg.

Tony 2011.02.03. 13:50:20

A 8. helyen állunk,de igazából tényleg sokkal jobb ez a csapat,mint a tavalyi,csak biztos nincs szerencséje... DN meg megmutatta a meccs alatt,hogy akkora szakember,aki egyből meglátja,hogy ki az aki jól,gólveszélyesen játszik és gyorsan lehozza,nehogy sikerüljön egyenlíteni.

Supi 2011.02.03. 13:53:28

Nem mellesleg meg görcsöt kapott Matri,tehát ez se DN hibája,vagyis talán most 2 hónap óta először nem volt hibás,azért lássunk racinálisan Ettől független Moggi vissza és edző is kellene.

steven-h 2011.02.03. 14:00:16

Még ha görcsöt is kapott Matri, akkor se Martinezt hozom be hogy kioltsák egymás játékát Alex-szal, nem vagyok szakember, valószínűleg nem is leszek, mert nem bírnám végig a meccset pláne ha ezt látnám a csapatomtól, de azt azért lehet látni, hogy kik azok akik egymást zavarják a pályán, mert hasonló stílusban játszanak egy adott poszton. Sissoko-s dolgot meg változatlanul fent tartom, szarul játszott Aqua, le kellett hozni, de nem Sissokot a helyére, akinek a rövid passzok van hogy gondot okoznak, őt behozni egy Felipe Melo mellé aki szintén ugyanazt játssza csak valamivel pontosabban, középpályánknak vége volt Sissoko beállításával...

cs4szi 2011.02.03. 14:01:15

Nem is tudom miért cserélt rosszul Del Neri, mikor az a kérdés, hogy a sok sérült mellett ki a f*szt küldjön be? Talán a Goal.com jobban csinálta vona? Ugyan már, két egészséges csatárunk van az A csapatból, és az ifiből is két csávót kellett hívni de ők sem tudnak csodát tenni. Sissoko meg csak akkor jó, ha védekezik, de nem tudom, miért középpályás, ha még passzolni sem tud.

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 14:12:34

steven-h: Szerintem DN jól cserélt. Aquilani gyenge volt és le kellett hozni. Ha Marchisio bemegy középre, vajon jól teljesít-e? A kérdés azért merülhet fel, mert Marchisio látszólag elég sok ideig nem találja a helyét a régi-új posztjain. Volt már belső kp ebben a szezonban és nem ment jól neki. Matri lecserélése pedig kényszerű volt. DN lenyilatkozta, hogy izomgörcsöt kapott. Nem kell mindjárt bűnbakot keresni és kiáltani. Del Neri jó edző. Egyetlen más edzővel sem lenne olyan szezonunk, amikor nincs hullámvölgyünk. Emlékszem Capello keze alatt is egy jóval jobb kerettel a tavaszt alaposan megszenvedtük 2006-ban. Nem tudtunk győzni 5-6 meccsen és a végén végül nyögve nyelősen hoztuk a bajnokságot. Meggyőződésem, hogy sem Lippi, sem Spaletti nem tudna többet tenni. Eddig sem jöttek be az edzőcserék, akkor miért most jönnének be? Ranieri után Ferrara csak 5-6 fordulót tudott hozni. Addig tartott a lendület. Zacc után még annyi ideig sem tartott. Most DN helyére hoznának egyesek valakit, mikor DN-nel végre szépen játszk a csapat és fejlődünk az előző pár fordulóhoz képest. Emlékszem a Ranieri, Ferrara és Zacc féle koncepciótlan csapatokra. Én abból nem kérek többet... elég volt a nézhetetlen szarból. Most legalább koncepció van, ha az eredmények még hiányoznak is. Ráadásul az idők során rájöhettetek volna, hogy egy új edző nem feltétlenül jelent javulást. Benítezt milyen sokan szerették volna és megbukott az Interrel... persze sokan mondják, hogy ott sok volt a sérült. Hát kérem nálunk is sok volt ősszel és nálunk jóval kevesebb minőségi alternatíva volt/van. Mégis DN majdnem második helyre hozta be az első félszezonban a csapatot, míg Benítez lebőgött.... az a Benítez, akit oly sokan követeltek ide. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden happy lesz mostantól, de a tegnapi produkció után lehet bizakodni. És a tegnapi játék, azért az edzőnek is köszönhető basszus. Ősszel 4 forduló után ugyanennyit gyűjtöttünk. Lehet még ez sokkal jobb is, hiszen azok, akik hátunk mögött voltak a január elején, hátrányban kezdtek hozzánk képest, így ha hasonlóan építkezik a csapat, mint ősszel, akkor simán az első 4-be kerülhetünk. Ez persze egy ha... de az esély a tegnapi tüzes játék után megnövekedett.

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 14:15:08

steven-h: Utólag könnyen okos az ember. Martinez az előző meccsen nem akadályozta Alexet és most sem. Szimplán fájdalomcsillapítókkal játszik és még nem megy neki... valamint azt se felejtsd el, hogy csatárnak tették be. Nem tudom miért gondolja itt sok ember, hogy Ők jobb szakemberek lennének, mint Del Neri és az adott pillanatban jobb döntéseket lennének képesek hozni. Sztem el kellene fogadni, hogy minden edző hibázik néha. Nem csak Del NEri, hanem Lippi és Spalletti is. Mindenki emberből van. Ha Ranierit, Ferrarát és Zacc cseréit nézem, akkor DN még keveset is hibázik... ha egyáltalán meg tudjuk ítélni, hogy mi nevezhető hibának és mi nem.

szabol 2011.02.03. 14:19:56

Itt teljesen a vezetőség a hibás , nem Del Neri!!!! Ha vettünk volna jó játékosokat akkor, több lehetősége lett volna Del Neri mesternek. Nézzük reálisan mit csinált:::: Két csatár van a keretben Del Piero, és Matri!!Matri izom görcsöt kapott, mit tudott volna csinálni, hagyja , hogy lesérüljön az első meccsen és 2 hónapra kidől, a többi meccsen meg nem lesz csatárunk????!!! Jobb megoldás nem volt mint Martinezt beállítani!!!!! Azt az igazság , ha a vezetőség nem veszi észre, hogy pénzt kell áldozni a csapatra, mert anélkül nem lesz itt semmi////BL, stb.!!!!!!!!!!

Ismeretlen_179419 2011.02.03. 14:29:00

eddig az osszes mecsuket lattam szerintem del neri mesternek kene menni ,mert nem rossz ez a csapat csak nincs osszerakva. ja es konyorgom sorensen mert nem jatszik tobbet szerintem nagyon jo es foleg HAJTOS .

steven-h 2011.02.03. 14:30:24

@ShyrKahn: félre ne érts, nem vagyok az edzőváltás mellett, Deschamps és még talán Ranieri-t is idevehetem nem volt normális felkészült szakembere a Juventus-nak, Del Neri most végre az, hagyni kell dolgozni, meg amúgy sincs jobb edző a piacon. Martinezzel semmi bajom, becsülöm, hogy fájdalomcsillapítókkal játszik, látszik hogy ő akar és meg van benne az alázat,nem úgy mint egyesekben, biztosan visszahozza azt a pénzt amit rááldoztunk,ha teljesen egészséges lesz,én is ugyanúgy bízok benne, mint te. Igazából nem is az ő behozatalával volt a gondom,bár nem hinném, hogy jót tesz neki, hogy összedrótozva,fájdalomcsillapítókkal játszik, hanem ez a Sissoko-Aquilani csere engem nagyon felhúzott még akkor is ha meccsek óta nem hozza azt Alberto amit várnánk, nincs igazán helyettese, csak talán Marchisio de ahogy mondtad ő is kérdőjel, és szerintem annyira rosszul se játszott, hogy indokolt legyen hátrányban egy olyan játékos beállítása aki nem épp arról híres hogy jól lát a pályán és jó passzai vannak. Egyébként utólag tényleg okos az ember.

Ismeretlen_179419 2011.02.03. 14:31:07

kit kene venni meg ? ott a remek pelda a real ahol egymast utik a sztarok es megis kikapnak jo a keret EDZO kell.

Jocó 2011.02.03. 14:31:52

Nem Del Neri ellen akarok beszélni,mert szerintem jó edző,és tudom,hogy ezen a meccsen nem volt egy épkézláb csatár csere,de azt észrevettem,hogy az utóbbi pár évben a Juvénál csak olyan edzők voltak,akik nem mernek még hátrányban sem támadó szellemű játékosokat behozni,és DN is ilyen.Egyébként ha lettek volna támadók a kispadon,akkor is be kellett volna cserélni Sissokot,hogy legyen aki megszűri az ellenfél kontráit.Ezen a meccsen az előző párhoz képest volt előrelépés,mert legalább egy-két helyzetünk volt,és legalább látszott a fiúkon az akarat.Matri sokkal jobb lesz mint Amauri volt!

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 14:44:06

@steven-h: OK. Sztem teljesen korrekt, amit írtál és a véleményeddel sem volt gond, csak nem értettem vele egyet. Az edzőváltásos dolgot nem elsősorban neked írtam (az első válasz hszem első bekezdését szántam neked, a többi másoknak ment), hanem mondjuk Victor90-nek, aki már most szerette volna, ha elküldik DN-t. @Jocó: Mégis Martineznél a ki lenne jobban támadóbb felfogású játékos, akit a pályára lehetett volna küldeni? Brazzo is inkább előre ment, tehát Ő is a támadásokhoz tett hozzá Grosso helyén. DN azt csinálta, amit kellet, de szerkezetet nem akart váltani, hiszen ezzel a felállással gyakoroltunk nyomást a Palermo-ra. Azt felesleges volt megbontani. Ha meg egy védekező helyet támadót hoz be, akkor a kontrákkal sokkal jobban átszaladnak rajtunk és nem 2-1, hanem 3, vagy 4-1-re kapunk ki. Ebben az esetben senki nem lenne itt pozitív, míg most legalább felerészt jó benyomásaink maradhattak a meccs játékképéről.

Formica Atomica 2011.02.03. 14:46:10

Nyáron sikeresen Torinóba költöztettük fél Sampdoriát, csak éppen pont azok maradtak ki a kosárból, akik előrevihették volna a csapatot (és akik most Milánót boldogítják). Mire az új stadionunk felépül, addigra a csapat teljesen leépül. Kérdezem én: hova lett a 80 millió?! Mogginak igaza van, hiányzik a csapatból a minőség. Mélyen a zsebünkbe kellene nyúlni végre, mert már unalmas olvasni azokat a nyilatkozatokat, miszerint ez és az már a kezünkben volt, de... végül Manchasterbe vagy Milánóba vagy Karakószörcsökön köt ki. Pénz nélkül nincs foci, és foci nélkül nincs pénz!

Ismeretlen_150170 2011.02.03. 14:55:12

Mint oly sokszor most is shyrkhan-nal értek egyet, teljesen osztom a véleményét, nem is értem egyesek hogyan láthatják másképp? Az eredmény természetesen elfogadhatatlan de nem kéne egyből kardélre hányni az egész vezetőséget! 100x inkább Agnelli-Marotta- DelNeri mint a Blanc-Secco-Ferrara-Zaccheroni bagázs! Lehet hogy ez a vezetőség és ez a csapat is meg fog bukni de van valamiféle koncepció, elképzelés, csak egyelőre nem látjuk az eredményét. Az őszi csapatot pedig már olykor lehetet nézni, élvezni, amire már régóta nem volt példa! Én továbbra is bízom hogy megtaláljuk őszi önmagunkat!

Tony 2011.02.03. 15:15:21

Igen gyerekek és majd a bíztató jelekre meg a néha nézhető focira odaadják a negyedik helyet...

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 15:46:20

Két gondolat: 1. "f*sz van itten, nem kincs" ahogy Tyson mondta az Argo-ban. Hol látnak itt egyesek koncepciót?? Miben? Abban, hogy egy másodrendű csapat szanaszét aláz minket? Abban, hogy állítólag "szegény" DelNeri-nek nincs csatárja? Könyörgöm, olyan csapatok vernek el minket, akik csak ÁLMODHATNAK egy Alessandro Del Piero-ról ha csatárt kell említeni, vagy egy Chiellini-ről ha védőt! Ébresztő emberek, szarban a haza!(már megint!) Azért láttok ti itt "koncepciót", mert DelNeri, az a kis pöcs mindent kidumál! Érdekes, ennél sokkal legyengültebb csapattal Deschamps olyat fociztatott anno, hogy rettegett tőlünk a B-liga, aztán rá egy évre az A is. Alex meg itt is-ott is gólkirály lett. Pedig már akkor sem volt 20 éves! Na ezt dumálja ki a tisztelt edző úr! 2. Sírás rivás a BL ügyben. Isten mentsen meg minket a BL-től, amíg nem kezdünk végre igényes futballt játszani. Bohócnak minek odamenni? De persze ott van az a dolog is, hogy jövőre már nem elég a 4. hely, ezen is mekkora felháborodás volt. Pedig a pontrendszer 20 éves cirka. Ha pl. pont MI nem tököljük el az Európa Liga meccseket és nem száz döntetlennel kiesünk, hanem urambocsá esetleg három fix meccset behúztunk volna, akkor azzal pontosan a 4 csapatos BL indulást segítjük elő a SerieA részére. Erre tököltek, taktikáztak, aztán két szék között beestek az asztal alá. DelNeri menjen a megye3-ba, ott dumáljon, ide karizmatikus ember kell, amilyen Capello volt. Meg persze Moggi, mert amúgy ő legalább bármit (BÁRMIT :) ) megtett a csapatért. Pont. Tavaly ilyenkortájt kint voltunk a Juve-Lazio-n. Majdnem elsírtam magam. Most idén nem tudtam volna bevállalni egy Torino beli meccset, de minek is, elég ha eszembe jut milyen szar volt kijönni az Olympico-ból akkor éjjel. Szégyen hogy megismétlődik megint minden! Furza Juve per sempre!

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 15:48:42

@Tony: Semmi sem garancia arra, hogy negyedikek leszünk. Semmi. Sem az edzőváltás, sem Lippi, sem Moggi, sem senki. Most elkezdtünk egy utat és úgy gondolom, hogy ha már elindultunk ezen, akkor adjunk esélyt neki, mert úgy tűnik van még benne lehetőség. Ha nem lenne, akkor nem ezt mondanánk és gondolnánk sokan. Ha pocsékan teljesített volna a csapat tegnap, ha ősszel kevesebb pontot gyűjtünk, akkor nem írnánk ilyeneket. Ősszel láttuk mire képes a csapat és a tegnapi produkció reményt ad a feltámadásra. Mindössze erről van szó. Ha két forduló múlva is így állunk, akkor már más lesz a helyzet, mert az őszhöz képes is visszalépést fog jelenteni. Akkor ugye a Cagliarit legyőztük és az Interrel x-eltünk. Most is négy pontot várok a köv két fordulóban és egy veretlenségi sorozat kezdetét.

Ismeretlen_160819 2011.02.03. 15:49:51

Én azt nem tudom annak idején miért is adtuk el Miccolit??? Simán beférne ebbe a gyenge Juvéba.

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 15:54:42

@Maverick: 1. A Palermo nem másodrendű csapat. Miért? Mert a kerete kb ugyanolyan erőt képvisel, mint a miénk. Del Piero 37 éves és nem 33-34, mint amikor a B-ben és 2007/2008-ban a felkerült Juvéban játszott. A csatárokon látszik meg legjobban az idő. Nem is igen tudok olyan csatárt mondani, aki 37 évesen ennyit tudna. Védőt igen. Tovább olvastalak és inkább hanyagolom a további válaszokat, mert úgy látom, hogy te túl radikális vagy és esély sincs a meggyőzésedre. Hát fortyogj magadban.

Ismeretlen_164215 2011.02.03. 15:55:06

@juvegamer: Mert Alex posztján játszana s úgy látták, hogy nincs szükség még egy játékosra azon a poszton. Vagy csak neki nem felelt meg a cserepad. @ShyrKahn: Azért azt ne feledjük, hogy számos erős csapat botlása kellett az őszi eredményhez, akik nem a Juve ellen botlottak. Ez már kicsit árnyalja így a képet.

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 15:57:24

@juvegamer: Mert annak idején Miccoli gyenge volt, mint a harmat. Egyébként nekem már évek óta nagyon ellenszenves játékos és a Palermoval együtt nagyon utálom, de most neki is helyenként az arcára fagyott a szokásos gúnyos mosoly és ennek nagyon örültem.

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 16:00:54

@venember83: Ezek a "nagy" csapatok ugyanúgy botladoznak most is, hiszen a Roma és a Napoli is botlott most (is). Viszont azt is látni kell, hogy harmadik-negyedik helyről kezdtük a januárt és ez azt jelenti, hogy az összes hátunk mögötti csapattal szemben előnyünk volt. Ez az előny sokat fog jelenteni a későbbiekben, mert akik hátrányban voltak, azoknak annyival több pontot kellene gyűjteniük nyáron, hogy elénk kerüljenek/előttünk maradjanak.

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 16:01:08

Miért, Giovinco-t miért kellett elpaterolni? Főleg hogy Diego-t (hál istennek amúgy) eladtuk? Aztán mikor ellenünk játszik, szépen kitömi a hálót! Megérdemeltük! Kellett azt a tökkelütött Diego-t játszatni helyette. Zaccheroni is épp olyan tökfej volt mint most DelNeri. Legjobb példa rá Sörensen? Két meccsen szépen bizonyít, fiatal, tetterős, kitartó, felnő a feladathoz. Erre kikerül a csapatból... Gratulálok DN-nek. Mert ezt nehéz megmagyarázni... DejaVu. Erőltessük azt akinek nem megy, hátha akkor fog. Amaurinál is hogy bejött már, nem? :D :D

Ismeretlen_102246 2011.02.03. 16:03:26

nyárig... nyilván. Ja és a Milan is leixelt a Lazioval. Az összes előttünk lévő csapat gyengén muzsikált most, kivéve az Intert, akik ma játszanak a Barival.

Saxoo 2011.02.03. 16:05:20

Juvegamer! Miccoli eladás Moggi "sara" volt annak idején! Nem jöttek ki, ezért adta kölcsön mindenhova! Bár annyi legyen Moggi "mentségére", hogy abban az időben Trezeguet, Ibrahimovic, Del Piero, Mutu voltak a csatáraink....Ma valóban hatalmas erősítésnek számítana!

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 16:36:24

@ShyrKahn:"Tovább olvastalak és inkább hanyagolom a további válaszokat, mert úgy látom, hogy te túl radikális vagy és esély sincs a meggyőzésedre. Hát fortyogj magadban." Először is: nem a Palermo-ra gondoltam a másodrendű jelzővel. Ne feledd, ennél sokkal csúnyább késekbe futottunk bele nemrég! Azokat TE mivel magyaráznád? Vagy az EuropaLiga meccseit? Másrészt: Hát nem tudom, hol ott a radikalizmus, hogy tudniillik az, hogy a friccek elvittek egy BL induló helyet az olaszoktól az egyedül és csakis az olaszok hibája. Tudták, hogy az Europa Liga éppúgy pontot ér az elszámolásban(nem mostantól, mindig is így volt ez, csak akkor nem ez volt a neve), mégis tojtak rá. Nem csak a Juve, átlagban szinte az összes olasz csapat félvállról vette már évek óta, aminek most látják a kárát. A krautok meg röhögnek a markukba. Aztán nem értem, hol kellene itt engem meggyőzni?? Te esetleg Marcello Lippinek képzeled magad? Vagy legalábbis Várhidi Péternek? Mert akkor mindent visszavonok! Nekik még azt is elhinném, hogy DN szuper edző. A fortyogásról: Nem fortyogok, már megbocsáss, csak van véleményem, mint itt bárki másnak. (vagy ők is fortyognak?) Vagy azt TE előre eldöntöd, meddig vélemény, és honnantól "fortyogás"? Ne légy már ennyire nagyarc ember! Nekem éppúgy fekete-fehér a pólóm, csak max nem vagyok olyan elnéző a hülyeséggel szemben. Épp az a baj, hogy a vezetőség nem tud radikálisabb lenni, mert nem mindig baj ám a radikalizmus. Én utálom pl. a Murinho-t, de nagyon. Ellenben az tény, hogy négy hét alatt SerieA bajnokot faragna akár ebből a Juvéból (is). Hogy miért? Mert egy radikális állat, azért! Abban meg, hogy DN egy gyenge edző, abban nem szállok vitába veled. Ez tény, aki nem látja, az ne lássa, engem hidegen hagy. Náladnál a focihoz tízezerszer többet konyítók is állítják, győzd meg őket az ellenvéleményedről. Gyenge, mert nem tud csapatot építeni. Azt meg nem tudom elhinni, hogy februárban majd megtanulja... És mivel éppolyan Juve szurkoló vagyok, mint itt bárki, igenis engedtessék meg, hogy a pokolba kívánjam azt aki miatt szerintem a csapat mélyrepül. Ezesetben DelNeri-t. Hidd el, én éppúgy boldog lennék, ha történetesen kiderülne, hogy összeáll a csapat tavaszra, csak én egy-egy nézhető meccs után már túl sokszor hittem és estem pofára, ezért majd akkor leszek olyan optimista, mint te, ha 5-10 meccset behúznak zsinórban a srácok. Ja, és a többi véleményedre nem is reagálok, mert látom olyan fontoskodó vagy... :P (Bocs, de te írtál véleményt rólam előbb, legközelebb talán gondolj arra, hogy ezt illik vagy sem! Elvégre nem őriztünk együtt birkát jóember!)

epaska 2011.02.03. 16:39:16

Az nem Del Neri műve, hogy jobban játszottunk a 2. bekapott gól után. NAGYON látszott rajta, hogy nem tudja mit csináljon. A gólunk után a csapat erőre kapott ami nem az edzőnk miatt volt. Az én véleményem az, hogy Luigi Del Neri nem tudja megfelelően feltüzelni a játékosokat. Semmilyen koncepció nincs a csapatnál, mivel nincs pénz. A keret vékony. Allegri a Milan-nál ilyen helyzetben behozza Pato-t és Cassano-t, mi pedig Martínezt és Sissokot...de ez (kivételesen) nem Del Neri hibája. A jelenlegi Juventus-nak 1 dolog hiányzik, de nagyon! A pénz. Ha lenne pénz, lenne(ek) megfelelő szintű edzőnk és játékosaink.

Diego2889 2011.02.03. 16:44:27

epaskával teljesen 1et értek.. ha lenne pénzünk akkor megfelelő játékosok és edző is.. Del Neri nem tudja a játékosait feltüzelni már elég rég óta. Viszont úgy gondolom h ha megfelelő pénzmennyiség állna a számlánkon, akkor Marotta eltapsolná átlagos játékosokra.. Ebből viszont az derül ki, h semmi sincs a rendjén, mindenen változtatni kellene.. Vezetőség,edző és játékosok.. Ha megfelelő játékosokat vennénk nem kellene ez a csapatépítés duma..

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 17:01:19

Szerintetek hány begyakorolt támadó-formulával érkezett a Juve Palermo-ba? Anno én is focizgattam, de főleg inkább kézilabdáztam (22 éve a sulicsapatban :D ), és emlékszem még, hogy volt legalább 8-10 előre begyakorolt forma a támadáshoz minden meccsre. Én a tegnap esti meccsen egy kanyi ilyet nem láttam. Aki mégis látott, kérem, írja le! Valaki fentebb azt írta, legalábbis a lényeget tekintve, hogy elvittük a labdát valahogy a 16-osig, aztán tekintgettek a fiúk jobbra-balra, hogy most vajon mit kellene ezzel itt kezdeni? Hát nem edzésen kellene begyakorolni a figurákat? És nem ez van már meccsek óta? Ezért érzi úgy az ember, hogy gyengébb a csapat, mert nincsenek olyan igazi, jól végigjátszott támadások. Kizárólag az egyéni teljesítmények szülnek gólokat, lásd Krasic vagy D.Piero, nem pedig a sziporkázó taktika. (A tegnapi fejes gól mondjuk tipikusan annak tűnt, csak azt sajna pont mi kaptuk. :S) Félre ne értsen senki, nem károgni akarok, de könyörgöm! Ezen a szinten ennél tervezettebb focit szokás játszani, nem? Nézzetek meg egy évekkel ezelőtti Juve meccset. Ott FOCIZTUNK! De hogy! Tegnap szerintem csak "dolgoztak" a fiúk a pályán. Tény, hogy erősebben mint korábban...de ez akkor sem egy sima munkahely, ide kell a kreatív taktika is, és én ezt hiányolom már évek óta. Amíg ilyenünk nem lesz, nem megyünk BL-be, az tuti. Nedved úgy tűnik egyelőre pótolhatatlan veszteség. Egyetlen szerencsénk, hogy "Sanyink" még 36 évesen is meglehetősen motivált. Ha ő nem lenne, nem tudom hol lennénk!

Ismeretlen_108746 2011.02.03. 17:02:39

"Semmilyen koncepció nincs a csapatnál, mivel nincs pénz." Igen ez sajnos így van, de a bajt abban látom, hogy a pénztől függetlenül sincsen koncepció a csapatnál. Még a szűkös anyagi lehetőségek mellett is rengeteg érthetetlen és hibás döntést hoz Marotta (avagy a "szakmai stáb", ahogy tetszik). Érhetetlen, hogy mit akarunk Barzagli-val, Toni-val, Motta-val és sorolhatnám, mikor közben a Milan szintén anyagi áldozatok nélkül elhalássza Cassano-t. Diego-t elpasszoljuk, s azóta nem létezik semmiféle kreativitás a középpályánkon (Krasic kivételével). Martinez-re mégis van 12 milliónk. Drenthe megszerzéséhez vajon miért csak a legutolsó napokban fog hozzá ez a transzferguru, amikor lényegében nem létezik bal oldalunk? Ok, hogy nincs pénz, de egy Palermo vagy Lazio vajon miért tud mégis értelmesebben építkezni?

blake11 2011.02.03. 17:05:21

Kíváncsi vok egyes emberek meddig bírják maguknak bemagyarázni,hogy nem is olyan rossz a helyzet sőt érthető...

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 17:19:57

@Diego2889: valóban, sok pénz lett eltapsolva rossz üzletek során, de ne feledjük el, az igazi hiány a néhány évvel ezelőtti "bevásárlás" miatt érződik. Amauri, Diego és (sajnos úgy gondolom, bár néha összeszedi magát de) Melo sem ér túl sokat az árukhoz viszonyítva. Közülük kettő már el lett paterolva, 25 Ferrari árát buktuk rajtuk fejenként kb., és bár Melo sokkal jobb, ez tény, de ő meg idegbeteg, kb. mint az Interben anno Balotelli. Gondol egyet és kiállíttatja magát. Persze ő még változhat, de ahhoz egy keménytökű edző kell, aki egy ilyen manőver után fél pénzét elveszi a srácnak, hogy gondolkodjon kicsit el a dolgokon... Az igazi baj az, hogy az akkori vásárlásnak kellene mostanra beérnie igazán, ehhez képest pánik van, azt sem tudják kit akarjanak megvenni. Ha a három (de legalábbis a két fő) balerina helyett 4-5 átlagosan jól teljesítő játékost vettek volna anno olcsóbban, és két csatárt közepesen drágán, most talán lenne egy összeszokott, teljesíteni képes csapat, és lehetőség a helyettesítésekre sérülés esetén. Ehhez képest prototípus-összeállításban kell játszani meccsről meccsre, ráadásul rossz formációban. Ez utóbbi az edző, az előbbi pedig még a Blanc féle banda sara. Ha nem megy a kupleráj, nem a bútorokat kell cserélni, tartja a mondás. Talán Torinoban nem ismerik. Még. Itt szerintem is komolyabban fel kell kavarni a lekvárt, és az edző az első cserélendő poszt. Tavaly Deschamps amúgy jött volna, talán jobban is jártunk volna vele, mert ő már bizonyított válságos körülmények között. Én most is szivesen látnám, pláne ha ugyanúgy letakarná a mercit a parkolóban, mint akkor :)

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 17:30:21

@blake11 Sajnos mindig van és lesz is elvakult hívő, ha vallásról, ha a calcio-ról van szó. A Torino-i lepelről is kiderült már hogy 100% kamu, mégis milliók mennek megnézni :D És amíg köztünk lesznek ilyenek, addig sajnos a Juve stábjában is lesznek. Márpedig az ilyen emberek igazi időzített bombák! Addig ketyegnek, míg az egész miskulancia a fejükre nem dől... Ha valaki nem látta a tegnap esti meccset, és csak itt a vélemények egyikét-másikát olvassa, akár azt is hiheti, első a csapat a bajnokságban és tíz góllal nyertünk. Talán nem véletlen hogy a magyar foci épp itt tart. Nem jó, de megmagyarázzák. (ezt még a Hofi mondta) Mindig megvannak a kidumálók. Az is világos mostanra, hogy az "eredeti" Agnellik halála óta a csapat nem bír komolyabban kimászni a gödörből. Talán ők komolyabban felügyelték a Juve vezetőségét (is). Hiába, a jó öreg Avvocato idejében ez nem történhetett volna meg! Ennyi ideig biztosan nem.

epaska 2011.02.03. 17:34:34

@Apuleius: Biztos, hogy lehetett volna hatékonyabban is igazolni. Marotta már többször is bizonyította, hogy alkalmatlan a feladatra. Rossz igazolások, kapkodás, Diego eladása.... Biztos vagyok benne ha Moggi lett volna Marotta helyén Cassano most Juve játékos lenne attól függetlenül, hogy Quagliarella serült-e vagy nem és Martínez még most is Szicíliában focizgatna. FJ!

nanenane 2011.02.03. 17:47:48

Eszt nem hiszem el!!!!Ez már hányadik vereségünk? Össze kéne szedni magunkat! Forza Juve!

Ismeretlen_174409 2011.02.03. 18:04:15

DN nem Juve-szintű edző,húzzon a rákba...mondhatni tavalyhoz képest szinten tartja a csapatot...Ferrara csapatának rövidebb idejű hullámvölgy is elég volt,hogy kitegyék a viharba...ha legkésőbb nyáron nem váltják le DN-t meg Marottát,akkor jövőre a reális cél az első 10-be kerülés lesz...bár lassan idén is...BL...háhhh...közelébe nem vagyunk basszátok meg!!!Rajtunk röhög a világ,és a Palermo elleni meccsünkön már én is csak szakadtam ezeken a falábúakon,nem lehet mást csinálni,egyszerűen közük nincs a focihoz!!!

Ismeretlen_174409 2011.02.03. 18:09:35

Tudjátok ti miről beszéltek?!Én is utálom Morattit,de rohadtul nem szorul rá,hogy a mi meccseinket manipulálja,mert az ő csapata harcol a bajnoki címért,mi meg szaros kukások vagyunk ígyis-úgyis...a bíró tényleg elnézett sok helyzetet,de ilyen előfordul...egy Juventus ne mentségeket keressen,hanem nyerjen meccset,aztán utána ugathatunk...ezelőtti meccseken se tudtunk nyerni,és az nem a bírók hibája volt,meg ez sem...szarok vagyunk,ennyi,AZ EGÉSZ EGY NAGY SZARKUPAC!!!Ne a bírókat szidjátok,ha a csapat fos!!!Supermannal a csapatban se tudnának egy döntetlent játszani!!!

Maverick · http://www.criticalfever.com 2011.02.03. 18:12:11

És pókember? Vagy Chuck Norris? Tényleg, ez mekkora, elég lett volna Norrist leigazolni...

Arnijuve 2011.02.03. 18:52:16

huhh érdekes volt végigolvasni a kommenteket. :D a meccs sztem jóvolt és egyáltalán nem DN-en ment el a meccs hanem azon hogy nincs jó szélsőhátvédünk.mert azért az első gól grygera lelkén szárad mégha buffon is bennevolt egy kicsit(akárcsak a másodikban érzésem szerint), és ha nincs az első lehet nincs második sem.a játékunk szép volt én nem mondom azt hogy DN a megmentő de hagyni kell kibontakozni és hagy csinálja amit akar. a játékoskeretünkből sajnos ennyit lehet kihozni most de biztos vagyok benne hogy hozni fogjuk a meccseinket ismét és remélem ez volt az uccsó vereségünk!! én a cseréket nem látom megalapozatlannak vagy elhibázottnak sőt sali cseréjét kicsit későinek találom sokkal többet tett a pályán mint grygera vagy grosso(bár ő most talán nem volt -1 csak 0).örülök hogy mások is úgygondolkoznak mint én és figyelembe vesznek minden tényezőt és azalapján mondanak véleményt. külön tiszteletem @ShyrKahn kollégának, talán ő látja a legjobban a szitut.

devil-z 2011.02.04. 02:05:37

Furcsa, hogy sorozatban jönnek a vereségek de páran egyre optimistábbak. Az utolsó 5 meccsünkből hármat elvesztettünk (zsinórban), egy döntetlen, és csupán a szerencsétlen tök utolsó Bari ellen szenvedtük ki a győzelmet. Bizonyára az örökös pesszimistaságom miatt vagyok egyre szkeptikusabb a jövőt illetően, de jön majd az Inter, a Milán, sőt a következő Cagliari-mérkőzés sem tűnik könnyűnek. 'Palermo performance is rewarded and Juve's season goes from bad to worse.' - Eurosport Bizony-bizony.

Bianconeri 2011.02.04. 08:30:08

Először is a cserékhez: sztem DN jól cserélt, mert Matri-t ugye görcs miatt hozta le (Martínez behozatala egyértelmű volt), Aq elfáradt, a labdái pontatlanok voltak (nem hiába kapta az egyik leggyengébb osztályozást) és Sissoko behozatalával sztem a kontrákat akarta megszűrni. Amúgy sem volt más kp cserénk. Brazzo jól lépett be a játékba, sokkal jobb volt támadásokba, mint Grygera és Grosso együttvéve. Elkezdtétek itt Ranierit emlegetni. Érdekes mikor itt volt, akkor mindenki a cseréket rótta fel neki, mint gyenge pont. Nedved állandó pályán hagyása, Gio be nem hozatala, Ranieri-Marchionni szerelem??? Bevallom én is mindig próbálok pozitívan kiindulni a meccsekből, habár mindig mérges vagyok 1-1 vereség után. De úgy gondolom h vannak pozitívumai a Palermo meccsnek, ami számomra is bizakodásra ad okot. Az edzőcseréhez annyit h ha minden gyengébb teljesítmény után edzőt cserélnénk, akkor még ennél nagyobb káosz lenne itt. DN értékelésével meg kell várni az év végét, elértük-e a céljainkat vagy sem. Ne értsétek félre, nem akarok itt DN-nek szerelmet vallani, de jó edzőnek tartom, és remélem h élni fog az Agnellitől kapott bizalommal.

Bianconeri 2011.02.04. 08:39:38

@Maverick: a koncepció nélküli focihoz annyit h támadásoknál Marchisio beljebb húzódása, útnyitása a balhátvédnek. Jobb oldalon a hátvéd szándékosan hátrébb húzódik Krasic mögött h ne hagyjuk magunkat lekontrázni(habár ez a Palermo ellen nem sikerült). Krasic alapvonalról érkező beadásainál a visszavontabb támadó(Alex vagy Q) a 11-es pontnál érkezik, a center a rövidhez. Ja vagy a Milan ellen a szándékos kontrára való beállás, ebből Krasic gyorsaságára épülő támadások. Hát igen én sem látok semmi koncepciót.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása