A Juventus veretlenül, hat döntetlen mérkőzés után búcsúzott az Európa Ligától. A tegnapi Manchester City elleni mérkőzésnek valódi tétje már nem volt, hiszen az angolok biztos továbbjutóként érkeztek Torinóba, míg a Bianconerinek már matematikai esélye sem volt a továbbjutásra.
A továbbjutás kérdése már eldőlt a Lech Poznan elleni, fagyos döntetlen után.
Az angolok meglehetősen dinamikusan kezdték a mérkőzést, Jo már a második percben veszélyhelyzetet teremtett a Juventus kapuja előtt. A másik oldalon a kapitány, Alessandro Del Piero próbálkozott több lövéssel, illetve egy szabadrúgással is, de az állás változatlan maradt.
Az első félidő 43. percében azonban megtört a jég, vezetést szerzett a Juventus. Del Piero egy lehelet finom csel után tekerte középre a labdát, amit a Primaverás újonc Giannetti lőtt a kapuba.
Az 50. percben Jo talált be Manninger kapujába, de a partjelző lest intett, így az eredmény nem változott. Ezt követően a Juve több helyzetet is kialakított és kifogástalanul játszott egészen a 77. percig, amikor Jo ezúttal egy szabályos gólt szerezvén kiegyenlítette a mérkőzést.
A hátralévő időben az angolok próbálkoztak a vezetés megszerzésével, eredménytelenül. A mérkőzés végeredménye: 1-1.
JUVENTUS-MANCHESTER CITY : 1-1
Összegzés:
Gólok: Gianetti (43'), Jo (77').
Sárga lapok: Zabaleta (74'), Felipe Melo (78'), Chiellini (87')
JUVENTUS: Manninger, Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Traoré (Boniperti 67'), Krasić (Camilleri 57'), Felipe Melo, Sissoko, Pepe, Del Piero, Giannetti (Buchel 79').
Fel nem használt cserék: Storari, Bonucci, Giandonato, Iaquinta.
Edző: Luigi Del Neri
MANCHESTER CITY: Given, Richards, Boyata, Boateng, Bridge, Jo, Wright-Phillips (Chantier 91'), Vieira, Milner, Johnson, Tchuimeni-Nimely (Zabaleta 61').
Fel nem használt cserék: Taylor, Mee, Kay, Ibrahim, Elabdellaoui.
Edző: Roberto Mancini
Bíró: Vad István
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.