A Juventus visszakaphatja az elvett Scudettókat

Luciano Moggi jogi képviselője - Nicola Penta - az általa látott bizonyítékok alapján nagyon magabiztos.

Ezek alapján a Juventusnak nagyon jó esélye van, hogy visszakapja az elvett címeket, miközben az Internek minden esélye megvan, hogy elveszítse azokat.

Nicola Penta, aki Calciopoli-szakértőnek tekinthető és aki a nápolyi tárgyaláson mint Luciano Moggi tanácsadója van jelen, komolyan hiszi, hogy azok a bizonyítékok, melyek feltűntek Nápolyban, komoly esélyt nyújtanak Mogginak, hogy szabadon távozzon, és a Juventusnak is, hogy visszaszerezze az elvett bajnoki címeket.

Akik követik a nápolyi tárgyalást, láthatták, hogy Moggi és jogi csapata olyan bizonyítékokat mutattak be, melyek nem voltak hozzáférhetőek 2006-ban, és amelyek egyértelműen mutatják, hogy több csapat is - köztük az Inter is - kapcsolatban állt a bírókkal és a bíróküldésért felelős emberekkel, így kizárható az az állítás, miszerint csak Moggi állt kapcsolatban a kulcsemberekkel.

A 171 000 lehallgatott beszélgetést tartalmazó bizonyítékok új fordulatot hozhatnak az egész Calciopoli-ügyben. A Juventus már benyújtotta saját kérvényét, hogy adják nekik vissza az elvett Scudettókat, és az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) kivizsgálja az ügyet.

Pentát a Radio Power Station-től kérdezték, hogy milyen ítélet várható az eddig napvilágot látott bizonyítékok alapján Nápolyban?

"Amennyiben felmentik Moggit, akkor a védőknek meglesz a lehetősége, hogy kérjék a 2006-os sportbírósági döntés visszavonását, ami nagyon fontos lenne, mivel a 39. paragrafus értelmében új tények megjelenése és a bírók és igazgatók felmentése esetén a 2006-os sportbírósági határozatot újra megnyithatják. Ebben az esetben a Juventus kérheti az elvett bajnoki címek visszaadását, mivel ez nem egy automatikus folyamat."

"Optimistának kell lennünk a Scudettók visszaadását illetően. Ugyanazon indokok alapján vették el a Juventus címeit, melyek alapján az Inter megkapta őket, szóval remélhetőleg a bíróság következetes lesz."

"Elveszik-e az Inter címét? Igen, azt hiszem. Ez lesz az legelső dolog. Akik követik a Nápolyban zajló tárgyalást, tudják, hogy az összes tanú állítása helytálló volt, mivel ejtették a vádat (Moggi és a többiek ellen)."

Korábban szó volt arról, hogy a védelem az Inter elnökét, Massimo Morattit is beidézi tanúként, de végül lemondtak erről.

"Moratti a tárgyaláson? Csak felesleges időpocsékolás lenne, mivel azok a dolgok, amelyeket meg kellett magyarázni, megmagyaráztuk, így most már meg lehet érteni azokat a dolgokat, amelyeket meg kellett érteni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr144653120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diego2889 2010.11.02. 17:08:22

de szép is lenne :)

Ismeretlen_108746 2010.11.02. 17:25:44

"az Internek minden esélye megvan, hogy elveszítse azokat." Én úgy emlékszem, hogy az Inter csak az elvett Scudettók egyikét (2006) kapta meg...

blake11 2010.11.02. 17:37:01

De szép is lesz! Moggi meg jöhetne vissza...

mate. 2010.11.02. 17:49:28

Jó lenne ha valóban ez történne. Viszont én azt is következetesnek tartanám ha a juventus pénz beli kárpótlást is kapna,mert pénzügyileg is elég sokba került ez a csapatnak nem csak két scudettojába.

Ismeretlen_164215 2010.11.02. 18:09:44

Álmodj, királylány... Mégis mit várhat az ember egy sztárügyvédtől? Hogy majd szépen visszafogottan nyilatkozik? Az elvett scudettókat vissza kellene kapni, de ez kevéssé valószínű, mert annak az lenne a jelentése, hogy a szövetség tévedett a Juve másodosztályba száműzésével, akkor pedig kártérítés illeti meg a csapatot, szóval ilyesmit nem fog megengedni a szövetség.

Lord Viktor 2010.11.02. 18:19:22

Itt nem a szövetségről van szó. Ha a nápolyi bíróság jogerősen felmenti az ügyben Moggiékat, ezzel a Juventust is tisztázva, a FIGC jogilag bár elvileg megteheti, hogy önkényesen nem változtatja meg a döntést, de ez elég rossz üzenetet hordozna, mindenki látna, hogy csak a seggüket védik és lezuhanna a szövetség tekintélye a nullára a közvélemény szemében is.

Ismeretlen_161952 2010.11.02. 18:20:52

Venember83-nak igaza van szvsz. Ha visszaadnák a két Scudettót indulhatnánk Erdélyért. Kb. annyi esélyt látok arra is...

Lord Viktor 2010.11.02. 18:25:27

Egyébként az egész Calciopoli egy nagy szarkavarás. Az új bizonyítékok fényében látható, hogy mindenki kapcsolatban állt a bíróküldővel. Ez viszont nem jelent csalást, inkább csak lobbit, hogy mindenki a legjobb bírót akarta a meccseire. Egyébként meg semmi előnnyel nem jár, ha a bíróküldőket kenik meg. Konkrét bírókra kéne rábizonyítani, hogy megvesztegették őket. (Ilyet pedig nem is nagyon hallottam az egész ügy során, ha valaki hallott róla hogy valamelyik bíróra rábizonyították, akkor szóljon) Amúgy meg tisztán 1-2 író segítségével nem lehet bajnokságot nyerni, szal azok a scudettók a Juventust illetik meg, ahogy a kártérítés is. Bár utóbbira kevés esélyt látok, meg azt az évet és a presztízsveszteséget úgyse tudja senki visszaadni, szal én beérném csak a bajnoki címekkel.

Kotrevák Kelly 2010.11.02. 18:29:07

Ha visszakapnánk a scudettókat, jó lenne de túl sokra nem mennénk, mert attól még az 2006-os bl indulást és a vele járó előnyöket nem kapnánk vissza. Amúgy csak adják vissza őket a jogos tulajdonosnak, a JUVENTUSNAk!!! Az inter meg rohadjon meg ott ahol van, oszlassák fel őket, rombolják porig a szánszírót, trágyázzák meg jó vastagon, aztán vessék be kölessel, vagy ahogy a milán topikba írták, tarhonyával!

Lord Viktor 2010.11.02. 18:35:15

Kelly: legyen inkább zebra rezervátum xDDDDD

Sexi dög! 2010.11.02. 18:38:17

Teljes mértékben egyetértek az előttem szóló Kotrevák Kelly-vel. Csak látnám már ahogy lekonyul a bamba mosoly a moratti pofájáról! Forza Juve!

Ismeretlen_161952 2010.11.02. 18:55:09

Nem nézünk át az Inter blogra egy picit így közösen? Muhhahha!!! Webhuliganizmus!!!

devil-z 2010.11.02. 19:16:52

Attól tartok, hogy az inter blogján találnánk ismerős arcokat is :D Amúgy oda akkor lesz értelme benézni, ha hivatalosan is kaptunk valami kárpótlást - engem egyelőre egy bizakodó ügyvéd szavai nem győztek meg.

Lord Viktor 2010.11.02. 19:27:35

Jaja egyelőre még óvatosan bizakodhatunk és le kell nyelnünk ha ilyen sinteres barmok elintéznek minket a bundázós beszólásokkal (tapasztalat: felesleges leállni velük vitázni), de én őszintén remélem, hogy visszakapjuk a címeket és tisztáznak minket a bundavád alól. A kártérítés már tényleg az álom kategória, még ha jogos is lenne. A sintert meg nem fogják kizárni a Serie A-ból, de én azt mondom nem is kell. Morattit kéne elítélni és róla kéne bizonyíték hogy közbenjárt a Juve meghurcolásában.

BummBummKVÁJJÁRELLÁ 2010.11.02. 19:30:37

Minek nektek a 2006 os BL indulási jog? Idén BAJNOKOK leszünk ;PP viccet félre téve jó lenne ha visszakapnánk de én sem látok erre sok esélyt de reménykedem! idén pedig első 3 simán meg lesz ! csak azért az EL-t se kéne lesz*rni FORZA JUVE

Robi 2010.11.02. 19:43:05

Persze szép lenne, ha visszaadnák az elvett címeket, sőt kártérítést kapnánk, de én arra látok valamekkora esélyt, hogy a sintertől elveszik a 2006-os bajnoki címet, és 2005-höz hasonlóan nem hirdetnek bajnokot a Serie A-ban, mivel kb. mindenki benne volt a calciopoliban. Amúgy az inter "trónfosztása" nekem már elégtételt jelentene, mert számomra a Juventus mindenképp 29-szeres olasz bajnok.

Kotrevák Kelly 2010.11.02. 20:45:37

Lords Viktor: Jaja. Legyen mondjuk a szánszíró helyén Zebra Rezervátum. Aztán a sok zebra szépen teleszarná a gyepet...:-) Egyébként nekem is nagy elégtétel lenne már az is, ha a férgektől elvennék a jogtalanul hozzájuk baszott scudettokat! De ennek az egész hajcihőnek még nem lesz vége mostanában, az tuti!

Kotrevák Kelly 2010.11.02. 20:47:50

Lords Viktor: Jaja. Legyen mondjuk a szánszíró helyén Zebra Rezervátum. Aztán a sok zebra szépen teleszarná a gyepet...:-) Egyébként nekem is nagy elégtétel lenne már az is, ha a férgektől elvennék a jogtalanul hozzájuk baszott scudettokat! De ennek az egész hajcihőnek még nem lesz vége mostanában, az tuti!

Kotrevák Kelly 2010.11.02. 20:48:27

bocsi a duplázásért. biztos remeg a kezem...

Juvefanpécs 2010.11.02. 21:30:29

Hali mindenki! Most vagyok először és olvastam sok újdonságot, de azt hiszem a Juventushungary.hu frissebb és tájékozottabb. Nem mellesleg a legnagyobb magyar nyelvű oldal, szóval ott is vannak infók. Köszi a kommenteket mindenkinek, teljes mértékben egyetértek minden hozzászólással.

Lord Viktor 2010.11.02. 22:15:46

"Örültem Andrea Agnelli szavainak, amiket a múlt héten mondott rólam, de nem hiszem, hogy az elvett bajnoki címek vissza fognak kerülni a Juventushoz. Az Öreg Hölgynek 4 évvel ezelőtt kellett volna megvédenie magát." - mondta Moggi a Gold TV-nek.

Lord Viktor 2010.11.02. 23:00:28

Juvefanpécs: ezért kell olvasni mindkettőt :P Van amikor ez frissebb van amikor az.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása