A Stuttgart új igazolása, Mauro Camoranesi hiszi, hogy a Juventusban eltöltött 8 éve után ideje volt váltani.
A 33 éves szélső ingyen igazolt a Svábokhoz, miután tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott a Bianconerivel.
"Örülök, hogy itt lehetek. A szakmai stáb és a játékosok nemrég örömmel köszöntöttek" -mondta a világbajnok középpályás a hivatalos bemutatóján.
"Biztos vagyok benne, hogy boldog leszek itt. Van itt néhány játékos, akit a 2010-es világbajnokságon már megismertem, illetve itt játszik még Cristian Molinaro is, akivel már a Juventusban is együtt játszottam."
"A Stuttgart egy nagyszerű csapat, és a tény, hogy én érkeztem erősítésként, szintén remek."
"Fizikálisan rendben vagyok. Július 18 óta edzésben vagyok, és a menedzser rendelkezésére állok."
"Számomra ez volt a megfelelő idő a Torinóból való távozásra. Örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget."
"A Bundesliga nagy fejlődésen megy keresztül manapság, és egyre több jó játékos dönt úgy, hogy ebbe a ligába jön játszani."
"Voltak más ajánlataim is, de a Stuttgart elsőbbséget élvezett" - zárta mondandóját Camoranesi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.