Még nem zárult le az átigazolási időszak a Juventus számára.
Tegnapi nyilatkozatában Giuseppe Marotta nyilvánvalóvá tette, hogy a Bianconeri még legalább két játékost szeretne igazolni, így az újságok máris megkezdték a spekulációkat.
A ma reggeli olasz lapok különböző listákkal álltak elő, hiszen szerintük egy védő és egy csatár érkezése várható még. Alberto Aquilani kölcsönvétele biztosnak tűnik, így középpályást már nem keres a Juve.
A támadósorba egy jól ismert név merült fel újra, hiszen Giampaolo Pazzinit házasítanák össze az Öreg Hölggyel. A Sampdoria támadójának sorsa nagyban függ csapata BL szereplésétől, ugyanakkor már pályára lépett a legrangosabb kupasorozatban, így nem tudná teljes mértékben segíteni a Juventust.
A Tuttosport szerint felmerült még Emmanuel Adebayor neve is, bár még nála is esélyesebb Karim Benzema, aki kevés lehetőséget kap Madridban.
Az Il Corriere dello Sport inkább a védőkre összpontosít, tippjük szerint egy másik Real Madrid csere, Royston Drenthe érkezhet Torinóba.
Állítólag a Bordeaux védője, Benoît Trémoulinas lenne az első számú választás, de a héten a francia csapat kijelentette, hogy a 24 esztendős játékos nem eladó.
Felmerült még Salvatore Bochetti neve is. A Genoa védője a Milan együttesével tárgyalt, és elméletileg a Juve megkeresésére is hallgatna. Olcsóbb megoldást jelenthet az Atalanta 30 éves játékosa, Thomas Manfredini, aki ráadásul már dolgozott is Luigi Del Neri keze alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.