A Juventus igazgatója szerint négy igazolásra van még szükség.
Giuseppe Marotta a Bianconerivel kapcsolatba hozott játékosokról beszélt, beismerve, hogy még mindig figyelik Miloš Krasić és Edin Džeko helyzetét.
A Juventus korábban mind a két játékos iránt élénken érdeklődött, de megegyezés még egyik ügyben sem született. A szerb szélső ügynöke a héten úgy nyilatkozott, hogy Krasić mindenképpen a Juventusba szeretne igazolni.
"Odaígérte magát a Juventusnak, de ez egy bonyolult üzlet. Egy kicsit tovább is hajlandó várni a Juventusra. Ötven százalék esély van az egyezség megkötésére. Miloš a Juventust akarja, és reméli, hogy beválthatja az ígéretét." - mondta Marko Naletelic a Sky Sport Italia riporterének.
A szélsőről Marotta is beszélt abban az interjúban, mely az Il Corriere dello Sport hasábjain jelent meg.

"Négy erősítésre van még szükségünk, de kettő elsőbbséget élvez - egy bal oldali védő, és egy jobb szélső. Krasić? Teljes mértékben igen. Figyelemmel követjük őt, de emlékeznünk kell rá, hogy ő egy EU-n kívüli játékos."
A Juve másik nagy kiszemeltje Edin Džeko.
"Ő egy olyan álom, ami még nem ért véget, egy olyan cél, amelyet a legvégsőkig követünk, de tisztában vagyunk a fennálló problémákkal. A Wolfsburg magas árat kér, és a vetélytársainknak nagyobbak a forrásaik. Az persze jó dolog, hogy Džeko örömét fejezte ki amiatt, hogy a Juventus lehet a következő állomása."
Marotta röviden elemezte a Juventus stratégiáját is.
"Ez már nem az örült összegek elköltésének az ideje. A vásárlóerőnek egyensúlyban kell lennie a bevételekkel, és amúgyis, a Messik és a Cristiano Ronaldók elérhetetlenek az olasz klubok számára. A kiábrándító szezon után fontos volt a szurkolók hitének a megőrzése. A munkánk még csak most kezdődött, de megtanultak hinni bennünk."
Az igazgató reagált azokra a kritikákra is, melyek szerint a Juventus idei igazolásai nem túl erősek.
"Csak vissza kell néznünk a történelmünkre néhány előítélet eltörléséhez: a kiforratlan tehetségek Torinóban lettek nagy bajnokok. Anastasi és Gentile a Varese együttesében bukkant fel, Prandelli és Cabrini a Cremonese és az Atalanta csapatainál mutatkozott be, Conte a Leccében nőtt fel, Ravanelli pedig a Reggiana gárdájában okozott meglepetést. Újra szeretnénk éleszteni ezt a hagyományt."
Végül pedig néhány szó Diego és Felipe Melo sorsáról. A két brazil esetleges távozásáról gyakran cikkeznek, és Marotta sem cáfolta ezt.
"Diego és Felipe Melo jó helyet foglalnak el a csapatban, de ha nagy ajánlatok érkeznek, átgondoljuk őket."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juventuno-Gyor 2010.07.21. 15:59:06
Alexkirály 2010.07.21. 16:01:03
Juventuno-Gyor 2010.07.21. 16:06:01
Ismeretlen_147985 2010.07.21. 16:07:58
Ismeretlen_140492 2010.07.21. 16:10:06
Del Piero 70 2010.07.21. 16:11:25
Diego89 2010.07.21. 16:30:19
elvis 2010.07.21. 16:32:57
goku06 2010.07.21. 16:33:26
Ismeretlen_164364 2010.07.21. 16:34:08
Ismeretlen_108746 2010.07.21. 16:37:05
Ismeretlen_122258 2010.07.21. 16:49:53
Ismeretlen_164364 2010.07.21. 16:56:39
Ismeretlen_149053 2010.07.21. 17:05:28
Alexkirály 2010.07.21. 17:55:27
babo410 2010.07.21. 18:07:33
efedrin 2010.07.21. 18:20:47
rmc 2010.07.21. 18:26:36
goku06 2010.07.21. 18:26:58
Ismeretlen_149085 2010.07.21. 18:40:05
g3ronymo 2010.07.21. 18:45:23
Ismeretlen_164364 2010.07.21. 19:40:00
Ismeretlen_161778 2010.07.21. 20:27:06
Alexkirály 2010.07.21. 20:28:11
Ismeretlen_149085 2010.07.21. 21:11:38
devil-z 2010.07.21. 21:37:54
Tony 2010.07.21. 21:47:07
Ismeretlen_149085 2010.07.21. 22:09:29
Ismeretlen_114321 2010.07.21. 22:11:33
-mJz- 2010.07.21. 23:17:23
-mJz- 2010.07.21. 23:27:35
valaki 2010.07.21. 23:37:04
Edgar 2010.07.21. 23:37:07
babo410 2010.07.22. 00:02:27
buub 2010.07.22. 09:06:18
Ismeretlen_150170 2010.07.22. 09:32:31
Ismeretlen_150170 2010.07.22. 09:33:40
ricsman 2010.07.22. 12:02:23
goku06 2010.07.22. 12:02:47
MR-T 2010.07.22. 16:23:18
Ismeretlen_108746 2010.07.22. 16:28:42
MR-T 2010.07.23. 09:43:47
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal