Megfelelő ajánlat esetén a brazil távozhat Torinóból.
Giuseppe Marotta legfrissebb nyilatkozatában kijelentette, hogy meghallgatnak minden ajánlatot, mely Felipe Melóért érkezik.
A brazil középpályás pocsék első szezonon van túl, és már többször is lehetett esetleges távozásáról hallani. A játékos állítólag azzal sem kedveltette meg magát Torinóban, hogy a világbajnokságon durva szabálytalanság miatt állították ki.
"Teljesen helyes, ha a Juventus törődik Felipe Melóval, hiszen ő a klub tulajdona, így tehát az egyik értéktárgyunk." - mondta Marotta a Mediaset Premium riporterének.
"Ezzel együtt rá is ugyanaz érvényes, ami a többi játékosunkra annak eldöntésekor, hogy mi az ő, és mi a mi érdekünk. Nem csináltunk listát azokról a játékosokról, akik távozhatnak, de mérlegeljük a helyzetüket. Szeretnénk megteremteni az összetartozás érzését, ami elveszett."
"Melo egy fontos játékos a Juventus számára, meg szeretnénk őt védeni, és olyan helyzetbe hozni, ahol a legjobbját nyújtja. Másrészt sok mozgás van a piacon, és meghallgatunk minden ajánlatot, mely érte érkezik."
Felipe Melo tavaly nyáron csatlakozott a Bianconerihez mintegy 25 millió euró ellenében, a pletykák szerint azonban a következő hetekben az Arsenal csapatában köthet ki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.