A Juventus már harmadik napja a pinzolói edzőtáborban készül az új szezonra.
A harmadik nap délutáni tréningje igen megerőltető volt a csapat számára. Ekkor a közös bemelegítés után a csapatot kettéválasztották, aztán a két csoport felváltva használta a Pineta Sport Center két pályáját.
A központi pályán a játékosok, szigorúan a 4-4-2-es hadrendben, a labdajáratást gyakorolták, ami hasznos volt a csapatrészek közötti mozgások és mechanizmusok összecsiszolása érdekében, mindeközben a másik pályán a technikán dolgoztak.
Ezt követően a csapat a pályák melletti füves dombos részen kemény futógyakorlatokat végzett, hogy az erőnléti feladatok mellett így erősítsék az izmokat.
Mindeközben Gigi Buffon a tegnapi műtétje után ma már el is hagyhatta a milánói klinikát.
"Megkönnyebbültem. A beavatkozás jól ment és ez ad nekem reményt és nyugalmat."
A Juventus kapusa most már minden idegszálával a felépülésre koncentrál.
"De semmit sem sietek el. Megvárom a visszatérésre legalkalmasabb időt, amikor már minden probléma és kockázat nélkül játszhatok."
"Úgy vélem, hogy még hosszú pályafutás áll előttem, és sérv nélkül képes leszek továbbra is a legmagasabb szinten teljesíteni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.