Jorge Martínez volt a Juventus első játékosa, aki interjút adott a sajtó képvisselőinek a pinzolói edzőtáborban. Az uruguay-i szélső legelőször hazája válogatottjával kezdte, akik bejutottak a VB legjobb négy csapata közé.
"Kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam meghívást a válogatottba. Szerintem ez csak technikai döntés volt, mert fizikálisan teljesen rendben voltam. Ettől függetlenül nagyon örülök a válogatottnak, nagyszerűen teljesítenek. A játékosok megérdemlik a sikert, csak a legjobbakat tudom nekik kívánni. Nekem most csak a Juventusszal kell foglalkoznom."
Jorge is nagyon várja már az új kalandot, és tisztában van vele, mit vár tőle a klub, az edző és a szurkolók.
"Nagyon jók az első benyomásaim. Tudom, hogy egy gazdag múlttal rendelkező, tekintélyes klubhoz csatlakoztam, és ennek nagyon örülök. A tavalyi szezon ugyan nem sikerült túl fényesre, de a Juve az Juve, és hamarosan újra az a győztes mentalitású klub lesz, mely mindig is volt. Most a lehető legjobban kell végeznünk a felkészülést, hogy aztán remek idényt produkáljunk."
Már a legelső edzésen is látszott, hogy Del Neri a középpálya szélén számít Martínez játékára.
"Szeretek a jobb szélen játszani, de a bal oldallal sincs problémám. A Cataniában is mindig a szélen játszottam. Mik a jellemzőim? Szeretem tartani a labdát, és átjutni az ellenfél védőin. Ha pedig nem nálunk van a labda, mindent beleadok és rengeteget futok. Persze a passzolással sincs problémám. Álvaro Recoba a példaképem, de megvan azért a saját stílusom. Néha azt mondják, hogy túl sokat tartom a labdát, így ezen meg kell próbálnom javítani. Egy ilyen csapatnál, mint a Juventus, mindig fejlődni kell."
Martínez a Catania tavalyi, torinói győzelme alkalmával megcsillogtatta értékeit, és az Inter 3-1 arányú legyőzésekot is gyönyörű gólt szerzett.
"Nagyon jól emlékszem a torinói találkozóra. 2-1-re nyertünk, az első gólt én szereztem büntetőből. Az Intert egy nagyon jó mérkőzésen győztük le. A csapategység döntő fontosságú volt."
Ami az összetartást jelenti, Martínez külön kiemelte, milyen gyorsan otthon érezte magát a Juventusnál.
"Ezek az első napjaim, és még nem ismerek mindenkit, de az első benyomásaim kitűnőek. Nagyszerű a csapat, jó a hangulat, sok a fiatal. Jól érzem itt magam."
Martínez végül válaszolt néhány kíváncsi kérdésre is, mint pl., hogy miért az a beceneve, hogy El Malaka:
"Még kissrác koromból származik. Volt egy pár nagyon ronda cipőm, aminek ez volt a márkája, és a többiek azt mondták, hogy azokban játszam, mert biztosan sikerül gólt szereznem bennük. Így is lett, és a név rajtam ragadt."
"A pályán kívül teljesen normális ember vagyok: szeretek viccelődni, a családommal lenni - akik most Uruguay-ban vannak. Van egy 5 éves lányom, Lara, aki nagyon hiányzik. Mint minden uruguay-i, én is szeretem a Matét, a nemzeti italunkat. Ez egy teafajta, amiből ide, az edzőtáborba is hoztam magammal. Reggel és délután szoktam belőle inni."
És végül, egy ígéret:
"A maximumot fogom nyújtani. Nem vagyok csatár, de ha sikerül gólt szereznem, annak csak még jobban örülök. Azt megígérhetem, hogy remek passzokkal fogom segíteni a csapattársakat, és mindent megtszek majd a csapatért."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.